Indulás, ismerkedés Gregory-val – MV Clipper Caraibes 3. rész
2015 október 21. | Szerző: Seafalcon |
Október 30. szombat, Port of Spain, horgonyon. Reggel
azzal kezdtünk, hogy a tegnap érkezett anyagokat átnéztük – az
átvételkor csak a darabszámot ellenőriztük -, hát van némi furcsaság.
Rendeltünk 7 overallt, érkezett hat, a számlán csak négy van, de hogy ne
kelljen sokat válogatni az üzletben, mindegyik “L” méretű. Hát, ha
megnézem, jó lesz negyven kilónyi fogyás után talán nekem is…
A 45-ös cipő nem jön a lábamra, túl magas a rüsztöm.
Kértünk egy nagyméretű hűtőszekrényt is, valóban az. Oly annyira, hogy még nagyobb is, mint amit megadtunk a maximum méretben. Most aztán egy ajtón se fér be a felépítménybe.
Leadtam
a papírjaimat a parancsnoknak, és nem felejtettem el a számlákat se,
kifizetik a Bp. – Gdynia vasutat, a szállodát, még a taxit is fizetnék,
de amilyen ökör vagyok, arról nem kértem számlát (vesztettem 95 zlotyt,
azaz 23,5 dollárt). Így is visszajön 87 dollár.Este, induláskor (pontban
ötkor) megmértem magam, csak 115 voltam. És este!
Pedig
Pacinsky, a szakács
jól főz. Azt szoktam mondani, hogy milyen főzőember az, aki nem szeret enni? Hát ő nem ilyen!
Tegnap
estére olyan thai sült rizst készített, hogy egy negyed adagot muszáj
volt ennem. Igaz, attól éheztem meg igazán, de erős voltam, mint a
Krupp-acél, s inkább kimentem, amikor a többiek repetázni kezdtek.
Ebédre gulyást főzött (makaróni és uborka nélkül ettem, csak pár kocka
húst), de a leves helyett tálalt salátából nagyot kértem. Ez jó, hogy
nincs leves – francia szokás, állítólag este eszik a levest -, helyette a
saláta sokkal célszerűbb.
Reggelire lengyelesen tálal, tehát hideget, a kenyeret sajttal helyettesítem.
Elindultunk
Ötkor felhúztuk a horgonyt, és elindultunk Port au Prince-be. Jó két és fél nap az út. Gregory, a kadét a watchmanom.
Szinte az egész őrség alatt szóval tartottuk egymást.
Nos,
azonnal kiderült, hogy nem arab, bár ránézésre annak tartottam, de
színes bőrű. Guadeloupe szigetén lakik, a helyi kormányzóságtól kap
ösztöndíjat, és így tud Nantes-ban, a tengerészeti akadémián tanulni. A
szigeten, illetve a fő sziget mellett egy aprócskán született, négy éves
korában átköltöztek Európába, majd amikor tíz éves volt, visszamentek.
Azt mondja, az a pici sziget (öt négyzetkilométer, 1500 lakos) a világ
legszebb helye.
Ez jól is van, de csak azért mondja, mert még nem látta Budapestet!
Először
botanikusnak készült, de nem akart egyetemet végezni, és átnyergelt a
hajózásra. Szerencséje volt, mert magának kell társaságot keresni, és az
Orbigny örömmel alkalmazta, mert a hajó eddig Port-á-Pitre (Guadeloupe)
és Fort de France (Martinique) között járt, s így nem kellett költeni
az utazásra.
Délután végre megkaptam az asszony telexét, ez azt
jelenti, hogy nemcsak megérkezett az enyém, hanem ők is tudják kezelni a
programot, és talán azt is, hogy rendben kinyomtatódott, mert attól
tartok, nem tudják az otthoniak, ha gond van a nyomtatóval, akkor mit
kell tenni? Erre van egy frappáns megoldásom, de nem tudom, mennyire
vihető keresztül. El kell hozni Barbudára, és a hivatalos szervek
“megoldják a problémát”, hiszen azért vannak.
Éjfél előtt válaszoltam is, így holnap reggel hat előtt már meg is kapták.
Október 31. Vasárnap, úton. Úgy elaludtam reggel, ahogyan
az elő vagyon írva. A nagyobb baj az, hogy nem tudom, mi az oka, hogy
nem érkezett meg a faxom, mert a visszajelzésen az állt, hogy nincs
ilyen állomás.
Délben újra elküldtem, és amikor elolvastam, rájöttem,
hogy miért nem kapták meg: rosszul írtam be a faxszámunkat!
Kijavítottam, és öt percen belül megjött: kézbesítve. Tehát délután
hatkor már meg is kapták.
Mennyivel más így faxolni, hogy hazamegy,
mintha az unokatesómnak címezném! Elképzelem, hogy most berreg fel a
nyomtató, és az asszony ugrik, hogy mi ez, és amikor meglátja, hogy
tőlem jött az üzenet, akkor összeörüli magát. Aztán a géphez ül, és
mindössze ötven perc alatt begépel másfél sort, és elküldi telexként a
hajóra. Ha többet nem is használnám, már akkor is megérte. Igazándiból
itt, a világ másik felén van szükségünk erre a lehetőségre, hogy írásban
és azonnal üzenni tudjunk egymásnak.
Délben a fedélzetmester
szomorúan mesélte, hogy egész nap a festékraktárral kell foglalkozniuk,
mert az éjszaka Gregory elöntötte vízzel.
Ez akkor lehetett, amikor
bejelzett az egyik alarm, és bekapcsolta a szivattyút, mert azzal kell a
vizet kiszívni az orrsugár-kormánytérből. Hát mellényúlt, és a
tűzoltórendszert indította be a festékraktárban.
November 1. Hétfő, úton. Az éjszakai őrségben
politizáltunk Gregoryval, rettenetesen panaszkodott a franciák
rasszizmusára, nyelvészkedtünk, a kreol nyelvről tartott rövid bemutatót
(Guadeloupe-on – és sok karibi szigeten – ezt beszélik, megmutatta a
CD-it, hallgattunk gudeloupe-i zenét, segítettem előkészülni a ma
reggeli csillagászati helymeghatározásra.
A reggelinél harsány kacagás közepette közölte, hogy Puerto Rico szigetén vagyunk a számításai szerint.
Ebéd előtt Ricard-t ittunk a főgépésszel, utána mangó volt, szóval nem élünk rosszul.
November 2. Kedd, úton. Délelőtt elértük Hispaniola
szigetét, már Haiti alatt jártunk, amikor vagy háromszor is leállt a
főgép. Ebédre azért megjavították.
Egy kissé bennem van a félsz az érkezéstől, ez mindig így van az első kikötő előtt. Remélem, rendben mennek a dolgok.
Szerelmesek a tükör előtt
Tegnap elkezdtem a délelőtti őrségben olvasni a Szerelmesek a tükör
előtt című könyvet, ha nincs a black-out, akkor ma be is fejeztem volna.
Azt hiszem, túl randa világban élünk, hisz apa arról kesergett otthon,
hogy még az író-olvasó találkozókon se ez a könyv fogy igazán, hanem a
magyar várakról írott. A szépirodalom huszadrangú ügy lett, nem keresik
és nem olvassák az emberek. Pedig ezt érdemes lenne…
Számomra
nyilvánvalóan másak apa könyvei, mint az “átlag” olvasó számára. Amikor
elkezdtem, nem a duxi kastélyt láttam magam előtt és Casanovát, ahogyan
a feljegyzéseit olvassa a nemzetközi vendégsereg előtt, hanem apát,
amint ül a Rositext előtt, és szorgalmasan veri a billentyűket, vagy
félhangosan mormolja az előző nap megírt fejezetet. Ettől a képtől igen
nehéz volt ám szabadulni, de olvasás közben lassan eltűnt előlem a zöld
képernyő (ugyanis elolvastam a szövegszerkesztőben azt a fejezetet,
amiben Casanova megérkezik a budai Bomba térre, s büszkén száll ki a
Fehér Kereszt fogadó előtt “magamutogatni”), s maradt a pergő
cselekmény, a tizennyolcadik századi lovag, aki a testi gyógyulás
reményében jön a “vidéki” Budára, s megtalálja az “öregkori” szerelmet
(ráadásul duplán).
Azt hiszem, ez mindennél többet mond. Elragad a
cselekmény, megszűnik a külvilág az olvasó számára, ettől jó a jó könyv.
Meg attól, hogy hirtelen leteszem, felugrok, és beleképzelem magam abba
a helyzetbe, amiről az imént olvastam…
Isten bizony, sajnálatra
méltó az, aki nem olvassa el. Milyen szenzációs élménnyel lesznek
szegényebbek! Persze így nem tudják, mit vesztenek… Azt hiszem, a rég
megírt, de ki nem adott Ovidiust ebben a történetben “rehabilitálta” egy
kicsit apa. Most sajnálom, hogy nem olvastam az Ars Amatorát –
gimnazista koromban a kezemben volt, de kit érdekelt még akkor? -, de
azt hiszem, meg lehet megszerezni…
Még ha tudjuk is: arról, hogy
Casanova mit csinált Pesten és Budán nincs feljegyzés, akkor is
elhiszem, hogy így történt, mert olyan szuggesztív, és magával ragadó az
események sodra, hogy fel se merül bennem: mindez bizony csak az írói
fantázia terméke, valódi környezetbe csomagolt, hiteles figurák által
megszemélyesített mese. Arra kíváncsi lennék, hogy melyik a Zöld
oszlopos fürdo (talán az, amelyik oly közel van a Casanova bárhoz, a
Ganz utca végében)?
És még egy valami: ha lett volna valaki a hídon,
azt hihette volna, hogy valami humoreszket olvasok, olyan jót kacagtam.
Jó, tudom, a könyveket az élet írja, de azért van némi köze az írónak is
a cselekményhez. Egy biztos: ha valaha is történelmi regényt írnék, egy
szereplőm se fejti majd ki ily szabatosan mint Casanova Ikóniának, hogy
egy Kos mire termett, a Vízöntő mely jegyeket hordoz magában.
(Legfeljebb azt, hogy az Oroszlánnak mindig igaza van…)
Éjjel fél
tizenkettőkor érkeztünk Port au Prince horgonyzóhelyre. Mindent el lehet
mondani erről a faluról, csak azt nem, hogy fővárosias, pedig az.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: