Augusztus 12. csütörtök, úton, Genova.
Érkezés előtt ránk tört a misztrál. Északi szél fúj, a hőmérséklet két
óra alatt 29-ről 20 fokra esett vissza, esik az eső, és fázunk. Éjjel
kikötöttünk, de nem tudtam már olyan későn felhívni Encsikét, hogy
elmondjam:
ugyanis ma van a házassági évfordulónk. A huszonharmadik. Vajon a
huszonötödik hol lesz? Otthon leszek-e, vagy hajón? Jó lenne nagy murit
csapni…
Az is igaz, hogy nagy valószínűséggel nincs is otthon, Márta barátnőjénél nézi a napfogyatkozást még mindig a tévében.
Hajnali fél kettőkor kerültem ágyba. Még meg kellett csinálnom a rakodási tervet is.
Augusztus 13. péntek, Genova, úton. Igazam volt. Hétkor hívtam az asszonyt, de nem vette fel senki a kagylót. Mártázik (remélem…).
Szeretnénk elhúzni a berakást, hogy Marseillebe későn érjünk, mert akkor miénk lehet a hétvége…
Alberto, a stivador, meghívott a következő kikötéskor egy pizzára.
Feltéve, hogy este érkezünk, olyan időpontban, amikor még érdemes
kimenni.
A második tiszt olyan totálkárosra itta le magát, hogy nem volt magánál. (Tette ezt annak örömére, hogy holnap hazamegy.)
Ötkor eljöttünk, holnap délelőtt Marseille, a következő érkezéskor már megyek haza!
Augusztus 14. szombat, úton, Marseille, úton. Negyed tizenegykor voltunk a pilotállomásnál.
Biztos voltam benne, hogy Encsike Mártánál van, de hogy a lelkiismeretemet megnyugtassam, ezért kimentem telefonálni.
Persze, hogy otthon volt. Tegnap reggel mélyen aludt…
Bebiztosítottuk egymást, hogy ma is csak egymást szeretjük, és csak együtt… (Ugyebár tegnapelőtt voltunk 23 éves házasok.)
Délután kezdték a rakodást, és be is fejezték este negyed kilencre.
Elment Andrzej, megjött Szergej. Andrzej elköszönt…
Kiszúrtam az Európai Unióval. Megnéztem a személyzeti jegyzékben, hogy mi a neve…
Egyébként jól elvan a hajón. Olvas, tévézik, a gépházban még állítólag nem volt. Végül is mit keres egy Unió az olajbűzben, nem?
Szergejt szeretem. Parancsnoki papírja van, és második tiszt. De nem ez a
szeretetem oka. Hanem az, hogy nincs GMDSS bizonyítványa. És Mareknek
se volt, amikor hazament. Egy hajón két tisztnek kell, hogy legyen.
Kilencven százalék az esély arra, hogy maradhatok…! Ezt egyébként a
matrózok mondták lelkendezve, hogy “nem jöhet Marek, chief, te maradsz!”
Ők már kész tényként veszik…
Szóval Szergej orosz, mint a neve is mutatja. Leningrádban lakik, és
perfekt lengyel. Tíz éve a polyákokkal hajózik. Megint nem értem
Pyziket, hogy akkor velem miért nem akar több szerződést kötni?
A másik behajózó Jaroslaw Licau, a gépszerelő harmadéves főiskolás fia,
aki gyakorlatra jött. Fél évvel fiatalabb a fiamnál…
Estére dög fáradt lettem, tizenhét órát húztam le, a konténereket is én
raktam be a második tiszt helyett, mert akkor ők átadtak és átvettek.
Augusztus 15. vasárnap, úton. A hajnali őrségváltás nagyon katonásan zajlott le.
Szergej teljesen hivatalosan fogadott. No, azt azért nem mondta, hogy
“erőt, egészséget Chief elvtárs!”, de olyan képpel köszöntött, hogy
rájöttem: itt most hivatalos aktus zajlik, lazaságnak helye nincs, s
magában nyilván helyteleníti a “csescs”-csemet (lengyel szia).
Sarkos mozdulatokkal bemutatta a hajó helyzetét, és állandóan szőrözött.
– Az irány 201 fok, Sir!
Meg kell vallanom, hogy ily hajnali órákban a legkevésbé se izgatnak
ezek a dolgok. Ilyenkor nem hadijelentésre, hanem egy kávéra van
szükségem, meg arra, hogy nyugodtan elszürcsölgessem, kivárva, amíg
teljesen fel nem ébredek. Azért, hogy mondjak valamit, lakonikusan
közöltem:
– Tudom.
Ez szöget ütött Szergej fejébe.
– Honnan, ha még meg se nézte a térképen, Sir?
– Mindig ezt az irányt tartjuk, ha Algírba megyünk. Másfele nem lehet…
– Az irányt át kell adni, hogy a váltó tudja – mondta a leckét, amit még gondolom a haditengerészetnél vertek a fejébe.
– Nincs hajó a közelben Sir! – közölte a következő tételt a szolgálat
átadás-átvétel szabályzatból, de lehet, hogy attól tartott, hogy Siri
megrovást kap, mert helyesbített. Kirohant és hatalmas mozdulatokkal
integetett Marseille irányába:
– Sir, ott van egy hajó, de már nem lehet látni.
Egyem azt a kis hadihajós orosz szívét…
Mondom neki, hogy minden rendben, de engem Istvánnak hívnak. Gyorsan
lejegyezte magának a farzsebben hordott kisokosba, a térkép szélére, és
egy árkuspapírosra. Gondoltam, hogy megtette a kötelességét, mehet.
– Dobra noc! – köszöntem el lengyelül, mert attól tartok, ha oroszul
kezdek neki gagyogni, akkor többé nem mukkan meg velem más nyelven, mint
ezt márt volt alkalmam tapasztalni a Szojuzban.
– Nem, Sir! A szolgálatom 05:00-ig tart, majd akkor távozom kaptam meg az eligazítást.
A kis huncut!
A szolgálat 05:00:00-ig tart ám! Nem kerekítjük ám a 04:59:59-et 5-re,
gondoltam, és csak csodálkoztam, hogy hova csöppentem ebben a hajnali
órában.
Bajtársi kézfogással búcsúzott:
– Jó éjszakát, Sir!
Ennyiben maradunk.
Otthon is lehet ám Sir Istvánnak szólítani… De akinek jobban tetszik
akár le is “lord”-ozhat. (Sir István, Óbuda Lordja, nem is hangzik
rosszul…)
Már lassan semmin se lepődök meg, ha volt Szajúzbeli tengerésszel hajózom. (Lásd a Humberen írt naplót.)
Augusztus 16. hétfő, úton, Algír. Délelőtt Maciej adott egy
szöveget. A marseille-i ügynöktől kapta, ő egy görög parancsnoktól, aki a
Kieli-csatornában a pilottól szerezte. Tehát Európa szerte terjed. Ha
angol humor, akkor a javából, bár nem hiszem…
Itt a hiteles fordítása:
A hadihajó parancsnoka az első tisztnek:
Holnap délelőtt 09:00-kor teljes napfogyatkozás lesz! Ez olyasmi, amit
nem lehet minden nap látni, tehát sorakoztassa fel a legénységet
kimenőruhában a fedélzeten, hogy láthassák ezt a jelenséget. Hogy
megértsék, magam fogom elmagyarázni az okát. Eső esetén sajnos nem lehet
tisztán észlelni. Ebben az esetben a legénység gyülekezzen a szalonban.
Első tiszt a második tisztnek
A parancsnok utasítására holnap délelőtt 09:00-kor teljes napfogyatkozás
lesz. Ha esni fog, nem láthatjuk tisztán a fedélzetről, még a
kimenőruhánkban se. Ebben az esetben a nap eltűnését a szalonban fogjuk
észlelni. Ez olyasmi, ami nem minden nap történik meg…
Második tiszt a harmadik tisztnek
A parancsnok utasítására végignézzük kimenőben ahogy a nap eltűnik a
szalonban holnap délelőtt kilenckor. A captain megmondja, hogy esni
fog-e vagy se? Ez egy nem mindennapos esemény lesz.
Harmadik tiszt a fedélzetmesternek
Ha holnap délelőtt esni fog a szalonban, ami egy igen ritka esemény, és a parancsnok kimenőruhájában kilenckor eltűnik.
Fedélzetmester a legénységnek
Holnap délelőtt kilenckor a parancsnok eltűnik. Sajnos, ez nem minden nap történik meg.
Meg kell, hogy mondjam, egész délelőtt ezen vigyorogtam. Azt hiszem, angolul jobb…
Délelőtt távirat jött: a következő marseille-i érkezésre megszervezik, hogy Marek Skrundz leváltsa Mr. Székelyt.
Maciej megnézte a bahamai előírásokat. A szerint elég a hajón egy
személy, aki rendelkezik GMDSS bizonyítvánnyal. Ám Olaszországban minden
esetben két tiszttől kérik.
Megjegyzés: (Az IMO előírás ezt tartalmazza, s ahogyan a nemzetközi
jogban tanultuk, a helyi előírások lehetnek szigorúbbak, de enyhébbek
nem, mint a nemzetközi.) Szerintem ebből nagy balhé lesz, mert a
lengyelek biztosan ragaszkodnak Marek leutazásához, a franciák meg buták
mint a segg, s nem igen értik majd, hogy miről is van szó. Aztán
Genovában megrázzák a hajót, de akkor már nekem lőttek…
Este ökörsütés volt. Jó volt. Kellemes hangulat, hűvös szél fújt, ez
elviselhetővé tette a meleget, az Európai Unió elvegyült a nép között,
és Zbigniew szavalt a Hamletből, ami meglepő volt, mert igen hosszan és
igen részegen idézte Shakespeare-t.
Augusztus 17. kedd, Algír.
Maciej táviratban kérdezte meg Mr. Andrieu-t, hogy a bahamai előírások
szerint hány GMDSS operátornak kell lenni a hajón. Hamar megkaptuk a
választ a Bahamai követségről:
Egy (sajnos), de az nem lehet a parancsnok (Hurrá, hát ez az!). Most már
csak az maradt hátra, hogy Mareknak ne legyen meg a bizonyítványa. A
barba szerint biztos, hogy nincs, mert nem egy kimondott “észkombáj”
(ahogy Nimród mondta pici korában), tehát fel se merülhet benne, hogy
nyáron ilyen hiábavalóságok megszerzésére áldozza az idejét.
Legyen igaza a parancsnoknak…
Ez ma is kiderült. A garázsban tébláboltam, amikor odajön egy vámos és
egy munkavezető. Ékes franciasággal elkezdték a mondókájukat. Hát ebből
egy kukkot se értettem, illetve annyit, hogy a rakományjegyzékkel van
valami gondjuk.
– Parle anglais… – mondtam nekik, hogy megértsék, angolul kell beszélni, ha zöld ágra akarnak vergődni velem.
– Óh! Parle vous anglais? Beszél angolul? (mintha nem ez lenne a
természetes…) – örvendezett a vámos, és rögvest nyelvet váltott:
– Ich habe alles papieren, aber diese mann nicht. Ferschtehen Sie? –
kérdezte a világ legtermészetesebb hangján, és érdeklődve várta a
válaszom.
– Ja, ich ferschtehe englisch sprache… – mondtam vigyorogva.
Este faxot küldtem Encsikének, s megírtam, hogy elképzelhető, hogy maradok még a hajón, ha Mareknak nincs meg a GMDSS vizsgája.
Augusztus 18. szerda, Algír. Hajnalban tévéztem: Nemzeti az Expo
területén lesz, Kovács István pályázik az MLSZ elnöki posztjára.
Törökorzágban 8-as erősségű földrengés volt.
Délután belehajtottak a fiúk, és eljöttünk. De nem ám Genovába megyünk,
hanem Marseille-be.
Augusztus 19. csütörtök, úton. Megjött, hogy pénteken délben érkezik Marek, én szombaton hajnalban 6:30-kor indulok és Párizson át megyek haza.
Nem igazán értem Maciejt, úgy néz ki, hogy beletörődik abba, hogy Marek
GMDSS papír nélkül jön le. Azt hangoztatja, hogy ha a vállalatnak elég
az, hogy csak egy embernek legyen meg a papírja, ám legyen… De erről
szó sincs. Nem tudok arról, hogy bármi ilyen értelmű távirat jött volna.
Végül is ő tudja…
Délután Szergej már megenyhült velem szemben, mert Mr. István voltam,
holmi szőr helyett…
Este megmutattam a stabilitás és rakodási programot, amit készítettem
magamnak, el volt ragadtatva, de azt is mondta, hogy nem hiszi, hogy
Marek használni fogja, mert antitalentum a számítógéphez, és ha mégis
hozzányúl, akkor összebarmolja…
Jó kis tiszt lehet…
Délután felhívtam Encsit – az Orbigny költségén a barba jóvoltából – ,
nagyon örült, hogy szombaton 11-kor már otthon leszek, így ki tud jönni
elém a reptérre.
Este bedobtam egy üveg whiskyt, odaadtam a címem Adamnak (Maciej is megkapta).
Augusztus 20. péntek, Szent István, úton, Marseille. Isten éltessen a nevem napján!
Hajnalban Szergej azzal fogadott, hogy a matrózok mind panaszkodtak neki, hogy miért kell hazamennem, miért nem maradok…
Ma már úgy búcsúzott, hogy:
– Jó éjszakát, István.
Semmi szőr, semmi Mr. István… Remélem, ez nem a harag jele nála!
Későn érkeztünk, kettő után kötöttünk ki. Marek Skrundz a parton volt, ő
vette el a kikötőköteleket. Egyébként szimpatikus férfi, biztos megvan
az oka, amiért nem rajonganak érte, az átadás átvétel alatt nem lehet
valakit alaposan megismerni.
Felhívtam Encsit, aki nagyon örült, főleg annak, hogy a hajón
éjszakázom, és innen holnap reggel egyenesen a reptérre megyek. Jelzem
ezt én is így akartam, sőt kértem Maciejtől.
Este elköszöntem akitől tudtam, mert volt már aki aludt, ezért aztán egy
lapot írtam, amit holnap reggel kiragasztok a szalon falára az alábbi
szöveggel:
Nem tudtam mindenkitől elbúcsúzni, elnézést! Itt jeletem ki, hogy ez a
hajó és a kollégák nagyon jók voltak, jól éreztem magam. Köszönöm!
Minden jót kívánok mindenkinek! Nem felejtek el senkit!
Aláírás, és alá ragasztottam a fényképem. Remélem, mindenki jó szívvel
emlékezik majd rám…
Be kell fejeznem, holnap este otthon folytatom, még beírom a statisztikámba, hogy :
Marseille – Párizs, Párizs – Budapest útvonalon megyek haza.
Augusztus 21. szombat, Marseille – Budapest. Hajnalban fél négykor
ébredtem. Felöltöztem, kitakarítottam, megkávéztam, elszívtam az utolsó
cigit, közben tévéztem. Marek is felkelt az indulásra.
A taxi pontos volt. Hat órakor tűntek fel a lámpái a hajó végében. Fél hétkor már a reptéren voltam, és 11-kor már Budapesten.
Jó volt hazajönni.
Jó megérkezni.