1.0Hajóablak a nagyvilágrahttps://hajoablak.cafeblog.huSeafalconhttps://hajoablak.cafeblog.hu/author/seafalcon/GYIK (Gyakori Idióta Kérdések):  Szoktatok potyautast felvenni? - Hát, kérlekalássan, szoktunk. Külön kabin van a számára kialakítva, külön személyzet, pálmafák, csajok... Vaska és sör rogyásig! <em>(Te jó Isten! A vaska</em><em> - whisky</em><em> kimaradt a Szavak a hullámok hátán című szótárból! - szerk)</em> <table class="tr-caption-container" style="float: left;margin-right: 1em;text-align: left" cellspacing="0" cellpadding="0"> <tbody> <tr> <td style="text-align: center"><a href="http://3.bp.blogspot.com/-lHFPlKHsRb0/UJKLFSha_FI/AAAAAAAAGoA/8Ine8JphKbc/s1600/stowaways.jpg"><img src="https://hajoablak.cafeblog.hu/files/2012/11/stowaways3.jpg" alt="" width="320" height="215" border="0" /></a></td> </tr> <tr> <td class="tr-caption" style="text-align: center">A potyautasok a hajóraktárból jönnek elő</td> </tr> </tbody> </table> Ha hiszitek, ha nem, a potyautas csak úgy jön... nem vesszük fel, és nem is szoktunk vinni, mert a "szoktunk" azt is jelenti, hogy: igen, rendszeresen, saját erőből! Ha jön, van. Ha nem jön, nincs. A tengerész akkor boldog, ha nincs, mert ha nem is hoz magával sok mindent a szerencsétlen, egy csomó gondot és nyűgöt igen. Régen sokkal jobb volt, mint manapság. Nekem 1975 őszén volt szerencsém az elsőhöz, de sajnos nem a legutolsóhoz. Íme, a történet első kézből, sajnos akkor még nem fényképeztem olyan bőszen, mint manapság a digitális kamerák jóvoltából. A színhely az M/S Székesfehérvár, Földközi-tenger, és az idő 1975 ősze. Este nyolc körül indulhattunk Oranból, üresen fel Rijekába. Hatóráztunk, jómagam a 18:00-24:00 órásban kerekeztem. Ketten adtuk az őrséget, egyikünk a kormánynál, a másik pihenős, óránként váltottunk. A csendesnek <em>(ez sincs benne a szótárban, hogy az irgum-burgumját! - szerk.)</em> volt a dolga az ébresztés. Így aztán fél éjfélkor leballagtam a legénységi szalonba, hogy feltegyem  a kávét a váltásnak. Ott tökörésztem, amikor éktelen kukorékolást hallok a konyhából. Felrohantam, benyitottam, hát nem mindennapi látvány fogadott: A Dadogós Simon volt az ügyeletes gépaszi, ő is abban ügyködött, hogy ébressze a váltást, amikor is benézett a konyhába, ahol a fricskó ajtó helyén egy hatalmas segget látott, a gazdája derékig bent kotorászott. Odament hozzá, kirántotta, és már kérdőre akarta vonni, amikor meglepve konstatálta, hogy az illető bár éhes lehet, de nem a személyzet tagja, ezért aztán illetéktelenül kotorászott a hűtőszekrényben. Én csak annyit láttam, hogy Simon markolja egy arab grabancát, és az arcába üvölti, hogy: - Kiki..., kikiki..., kikiki..., kikikiki... kikikikikiiii... - de szerencsétlen többre nem jutott, mert ha felajzott idegállapotban volt, akkor erősen dadogott. Most éppen nem volt bebaszva - lévén ügyeletes aszi -, mert akkor minden gond nélkül beszélt. Szóval Simon üvölt, az arab rohadtul be volt ijedve, mert gondolom dunsztja sem volt, hogy mi ütött Simonba, és a helyzet sem volt olyan "laza", hogy elengedje, és folyékonyan mondja: - Majd holnap elmondom! - mert akármilyen dadogást is levert, ezt a mondatot mindig, minden helyzetben kimondta simán! A vége az lett, hogy felkeltettük a <a href="http://www.szekelyistvan.hu/konyv_szotar.php">barbát</a>, őrséget állítottunk a szerencsétlen mellé, akit sikerült kiszabadítani Simon kezéből, és mindenki elmondta a pékának a maga verzióját. Simon, hogy feljött a géphházból, motozást hallott a konyhából, benézett, és egy idegent "talált" derékig a fricskóban. Meg akarta kérdezni, hogy kicsoda, de öt percig csak odáig jutott, hogy: "Ki" a "vagy te" már nem sikerült. Ekkor jöttem én. A potyautasunk elmondta (hát inkább azt mondom, hogy sikerült összerakni amit eltáncolt franciául), hogy Oránból szökött, és mivel látta, hogy piros-fehér-zöld a lobogónk, örömmel jött, hogy Olaszországba meneküljön. Nagyon elcsodálkozott, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, a személyzet is, a hajó is... Közben rádión értesítettük az algériai hatóságokat. Kérték, hogy vigyük vissza a delikvenst. Vissza is fordultunk, pár óra, és megérkeztünk Oran elé. Horgonyt se kellett dobni, jött egy motorcsónak, három egyenruhás jött a fedélzetre. Az első az volt, hogy előállíttatták a fiatalembert, megmotozták, kiderült nincs fegyvere, azután akkor a pofont kapott szegény, hogy majd a vízbe esett. Hogy nem történt meg, arról a másik rendőr gondoskodott, aki balról támogatta meg egy fülessel. Aztán fogták, lelökdösték a csónakba, és elmentek. Akkor még egyszerűen mentek az efféle dolgok, nem úgy mint manapság, amikor a potyautasnak jogai vannak, és a hatóság először azt vizsgálja, hogy a tengerészekbe miért lehet belerúgni az esettel kapcsolatban... Bízom benne, hogy a tengerészkollégák sztorijai is előkerülnek, s akkor azokat is közreadom!  rich