Dinka, a plomini Keresztapa – MV Clipper Caraibes 9. rész
2015 november 14. | Szerző: Seafalcon |
December 3. Péntek, Plomin. Délelőtt
meghozta a hírt a pilot, hogy aláírták a charter-partyt, és hétfőn
indulunk Velencébe. Nem tudom, mikor kapnak le, lehet, hogy egy-két utat
megteszek én is ezen a járaton. Elég húzós lesz, mert minden nap délben
indulunk Plominból, érkezés este nyolckor Velencébe vagy Ravennába,
indulás éjfélkor, érkezés Plominba reggel fél kilenckor. Szombat
reggeltől hétfő délig itt állunk. Ezek szerint én leszek a rakodótiszt, a
második és a captain a két navigátor.
December 4. Szombat, Plomin. Délelőtt tettem-vettem,
tacepaókat készítettem, amiket kifüggesztünk hajószerte, hogy az
utasokat eligazítsa. Ebéd után jött a kolosszális ötlet, minek
következtében pillanatnyilag csak a fenekem fáj, de holnap lesz nagy
sírás és rívás, és az fogaknak csikorgatása.
Felső-Plomin
Ugyanis a falucska két részből áll, mint azt már említettem. Az alsó
Luka Plomin – ne tessék idétlenségre gondolni, luka horvátul kikötőt
jelent -, és a dombon van a “felsőváros”. Hát gondoltam egy merészet és
nagyot, és a kamerát a vállamra véve nekiindultam. Nagy vállalkozás
volt, mert függőlegesen háromszáz métert kellett megtenni, ehhez egy két
és fél kilométeres út áll rendelkezésre, hát mit mondjak, az utolsó
száz méter rettenetes volt…
De megérte felcaplatni.
Nem siettem,
ötven percbe telt az út. Közben videóztam, meg-megálltam gyönyörködni a
tájban. Szép a környék, a hegyoldal vörösesbarnába öltözött, itt-ott
zöldellő foltok mutatták, hol vannak az örökzöldek. Ahogy a bekötőútra
ráfordultam, elkezdett emelkedni, és végig kaptatón kellett haladnom.
Ami szép, és szomorú volt, hogy végig az út mentén ott vannak a
négy-ötszáz éves házak, elhagyatottan, félig romos állapotban. De majd
mindegyik mellett van valami, egy sufni, egy tatarozott kis épületrész,
és lakják. Valaha szép udvarházak lehettek. De láttam két gyönyörűen
felújított épületet is, biztos pénzes pasas a gazdája.
Minden fáradtságot megért felmenni.
Valami
soha nem tapasztalt érzés kerített a hatalmába. Ilyen helyen még nem
voltam. A városka házainak kétharmada romos, de párat azért laknak.
Minden pillanatban azt vártam, hogy középkori olaszok bukkannak fel a
sarkon túl, vagy talán tógát viselő rómaiak. A girbe-gurba,
vállszélességű utcák tökéletes középkori hangulatot árasztanak. A
templomát már renoválták, és itt is akadt két-három jó karban levő
épület. A campanilében ott a harang, de nincs kötele…
Fenséges a
kilátás az előtte levő kis térről. A tenger párás volt, de a kis öböl
gyönyörű, s a végében ott állunk a vadonatúj kikötőben. A látványt
persze az erőmű uralja, háromszázötvennégy méteres kéménye vonzza a
tekintetet.
Fél óra alatt az egész várost bejártam, utána beültem az étterembe egy sörre.
Lefelé
menet talán jobban megkínlódtam, mint idejövet. Legalább harminc fokos
szögben kellett hátradőlnöm, hogy orra ne bukjak. Megviselte a vádlimat
és a combomat.
December 5. Vasárnap, Plomin. Nem
is fáj a lábam (nagyon). Ez egyszerűen fantasztikus! Már azt hittem,
hogy sosem lesz jó lábam (persze most se 100 %-os), és tessék,
kirándulok, mászkálok, és utána nem fetrengek a következő nap a
kabinomban, és nem borogatom a lábfejem! Egyszerűen hihetetlen, azok
után, amivel az ortopédián riogattak!
Újra Gweg
Amikor megérkeztünk teljesen el volt kenődve, mert azért hajózik, hogy
világot lásson, s tessék, ide küldte a cég a hajót, az Isten háta mögé.
Aztán bement Labinba – tizenöt kilométerre van ide -, és
összeismerkedett fiatalokkal, s boldogan jött be a hajóra:
– Chief, nem a világ végén vagyunk, ez egy nagyon jó hely. Szereztem barátokat, este találkozunk a partin!
És
valóban, az erőmű nyitó buliján ott volt két csinos kislány (húsz év
körüliek) és egy fiatalember. Gregory nagyon vidám volt, és feldobott.
Tegnap
reggel azzal ment Labinba, hogy talán diszkóba is mennek, meg elmennek
Pulába is mert várják a barátai. Megmondtam, hogy feltétlenül nézzék meg
a világ harmadik legnagyobb ókori színházát (állítólag a legnagyobb
Mexikóban van), a második a Colosseum, és a harmadik itt van, az Isztria
csücskén fekvő kis városban.
Ma reggel kilenckor találkoztak.
Nem
voltak diszkóban, elkerülték egymást, rendőrök molesztálták (mondtam,
hogy én is arabnak néztem) a bőrszíne miatt, learabozták, lefektették a
földre, megalázták…
– Minél előbb haza akarok menni, chief – mondta
szomorúan. – Haza, csak haza… Mindenütt ez a sorsom, az egész
világon, a bőröm és az arcom miatt.
Sajnálom Gweget…
Kézcsókom, Dinko
Azt már elmondhatom, hogy szokásunkká vált Mariannal, a 2. gépésszel
kimenni esténként egy kellemes sétára. Elvégre kilenc napja vagyunk itt,
és még nem hagytunk ki egyet se. Nem mindig, de többször is beültünk
egy-egy sörre. Egy ilyen este ismertük meg Dinkót. (Azt hiszem, már
leírtam.) Találkoztuk vele a “nagy buliban” is. Az asztalunknál ült, és
kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult. Abszolút szerény, csendes
fiatalembernek ismertük meg. Még azt is felajánlotta, hogy kocsival
bevisz Labinba, ha pénzt akarok váltani.
Tegnap
este a Porat vendéglőben ücsörögtünk, bejött Dinko, odaült az
asztalhoz. Beszélgettünk. Bejön két sötét külsejű tag. Odasomfordáltak
az asztalunkhoz, beszéltek valamit Dinkóval, majd távoztukkor kezet
csókoltak a barátunknak!!! Ugye tudjuk, hogy kik az ilyen marcona
alakok, és kinek szoktak kezet csókolni (az olaszoknál)?
Dinkó látva a csodálkozásunkat, csak magára mutatott, és annyit mondott: “boss”, vagyis főnök. (Azannyát!)
Várom a holnapot, na, nem a Mikulás miatt, hanem mert kaphatnék valami hírt a sorsomról…
December 6. Hétfő, Plomin. A dög unalom közepette megjött a pilot, azzal, hogy kimegyünk horgonyra. Erről persze mi mit se tudtunk.
A sötét ügylet
Mert az valóban! A hajóbérlőnek semmiképpen se jó a menetrendünk,
ugyanis az esti érkezés Olaszországba a vám hivatalos órái miatt nem
oké. Ötig dolgoznak, tehát nekünk négyre kell megérkeznünk. Ez azt
jelenti, hogy reggel indulunk Plominból.
De ehhez el kell intézni bizonyos dolgokat Itáliában, tehát ezért halasztották csütörtökre a járat indítását.
A
horvát minisztérium azonban nem értékeli a döntést. A járat
meghirdetve, minden hivatalos és nem hivatalos fórumon, ha törik, ha
szakad, indulni kell. Tehát azt találták ki, hogy indulunk. De nem
érkezünk!
Csak kimegyünk a horvát felségvizekről, és ledobjuk a
horgonyt. Aztán holnap délelőtt megérkezünk, hogy sajnos nincs még áru
olaszhonból.
Ezt tervezték, és azt gondolták, hogy ez csak úgy ukk-mukk-fukk megy.
A
parancsnok beintett. Amíg nincs a kezében az összes hivatalos papír a
hajó kibéreléséről, addig nem mozdulunk. Most az után futkosnak, hogy az
ügynök megkapja a felhatalmazást az olasz bérlőtől, hogy a nevében
aláírhat.
Lehet, hogy ez lesz életem nagy napja?
Kettőkor távirat jött a cégtől, de pechemre nem volt nálam a szemüvegem,
így csak homályosan láttam, hogy a Petráról capt. Maciej Kraus kérte a
váltását, és én vagyok a cég jelöltje a parancsnoki posztra…
Remélem, a barba mielőbb pontosan elmondja, hogy mi van a táviratban… Szóval az áll benne, hogy december 20. és január 20. között
kellene parancsnoknak lennem a Petrán. Kérdezi a cég, hogy vállalom-e?
Azt
hiszem, ez nem lehet kérdés. Ezért végeztem el a kapitányi tanfolyamot,
hát persze, hogy vállalom. Csak ideges vagyok, ami érthetőnek tűnik.
Leginkább a manőverektől félek, és attól, hogy a rakománypapírokkal ne
verjenek át. De azt hiszem, ismerem a járaton dolgozókat annyira, hogy
tudom, ilyen nem történik meg.
Beindult a járat
Ahogyan egy vonaljáratnak illik, a meghirdetés napján megjött a pilot,
és elindultunk. Még egy újdonász (zsurnaliszta) is idejött Zágrábból,
aki cikket szándékozik írni rólunk.
Eljöttünk, és Isztria csücskénél ledobtuk a horgonyt. Majd holnap visszamegyünk, hogy:
– Elnézést, de nincs rakomány Velencéből.
És ez így megy majd csütörtökig, csak holnap Ravennába nem megyünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: