Mindenki kurwa, de leginkább a barba… – MV Petra (14)
2015 március 23. | Szerző: Seafalcon |
Július 20. kedd, úton. Sajnos, amit elterveztem, megvalósíthatatlan… Az, amit tegnap kigondoltam… Hogy a parancsnokkal reggel beszélem meg közös dolgainkat. Kora reggel, negyed kilenckor totálkáros volt, amikor feljött a hídra.
Tévedni emberi dolog
Azt nem lehet mondani, hogy olyan kicsi a híd, mint egy német kis hajón, de neki szűk. Yvon Flambeaux kapitány hol a radarnak ment neki, hol a falnak, vagy a rádiószoba ajtófélfáján koppant. Andrzej szerint ugyanez volt tegnap a manőver alatt is. A pilot végül leültette, és nem engedte, hogy beleszóljon valamibe is. Amikor felmentem a hídra manőver után, elég dühösen, mert nem lehetett vele beszélni, ott gubbasztott a karosszékben, szájából lógott a kézzel sodort cigaretta ormótlan csikkje, és magában dünnyögött.
Ma reggel nem tudta a táviratokat leadni, összevissza gépelt minden marhaságot, és számolatlanul küldte az éterbe. Kíváncsi vagyok, mit szólnak hozzá a hajóbérlők és a vállalatnál. Bár, lehet, hogy ismerik… Meg leszek áldva vele!
Azt elhiszem, hogy egy matróznak ideális parancsnok, mert hónapszámra nem látják a fedélzeten, de nekem valahogyan össze kellene hozni vele a munkát.
Az mindenesetre pozitív nála, hogy – ellentétben az eddig ismert részeges parancsnokokkal – még nem késett a szolgálatból. Viszont ellentétben a részeges magyar parancsnokokkal, annyira totálkáros volt este nyolckor, hogy legalább öt percbe tellett, amíg le tudott ülni a forgószékbe! Jelzem meg is fürödhetne, de legalább megfésülködhetne, mert amióta beszállt, erre még nem volt ideje!
Július 21. szerda, úton, Algír. Ma jó barom módon kezdődött a nap! Kezdem azzal, hogy horgonyra álltunk, és hajnal ötkor azzal vettem a horgonyőrséget, hogy hatkor kell hívni a kikötőt, hogy mondják meg, mikor megyünk be.
A hülye Port Control
Hallottam én, hogy valami olyasmit mondogatnak hogy “pötre”, de álmomban se gondoltam, hogy ezek mi lennénk. Szóval besmúzoltak a barbánál, hogy nem válaszoltam a hívásra, biztosan nem voltam a hídon. Megmondtam a főnöknek, ha eljutott egyáltalán az agyáig, hogy legközelebb angolul hívjanak. Erre szaporán bólogatott, vagy csak egyszerűen nem tudta a fejét felemelni, mert lévén hajó idő szerint hét óra, már úgy beszívott, mint az albán szamár.
A kikötés is borzalom volt.
Nem volt kötélcsörlő, de mire beértünk, éppen megcsinálták, így a kápó megnyugodott. Aztán kiderült, hogy nem ro-ro rakparthoz jöttünk, így a rámpát nem tudtuk kinyitni, simán part mellé álltunk, és meglepő gyorsan kirakták a konténereket, még arra is jutott idő, hogy párat berakjanak.
Holnap a garázs lesz soron, és ha minden jól megy, akkor ez lesz az első alkalom, hogy két nap alatt végzünk Algírben.
Délután megkérdeztem Andrét, hogy a barba mindig ilyen részeg? Ugyanis ő már hajózott vele. Egy kicsit várt, aztán kitört belőle a panasz:
– Nem értem az Orbigny politikáját, hogyan alkalmazhatnak ilyen embert? Őrület: az első parancsnok egy komplett idióta volt (Jeromot nemcsak mi utáltuk, ezek szerint), a második – most Rumcájsz kapitány van soron – utálta a gépészeket. Most meg itt van ez, aki azóta részeg, amióta beszállt.
Egyébként Gaugen Andréval egészen jól kijövök. Sokat dumálunk, jó humora van. Még egy utat csinál, és elmegy nyugdíjba. Csak kicsivel lesz kevesebb a nyugdíja, mint az én fizetésem!
Július 22. csütörtök, Algír, úton. Ez az első alkalom, hogy két napon belül eljöttünk. Reggel manőverezni kellett, mert a hajó rámpáját nem lehet kinyitni, ha a parthoz simul a hajó, az orrát ki kellett húzni.
Jé, ez józan!
Fél hétkor ott ülünk a szalonban, a srácok reggeliztek, én kávéztam, tök nyugalom volt. Hirtelen berobbant a barba, és elkiáltja magát:
– Egy embert a partra!
Jézusom, ez részt akar venni a manőverben! Józan volt, szépen vasalt fehér ingben, tiszta, világos sortban, frissen borotválkozva, megfésülködve… Hát a frászt hozta rám, hogy valami baja van…
Tízre már totálkáros volt.
Olyan, amilyennek megszoktuk ez alatt a pár nap alatt.
Délután André valamit üzletelt Mr. Kadderrel. A telefonja kellett volna, hogy minek?
Fél négykor indultunk, most négytől adom az őrséget nyolcig, s reggel öttől délelőtt tízig. Mindkétszer a barba vált. Négykor felmegyek, olyan részeg volt, hogy nem látott. Nem tudott egy táviratot se leadni, a printert összebarmolta, jó egy órába tellett, mire helyrehoztam, s leadtam a táviratokat, és elküldtem a faxokat.
Nyolckor persze sehol.
Feljött André, magából kikelve, hogy ez tűrhetetlen, és telefonál Mr. Papelardnak, hogy így nem lehet tisztességesen dolgozni. Délután nem tudott, mert Kadder későn jött, s nem volt nála a maroktelefonja.
Kilenckor megjelent a parancsnok, és csodálkozva kérdezte, miért nem keltettem?
Pedig a fülem is elzsibbadt, annyit telefonáltam neki, csak nem volt képes felébredni…
Piotr nem jön vissza, érkezéskor kiadjuk a csomagjait, és megy haza. Koszorúér embóliája volt, szerencsés, hogy megúszta… Negyven éves.
Július 23. péntek, úton. Rossz az idő, megyünk.
Részeg, mint az állat…
Pedig reggel kilenckor még józanon jött fel, hogy megbeszéljük az útvonalat, de tízkor már alig tudtam felébreszteni. Ez már teljesítmény. Mondjuk fél óra alatt annyi szeszt zabált be, mint más egy hét alatt, aztán elaludt…
Délután megyek fel a hídra, André azzal fogadott, hogy délben a parancsnok összetörte magát. Olyan totálkáros volt, hogy fejjel előre lezuhant a lépcsőn. A szemöldöke felrepedt, azóta kómába zuhant, és alszik.
Este kilenckor leváltott André, mert lehetetlenség volt felébreszteni. Közben jött egy távirat, Genova verte a balhét, hogy adjuk már meg, mikor érkezünk. Egy telexet nem küldött el nekik, bezzeg Marseille-be mindegyiket legalább ötször…
A megváltó távirat
Genovában új parancsok vár (és persze Józef Drodzinski az új matróz, Piotrek helyett). Ő is lengyel, Maciej Kraus (szép polyák neve van). Amikor megmondtam a srácoknak, mindenkinek széles vigyorra húzódott a szája. Az egyik legjobb lengyel captain, mondták elégedetten.
Remélem, nem fognak vele úgy mellé, mint Flambeaux kapitánnyal. Bár a főgépész szerint is egészen normális volt a jelenlegi barba, még januárban is, amikor utoljára a Petrán volt…
Amikor Zbigniew megtudta az új captain nevét, örömujjongásban tört ki. Aztán odajött hozzám, megveregette a vállam, és azt mondta:
– Na, te kurwa, Maciej majd elintézi neked, hogy maradhass, te kurwa… Téged, kurwa, mindenki szeret, nekünk nem kell a kurwa Marek Skrundz, a régi kurwa chief…
Ezen persze nem sértődtem meg, mert neki a “ty kurwa” a szavajárása. A magyaroké viszont az, hogy b… meg…
Július 24. szombat, úton. Holnap reggel érkezünk. Ma a barba teljesen normális volt. Sajnálom, hogy így elzüllött. Most mindent flottul csinált, látszott, érti a dolgát. De ez persze csak reggel volt így, délután már nyomás alatt volt, bár nem itta le magát totálkárosra.
Új barát…
Este Zbigi születésnapja volt, négy üveg vodka fogyott el, én csak két pohárral ittam, azt is kólával hígítva.
Adam, az elektrikus mesélte, hogy amikor megtelefonálta a feleségének, hogy magyar az első tiszt, az óva intette:
– Vigyázz Adas, a magyarok nem jók…
Amikor tizennyolc éves volt a csaj Pesten járt, és Adam feltételezi, hogy volt valami nem kóser kalandja, de erről hallgatott az asszony. Tegnap este viszont Adam azt mondja:
– István, megadom a címem, és ha Gdyniában jársz, gyere hozzánk aludni, ne költs a “kurwa” szállodára (mert ő is lengyel, tehát neki is minden “kurvw”, csak nem olyan sűrűn, mint Zbigniewnek).
Július 25. vasárnap, úton, Genova. Jó hírrel fogadott Andrzej a hajnali őrségváltáskor: ma nem dolgoznak, csak hétfőn kezdenek, így miénk a vasárnap.
Hál’ Istennek, megint új barba van.
Délelőtt megjött a parancsnok és az új matróz. Mindketten szimpatikusak voltak az első látásra. Zbigniew azzal kezdte, hogy három másodperc alatt tizenhét “kurwát” zúdított az új barbára, és előadta, hogy el kell intéznie, hogy maradhassak.
Később én is elmondtam dióhéjban, hogy mi a helyzet. Kiderült, hogy a parancsnok akkor vizsgázott a kapitányi tanfolyamuk végén, amikor a mi csoportunk kezdett.
Lehet, hogy Flambeaux marad egy utat, mert minden hajópapír, adminisztráció francia nyelvű, és át kell tenniük angolra.
Beszéltem Encsivel, felköszöntöttem a fiam, majd délután felhívtam apát és őt is meggratuláltam a születésnapján.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: