Az új barba beindult: hogyan lehet a másikkal kiszúrni? – MV President 14.
2013 május 16. | Szerző: Seafalcon
November 10, Péntek. Duisburg – Rajna – Maas – Rotterdam. Hétre végeztünk a berakással. Fél nyolcra a kirakással. Ugyanis a vízállás miatt ki kellett rakni, nem tudjuk a teljes rakományt levinni. Nem gond, majd Rotterdamban berakjuk.
Nem tudok napirendre térni, hogy milyen forgalom van a Rajnán! Volt úgy, hogy 8 szembejövő vízi szállító alkalmatosságot számoltam össze, miközben egy uszály előzött minket, kettő meg utánunk jött! Ami jópofa: van vagy három “benzinkút” is, egy Esso-t, két BP-t láttam. Uszály megáll, a kormányos kiszól, valahogy ilyenképp:
– Huszonöt tonna dieselt, lesszíves! – a kutas megtölti, ő meg veszi a kalapját, meg az uszályát, és folytatja az útját. (Ezek a benzinkutak állóhajók).
Este 22.30-ra érkezünk R’damba, a Bottlek-Steinweg rakparthoz. (Azt hittem oda, ahol a Pancon 3-mal is rakodtunk!) Ilyen helyen még nem álltam, a Maas parton, eddig mindig egy belső öbölben kötöttünk ki.
Én hattól tízig aludtam, mert az őrségben már alig bírtam magam, olyan álmos voltam, így nem tudom, mikor tudok elaludni…
November 11, Szombat, Rotterdam. Északi tenger. Achim azt mondaná: ma 11óra 11 perc 11 másodperckor kezdődik a karneváli készülődés! Ő már csak tudja, a tengerészeti főiskolán egyszer karnevál hercege, vagy mi a szösz volt, ő szervezte az egészet. És a fent említett dátumkor kezdett…
Variációk egy témára: vagyis hogyan lehet a másikkal kiszúrni?
1., Ahogy a barba velem:
Éjfélkor azt mondja: majd négykor kelj fel, és nézd meg a köteleket, a dagály miatt. Így aztán hogyan van az ember? Éjfélkor, amikor tudom, hogy gyenge négy órám van aludni, akkor az ember csak azért is hánykolódik. Negyed ötkor feküdtem le, naná, hogy háromnegyed ötkor még órát néztem. Fél hatkor bejelzett a gépházi alarm, ilyenkor az egész hajón vijjog a sziréna: jó reggelt minden kedves tengerésznek! Az anyádnak!
2. Ahogy a barba a két matrózzal:
Negyed hétkor lejön, én kávézom a szalonban, beszól, hogy a két AB (matróz) tegye ki a járót. Szóltam nekik, P. békésen szunyókált, J. kávézott. Felkeltek, kimentek, kitették… Háromnegyed hétkor lejön a barba a szalonba, leteremti az AB-ket, hogy miért nem veszik észre, hogy a járó felfelé áll, annyira lent vagyunk, azonnal tegyék helyre. Természetesen negyed kilenckor már annyira kinn volt a hajó a vízből, hogy újra ki kellett tenni a partra… Ja! Senki nem használta a járót, mert a partról be lehetett lépni a fedélzetre…
3. Ahogy a barba Cs. Sanyival:
Ugyanis megjött a megrendelt kaja, már alig volt mit ennünk… Így aztán a parancsnok, azt mondta Sanyinak: ő német, ő csak német kaját hajlandó enni. Nekünk azt főz a szakács, amit akar, neki német koszt kell. Még jó, hogy az ukránszép nádszálkisasszonynak nem ukrán kaja kell, scsí, scsá meg pcsá! Mindhárom káposztás étel, de valószínűleg torkig lehet vele, mert nem nagyon eszi… Tele van vele a scsája meg a …
4. Ahogy B. Zoli Cs. Misivel:
Misi váltotta Zolit a gépben. Mint említém volt fentebb, fél hatkor bejelzett a gépházi alarm. Misi le a gépházba, attól kezdve egész nap nem lehetett látni, nem ebédelt, nem kávézott, nem csinált semmi mást mint a kettes segédgépet bűvölte. Én mint a liba kikészültem, mert rakodás közben le a raktárba, fel a raktárból, le az uszályba, fel a hajóra, merülést nézni a parton, stb. stb. stb. Este, vacsora után, miután Misit vacsorázni se láttam, találkozunk a pupán.
– Mit csinálsz, hogy egész nap nem láttalak? – kérdeztem.
– A kettes segédgép bejelzett, és egyszerűen képtelen vagyok megtalálni a hibát – mondta, és láttam rajta, mindjárt elsírja magát, az ötvenkét évével, a harminc év gépházi tapasztalattal a háta megett. Szégyellte is magát, de már láttam, idegileg is kikészült, hogy oda kell állni a barba elé, és azt mondani:
– Nem tudom mi a hiba, pedig egész nap ezen dolgoztam, kipucoltam az adagolót, kicseréltem a szűrőt, a termosztátot, (vagy mi a fenét, én nem értek hozzá) végigmentem mindenen, a víznyomás, a hűtés, az adagolás, minden, de minden rendben van!
– A segédgép bejelez, hogy az olajnyomás leesett. Ennek 1,8 bar-nál kell bekövetkeznie, holott a nyomás 4,8 bar, ami az előírás, nem? Ez a hibajelzés, ezt írja ki a komputer? – kérdezem, s közben látom, hogy nyúlik Misi pofija kegyetlenül, és zavarodott a tekintete.
– Honnan a fenéből tudod? – kérdezi.
– Rá se ránts, mondom, ez egy fantom alarm, mindig ezt csinálja, bejelentettük a hajógyárnak is, garanciális hibaként fogják kijavítani, ha féléves lesz a hajó. Csak ki kell nyomni az alarmot, és kész. A Zoli is mindig ezt csinálta!
– Zoli tudott róla?
– Hát nem adta át?
– Nem! Ó, hogy a fene essen bele – mondta, és láttam rajta, mázsás kövek záporoznak a szívéről…
Nyolckor indultunk el.
November 12, Vasárnap, Angol csatorna. Rettentően dühít, hogy nem tudok érdemben haladni a könyvvel! Egyszerűen kiestem a ritmusból, és napi fél oldalakat kínlódok ki magamból és nem érzem, hogy jó lenne. Hatalmas kiszúrás volt velem, amikor megszakadt a gondolatsor, nem tudom úgy folytatni, ahogy indult. És attól tartok, hogy így, semmit nem ér ez a fejezet. Pontosan azt érzem, amit egyszer Csoóri ki is használt… Ő utcai telefonfülkéből hívta fel valamelyik pártfőnököt, tudva, hogy az valamiért rettenetesen letolja. Ez meg is történt, mire Csoóri:
– Jaj, ha lehetne, még egyszer elmondaná, mert nagy az utcazaj, nem értettem jól, amit mondott!
Ezzel a dolog méregfogát húzta ki. Egy hatalmas dühkitörést nem lehet megismételni. Illetőkém ott állt leforrázva, hisz nem tudja még egyszer ugyanolyan lendületesen leteremteni a vétkest…
Én sem tudom ugyanúgy vitatkoztatni Évát és Zsant a könyvben…
November 13, Hétfő, Angol csatorna, Viscaya. Hajnalban és délután 46 oldalt írtam!
November 15, Szerda, spanyol – portugál partok. No lám, megint kimaradt egy nap… Az indok természetesen ugyanaz, mint pár héttel ezelőtt: nagyon mozogtunk, nem mertem kinyitni a notebookomat. És tegnap egész nap olyan üres volt. Hiányzott Zsan. Kár, hogy befejeztem. Illetve a történetnek vége, mert eddig tartott, nem tovább, kár ülni és tovább figyelni. Hát akkor mit lehet csinálni?
November 16, Péntek, portugál partok. Az idő nem olvasta az időjárás-jelentést. Erős, 7-8-as szél fújt, és mi mozogtunk eléggé. Bár mint egyszer már említettem, ez a hajó kellemes mozgású, nem vészes… Ma hajnalban 3 és 4 között a szelet mintha elfújta volna a szél. Hipp-hopp megszűnt. Most nyugati dögök vannak, abban lityegünk…
Tegnap délben alig tudtam feljönni a hídra. Húsz percbe tellett, amíg felöltöztem. A derekam… Ma éjfélkor már gyorsabban ment. Mindenesetre a szolgálat alatt nem viháncolok. Ülök szépen…
November 17, Péntek, Trafalgar öböl. Semmi különös. Este Gibraltár. Elővettem az Atlantic Start. Rögtön az elején találtam pár hibát, pedig én kétszer végigolvastam, egyszer Apa is. Eddig csak rövid i-t találtam hosszú helyett. Azt hiszem, néhol belejavítok majd…
November 18, Szombat, Alborán-tenger. A kilencedik fejezetig átnéztem az Atlanticot.
Jelentem a hajót sikeres átépítésnek vetette alá a parancsnok. Az irodából kiszereltette a mosdót, helyére az öltözőből felhozatta a kápó anyagos szekrényét. Így Misi most egy ládában tárolja a mütyüröket, ömlesztve. A híd két oldaláról leszereltette a két keresőreflektort. A kémény mögé villanyt szereltetett. Az árbocról lejön a hátravilágító reflektor, és a felső piros lámpára lesz rászerelve. A hidat átfestette zöld helyett most alapozó szürke, mert megfelelő színű fedőfesték nincs. A szalonban a viaszosvásznat kicseréltette fehérre. Nem tudom, minek vett huszonöt métert? Gondolom, még van néhány jó ötlet a tarsolyában.
November 19, Vasárnap, Sagunto. Holnap hajnalig horgonyon állunk. Gőzerővel javítom az Atlantic Start, már a 116 oldalnál tartok. Hellyel-közzel hozzá is írtam, a lényegen nem változtat, két újabb sztori belekerült.
November 20, Hétfő, Sagunto. Csodálatos napnak nézek elébe: hajnali ötkor jön a pilot. Én ugyebár éjféltől szolgálatban vagyok, hogy minek…? Hatra ígérik a kikötést, és hétkor kezdenek. Ez azt jelenti, dél körül kész lehetnek, és így szerencsémre még lenyomhatom a szolgálatot déltől este hatig a hídon! Csuda jó lesz!
Készül mindenki haza…
Én a karácsonyt mindenképpen szeretném otthon tölteni.
B. Jani azt mondta, elég volt. Jenssel sokkal jobb volt neki. (Nekem ez jobb barba!)
Sz. Pistát a Marlow dec. 10-ig váltja, illetve a HMS, hagyatéki tárgyalás miatt…
Cs. Sanyi se akar maradni. Nem szeret úgy főzni, hogy tudja, kritizálják, és csak azért, mert nem német. Nekünk szívesen főz, de a barbának, és a naccságos Oxánának (így hívják!) nem. Csak turkálják az ételt, othagyják, kritizálják…
Csak Cs. Misi lesz legény a talpán. Ki tudja meddig?
Igazam lett… Csak: azt hittem, lesz időm megreggelizni, és ebédelni! Kis naiv voltam. Viszont a kirakással 13.00-ra végeztünk.
November 21, Kedd, Úton, Barcelona. Rettenetesen fáj a lábam… Pedig a tegnapi nap nem is volt megerőltető. Csak reggel azzal indítottam, hogy a köszvényes bütykeimre ejtettem egy fagerendát, és így lehoztam magamnak a csillagokat… A fagerendát a partról loptuk a barbával. A vállam véraláfutásos lett, olyan dög nehéz volt.
Hajnali hatkor érkezünk Barcelonába, érkezéskor pilot jön, bemegyünk, kiraknak, elmegyünk, 12-18-ig szolgálat a hídon, de ma okosabb vagyok. nem reggelizem, és az ebédet is kihagyom! (Így hátha bejön, legalább az egyik…)
Muszáj hazamennem záros határidőn belül. Nagyon szeretném kihúzni az 50. hétig, most a 47-et kezdtük. (Dec. 11-17 között kéne hazajutni…)
Bejött. Reggeliztem, melegszendvicset: sonka, őszibarackbefőtt, szelet sajt. Finom!
Beszéltem a barbával, azt mondta, legegyszerűbb orvoshoz menni, és úgy haza. Tehát: Cuxhavenben orvos, Jó lenne onnan még Nordheimbe átmenni, és Livornóba. Onnan lenne az igazi hazajönni. Tehát ez az út is.
folytatása következik
.
Katalógusfeleség érkezett Bordeaux-ba – MV President 12. rész
2013 május 3. | Szerző: Seafalcon
Október 25. Szerda, portugál partok, Lisszabon. Mindenféle csúnya időjárás-jelentést vesz a telex. A Biscayán 9-10-es déli, délnyugati idő van. Igaz, ahol most hajózunk, ide is 6-7-es délit adnak, de csak 3-4-es délnyugati van. Hál’ Istennek.
Hajnali 5-re elkezdtünk lityegni. Ez nem jó…
Miután a délutáni dagályt lekéstük, azt gondoltuk, horgonyon leszünk. A barba ki is nézett egy kellemes helyet a híd közelében. Legnagyobb meglepetésünkre parthoz álltunk. Pintér Laci Komáromból itt várt, tíz perc alatt kicseréltek egy trafót, és kész. Megjavították a hibát.
Este kimentem, így már valóban voltam Lisszabonban, nemcsak úgy, mint múltkor, hogy kiléptem a kikötőkapun, és vissza… Találtunk egy szupermarketet, ami fél tízig nyitva volt, és márkával fizethettünk. Az más kérdés, hogy 120 helyett 90-ért váltottak. Voltunk egy kis étteremben is, olyan, amilyet Olaszországban is, Spanyolországban is erősen hiányolok. Nem elegáns, hanem kellemes. Ugyanis meggyőződésem, hogy nem az úgynevezett elegáns helyeken érzik az emberek igazán jól magukat. Nincs mitől!
Beszéltem Encsivel. Először komplikáltnak tűnt a dolog, mert nem tudtam, hova telefonáljak, ugyanis ma költöztek. De az új lakásban, ő vette fel a kagylót. Átcuccoltak, csak egy kicsit drágán. Egy pótkocsis kamion kétszer fordult… 100 és 200 ezer közötti számlára számíthatunk. Encsike a Margit körúton alszik ma Szabolccsal, Ninó Kerinél, én meg a hajón… Holnap kapja meg a lakás árát, és holnap fizeti ki az újat. Aztán már csak két-három év, és biztosan minden a helyére kerül… Jó lenne decemberben hazamenni. (Megjegyzés 2013-ból: Ez egy aktuális bejegyzés, mert amikor ez a bejegyzés kikerül, elmondhatjuk: befejeztük az elköltözést ebből a lakásból! Tizennyolc évig laktunk itt!)
Miután visszajöttünk, Cs. S.-el boroztunk, ő rozét vett, én verde brancót. Ő választott jobban. Z.-ből kibukott a paraszt. Ugyanis Frau Riou érdeklődött, mikorra érhetnénk Barcelonába (ez a mániája ennek a csajnak?) és azt találtam mondani, hogy mindenki előbb hazaérhet, ha így megy, mint ő. Minek iszik, aki nem bírja?
Október 26. Csütörtök, Lisszabon. Csúnya esős idő, fáj a lábam az esti mászkálástól.
És akkor mit csinál az okos polgár? Ahelyett, hogy délelőtt pihenne, 9-kor kimegy a hajónak vásárolni a szupermarketbe. Előbb pénzváltás, 100-at adtak a márkáért, tehát tegnap este nem vágtak át nagyon. Cs. S. azt mondta, annyit vásárolunk, hogy kézben könnyedén behozzuk, volt nála két műanyagzsák. Pontosan 200 márkát költöttünk el. Púpozva volt a bevásárlókocsi! Kivittük a kocsit a parkolóba, taxi nincs, kettő is elrobogott, erre úgy döntöttünk, betoljuk a kikötőbe… Hát, mit mondjak…? Enyhe kifejezés az, hogy mindenki megnézett, ránkcsodálkoztak. Egy hölgy, sokáig együtt haladtunk, tíz lépésenként hátrafordult, nézett minket, és motyogott magában. Aluljáróban lépcsőn le-fel, járdán, úttesten, síneken keresztül. A hölgy meg forgott hátra, egyszer majdnem hasra is esett… Betoltuk a hajó mellé, és én visszavittem a kocsit a bevásárlóközpontba, ha még nem fájt volna a lábam.
Vettem S.-nek képeslapot, sört. Bejöttem, erre B. Z. majdnem nekem támad, miért nem mondtam, hogy veszek sört, neki is hozhattam volna. Kedves. Nyilván én vagyok a hibás, mert nem mondta, amikor kimentem! Kezd nagyon tele lenni a tököm vele!
Fél hatra átálltunk a seixali kikötőbe. Igaza volt a barbának. Mocsok, szénpor, vasérc a rakparton, a vasműből vastagon száll a füst, a szél a hajóra hozza. Hatkor elkezdték a kirakást.
Egész nap lógott valami a levegőben. A Vili marhára durcás. Most este is, kijött leváltani, de a mérhetetlen sértődés ott volt az arcán. Azt mondják a srácok, reggel ki akart menni. A barba közölte, hogy csatlakozik. Vili kötötte az ebet a karóhoz, hogy egyedül megy, ezen összevesztek, és most azóta a barba cseszegeti egész nap. Hurrá, egymással szórakozzanak…
Nem találtam telefont, így hiába ígértem Encsinek, hogy felhívom, nem tudtam. Pedig ma fizették a lakást…
Október 27. Péntek, Seixal, úton. Ma három hónapja érkeztem a hajóra. Több évnek tűnik. Életemben nem utáltam még hajót úgy, ahogy ezt. Azt hiszem, Wessels hajóra nem jövök többet, legalábbis a tudomány mai állása szerint…
Délre befejezték a kirakást, egykor indultunk. Először úgy volt, hogy Aviles, illetve egy másik északspanyol kikötő, az északra menve útba esett volna, de most Huelva felé megyünk. Cellulózt rakunk be Bordeaux-nak. Ott se voltam még…
Október 28. Szombat, úton, Huleva. Éjfélkor egy telexet találtam a hajónaplóban, miszerint hétfő reggel 08.30-kor kezdik a berakást. Így horgonyra állunk.
Október 29. Vasárnap, Huelva. Már a 230 oldal körül járok. Most elég jól megy. Még elég sok hátravan, de a felén már túl vagyok.
Vacsorára bejöttünk a kikötőbe. Ugyanazon a rakparton állunk, mint múltkor. Vacsora után pedig kimentem Cs. S.-sel a városba. Beszéltem Encsivel, sikeresen lezajlott a költözködés, hála Istennek, jól szurkoltam. Most már végérvényesen Óbudán lakunk, de Encsikére vár még: a telefon, a gáz, a villany elintézése. A jelzálog levétele a Margit körúti lakásról, amit nem tett meg az OTP a sortatarozás kifizetése után, az OTP folyószámla áthelyezése a III. kerületbe. És még csomó szaladgálnivaló. Azt mondta, nem is ír levelet Bordeaux-ba…
Kicsit berúgtam, megittam két sört, egy pohár rozé, egy pohár vörös, egy pohár fehér bort. A sör jó volt, a bor egyik se. Ilyen a szerencsém.
A barbával elintéztem, küldje el a telexet a Marlow-nak, hogy a fizetésem mellé küldjenek egy igazolást is a bankba, hogy munkabér, akkor nem váltják át forintra a felét, Bokros elvtárs akarata szerint…
Október 30. Hétfő, Huelva. Reggel nyolc harminckor kezdtük a berakást.
Délután újabb híreket kaptunk a lobogócseréről. Most az a legfrissebb infó, hogy semmit nem tudunk. Nincs meg a lobogócsere helyszíne, nem valószínű, hogy Bordeaux. B. Z. este táviratot adott fel a Marlow-nak, mindenképen hazamenne Franciaországból. Kezdem megsajnálni… A parancsnok mindenesetre emberségesen áll hozzá.
Este 20.30-kor indultunk.
Október 31. Kedd, spanyol-portugál partok. Másodszor is megjött hivatalosan, hogy Bordeauxban meglesz a lobogócsere. Azóta Z. egyfolytában vigyorog…
Megy a chief is, kocsival. Ezen morog, mert nem szeret vezetni. Milyen ember…? A barba is megy.
Egészen partközelben hajózunk, mert délkeleti 7-8-as idő van. Ilyen közel még sose hajóztam a portugál partok mellett.
November 1. Szerda, portugál-spanyol partok. Semmi különös. megyünk, és mindenki készül haza. Úgy látszik én is. Ugyanis velem csináltatja a Vili a dolgainak egy részét, amit neki kéne az átadás átvételhez. A srácoknak kitalálta a lehető legéletveszélyesebb munkát, a marhája! Be akarja őket küldeni a híd-hidraulika oszlopát takarítani.
1. Minek? 2. Ha a híd leesik a bakokról mi menti meg őket? Állat ez az emberszabású német.
November 2. Csütörtök, Vizcaya. Nagyon írom a könyvet. Már közeledik a vége, befejeztem a 23. fejezetet és eddig több mint 260 oldal. Minimum 60 oldal hiányzik még, de lehet, hogy több is. Nem tudom. Mindenesetre a végét, és a törénéseket is tudom.
Tegnap délután telex jött a Marlow-tól, hogy mindkét részről ellenőrizték, (csak nem tudom mit), és nincs igazam. Valószínűleg ez azt akarja jelenteni, hogy nem teszik az átutalás mellé, hogy fizetés.
Megtörtént, amitől féltem. Kifogyott a tinta a printerből. Most hogy írom a leveleimet? Nem tudom kimásolni a naplórészleteket!
November 3. Péntek, Vizcaya, Bordeaux. Hajnalban említettem a babának a printergondot, mondta, megpróbál az ügynökkel szereztetni, csak írjam fel a megfelelő adatokat. Nincs sok reményem, de hátha.
Reggel fél hétkor érkezünk, aztán a pilóta viszi fel a hajót La Gironde-on Bordeaux-ig. És ott… Mindenféle jóság. Kirakás, átlobogózás, váltás, berakás, megbolondulás(?)…
Nagyjából igaz. Kikötés 13.30-kor, attól kezdve én vagyok a chief… Rakodás, Germanischer Lloyd regiszterek, bolondokháza. Új captain sehol! Így Jens és Vili is maradnak. Csak nem végleg!? Viszont Encsikével beszéltem. Cs. M. az új gépész. 1974-75 Herend, ő 1.géptiszt, én deck-boy. Hozott levelet, egy csomagot meleg ruhával és vízhatlan nadrágot.
Folyami kikötő a La Gironde folyón
November 4. Szombat, Bordeaux. Csupa jó hír: 9-kor megjött az új barba, az ügynök hozott a printerhez kazettát. Meghozta Enikő levelét, és átadta Apa vaskos két borítékját is. Ezek elolvasása menetre marad… Csak este 6-kor indulunk.
Az új parancsnok, olyan mittudoménhányévesnek látszik. Lehet negyven, de lehet ötvenöt is. A feleségével jött. Jens szerint állandóan viszi magával hajóra. Hát ide hozta.
Katalógusfeleség… Ez úgy működik, hogy a katalógusból kiválasztja, kipróbálja, ha megtetszik, viheti. A filippin csaj 2500 márka, a kínai 3000, az ukrán 3500, a lengyel-magyar: 4000. Ez a csaj ukrán… Hm. Jópofa…
LOBOGÓCSERE
Ma reggel minden együtt van a lobogócseréhez. A szükséges pénzügyi manővereket végrehajtotta a tulajdonos a Wessels River Liner GmbH, a Haren Ems-ben működő német hajózási vállalat. A komáromi hajógyárban épült PRÄSIDENT hajója után járó adóvisszatérítést elkönyvelték, így a hajót kivonják a német fennhatóság, és legfőképpen adótörvények alól.
A német törvények szerint idegen állampolgár csak a végzettségénél egy fokkal alacsonyabb beosztásban dolgozhat (hajón így van, máshol nem tudom…). Az én esetemben ez azt jelenti, hogy második tisztként hajóztam be. Most szükségtelen a német első tiszt, így hazamegy Mr. Wilhelm Lampen.
A hajót továbbra is a Germanischer Lloydnál regisztrálják, azaz, ez a patinás cég felügyeli műszakilag. Ezért a képviselője megjelent, mindent, de mindent leellenőrzött, és kiállítják a ciprusi okmányokat. A hajó neve alatt lefestettük a német anyakikötő nevét, s a tengerkék alapra felkerült: LIMASSOL. Ma reggel már a ciprusi lobogót lengette a szél a lobogórúdon.
Ezzel kikerült a hajó a német fennhatóság alól, és ezentúl a ciprusi törvényeknek, előírásoknak kell, hogy megfeleljen. A biztonságtechnikai berendezésekben a kötelező kódszámokat átírták ciprusira. Így az INMARSAT számot a telex computerben is ciprusira (43-al kezdődik, míg a német 42-vel) változtatták, az eddigi DQNA hívójelet P3NV6-ra változott, az EPIRB bóját – amelyik veszély esetén a pozíciónkat sugározza – is átprogramozták, most már a ciprusi hajóazonosító alapján keresnének, ha bajba jutnánk.
És én vagyok a hajó első tisztje, bár ez nem nagy boldogság, mert több munkával jár, de ugyanannyi pénzzel.
Alig telt el pár óra, máris nagy változások vannak készülőben. Az új barba saját ízlésének megfelelően alakítja át a hajót…
November 5. Vasárnap, Vizcaya. Egész délután a hidat takarítottam. Délelőtt a barba is. Ki fogom festeni, a délutáni őrségek alatt (nem a barbát, hanem a hidat). Ez nem gond, gyorsabban megy az idő, ha dolgozom. A gond ott kezdődik, hogy ő is, meg az asszony is otthagyták nekem a koszos bögréiket. Ma elmostam, holnap már nem, tisztiszolgát hozzanak magukkal…
Jó 7-es időben megyünk, szerencsére hátulról kapjuk.
Az éjszakai őrség alatt a Zsant javítottam (a könyv amit írtam akkoriban, de nem jelent meg – beszúrás 2010). Illetve nem is javítottam, hanem erre a szövegszerkesztőre dolgoztam át, nagy munka, nem részletezem.
Éjszaka fáztam, 9 fokra hűlt le a levegő két nap alatt 24-ről! Juj!
Folytatása következik
.
<!--
//-----------------------------------
s_ref=escape(document.referrer);
s_aloldal="32";
s_rnd=Math.floor(Math.random()*1000000);
//-----------------------------------
s_sw=screen.width;
s_sh=screen.height;
if (navigator.appName!='Netscape') s_color=screen.colorDepth;
else s_color=screen.pixelDepth;
document.write('');
document.write('
');
//-->
var sc_project=8798868;
var sc_invisible=1;
var sc_security="20e419cb";
var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ?
"https://secure." : "http://www.");
document.write("");
Keresztelő az Indiai-óceánon
2013 május 29. | Szerző: Seafalcon
mozgott a hajó, legfeljebb ha öt, hat méteresek lehettek a hullámok. Naponta jött az özönvíz, a trópusi zápor; de mindez nem akadályozott meg abban, hogy ne készülődjünk a keresztelőre. Nem az igazi, egyenlítői volt, a parancsnok úgy döntött – javítandó a közhangulatot, – hogy az új embereket, akik még nem jártak az óceánon, vessék alá eme tortúrának. Új forgatókönyvre nem volt szükség, megtette az előző. Mindössze verseket kellett fogalmazni, személyre szabottakat, felújítani a jelmezeket, újakat kreálni, s megbeszélni a szereposztást. Összeállt a stáb, mit lehetne még kitalálni, módosítani? Előkelő szerepet kaptam, Sellőként, – aki nem más, mint Neptun felesége, – borzasztottam a nagyérdeműt. Jelmezem már készen volt, sminkem készítéséhez hasznos tanácsokat adtam a hajón lévő egyetlen feleségnek, aki vállalta orcám elcsúfítását. Szemhéj kékre, orcám pirospozsgásra festve, szépségtapasz, pofikámon, hatalmas műszempillák – ez utóbbiakat tőle kértük kölcsön,
Szingapúrban visszavásároltuk, – valamint ajkaim kirúzsozva. A cél az elborzasztás volt és ez tökéletesen sikerült. Förtelmesen nőies voltam. Halfarkam az uszonyokkal készen állt, egy kis damil segítségével ügyesen tudtam
csapkodni vele. Némi kályhaezüsttel újítottam fel a színét. Műkeblem is kiállta a próbát, nem kellett újratömni. Mellemen trikó feszült, rajta két hatalmas mancs árnyképe, éppen a domborulataimon és egy vérző piros szív. (Mivel kevés hely maradt, inkább a hasam táján dobogott ez a szervem.) Hajam copfba fonták, két piros masnival ékítették.
magukkal a szakácsnőiket – és bizony a receptemmel alulmaradtam mind ízben, mind illatban.)
stáb: Neptun, a trónján, hatalmas szigonnyal kezében, kopasz fején korona billegett, testét különféle tengeri szörnyekkel ékített fehér tóga fedte. Szakállat nem kellett ragasztania, sajátja is bőven elegendő volt szerepének
interpretálásához. Túl sok szövege nem volt, pár mondattal felszólította a parancsnokot, adja át néki a hajót, majd a „Csillagász” vette át a szót. Ő volt a társulat frontembere, egy igazi showman, a szónak mestere, aki minden előre
nem látható szituációban feltalálta magát. Talpig fehér lepedőbe öltözött, ráfestettük az egész csillagos eget – negatívban. Fehér alapon fekete csillagok. Csúcsos papírsüvegét csillagjegyek ábrái díszítették. Mellkasán hatalmas távcső lógott, két borosüveget illesztettek össze ügyesen, tartalmából időnként kortyolgatott. Kezében feltekercselve az egész forgatókönyv, szövegek, a versek, szónoklatok sorakoztak a pergamenen. Szólította a pogányokat, felolvasta a nekik íródott verseket, akik térdre roskadtak Neptun előtt, elrebegték felajánlásukat, hogy megváltsák porhüvelyüket a várható kínzásoktól. Nem tudtak annyi italt ígérni, hogy megússzák. (A parancsnok jó előre kikötötte a két karton sörös penzumot, akármennyit is vertünk ki a jelöltekből.)
céljából. Ezekből én is részesültem, aki ott hevertem egy nyugágyon, párom mellett. Szerepem mindössze a kézcsókra korlátozódott, de ebbe mindent belesűrítettem, amit elmém kitalált. A tengeri isten utasítására szerecsenjeink kísérték a pogányokat az első megmérettetés színhelyére, ahol az „Orvos” várta, hogy kikúrálja őket mindenféle szárazföldi nyavalyájukból. Ez lebilincselő élmény volt, és ezt szó szerint kell érteni, mivel a műtőasztalra fektetett pogányokat láncokkal akadályozták meg a szökésben. Az itt használt eszközök mellett egy középkori kínzókamra szánalmas kis szerszámos sufninak tűnt. Az orvos fején díszelgett egy gégetükör, közepébe vezetve egy vékony cső, amelynek másik vége a hóna alatt rejtező tengervízzel töltött szódásszifonra volt erősítve. Kellemetlen meglepetés érte azt, aki – engedelmeskedve a felszólításnak – kinyitotta a száját, hogy megvizsgálják a fogait, torkát. Kapott is rögtön egy jókora fröccsöt. Gyógyító emberünknek rendelkezésére állt továbbá egy vécépumpa, sztetoszkóp gyanánt, továbbá egy gumikalapács a reflexvizsgálathoz. Többféle kenőcs, gyógyír várta a gyógyulókat, spenót, paradicsompüré, valamint különféle porfestékek formájában. A jelölt itt kapta meg az alapszínt. El ne feledjem, „Orvosunk” ruházata egy hatalmas fehér klepetus volt, – fogyott a lepedő rendesen, – teli ráfröcskölt piros festékkel. Fodrászunk a torzonborz üstököket próbálta formázni némi méz, illetve záptojás segítségével. Hatalmas lemezvágó olló himbálózott oldalán, fésűje, borotvája furnérlemezből készült. (Természetesen ezek az eszközök nem kerültek bevetésre.) Mint jó borbély, tyúkszemirtásra is vállalkozott, újabb és újabb kenőcsöket kenve a megkeresztelendők talpára. Pogányainkat az egyik színhelyről a másikra a négerek kísérték, a „Kalóz” vezényletével. A tengeri haramia ruházata is megér néhány sort: fekete szemfedő – fél szemmel nézett a világba -, hatalmas, papírból hajtogatott, fekete festékkel impregnált halálfejjel díszített kalózkalap, fakéz (papírhenger+húskampó), csíkos pizsamanadrág, térdig feltűrve, gumicsizma. Fegyvere a hatalmas, fából készült pallos volt, erre támaszkodhatott, ha már igencsak imbolygott; valamint az oldalán fityegett a kötélből font korbács. Meg kell emlékeznünk hűséges szerecsenjeinkről, akiknek ruházatára nem sokat kellett költenünk, spárgából font fűszoknya, alatta egy diszkrét fürdőnadrág, csontok a konyháról, füzérformában a nyakban, egy-egy fadárda, amivel a delikvenseket noszogatták, egyik színhelyről a másikra – ennyi volt a „kosztümük”. Színükért, a szép sötétbarnáért megszenvedtek, a kézbalzsamra kent kakaó- kávépor alaposan megizzasztotta őket. Viszont jól „fogtak”. (Félreértés ne essék, semmiféle szintetikus anyagot, festéket, hígítót, gázolajat, gépzsírt nem használtunk. Elegek voltak a természetes alapanyagok, így is néha napokig tartott a nyomok eltűntetése.)
Oldal ajánlása emailben
X