Tisztelet az ülőgumóknak! – MV Kambo 11. rész

2016 szeptember 7. | Szerző: Seafalcon

2000. augusztus 11. péntek, Moerdijk, úton. Kettőkor indultunk. A folyami kormányosunk egy “piperkőc” hobó. Tele van tetoválva, olyan 55-57 évesnek nézem. Bozontos mellkasán már ősz a szőr, de a haja koromfekete, csak a tövénél fehér.

A tábori, összecsukható, hordozható (rejtett) fabudi…

Ez egy valamilyen különleges szerkezet lehet, ami a pasas zsebében – vagy másutt – lehet elhelyezve (felszerelve), mert egyszerűen hihetetlen, amit véghezvisz. 
Délután kettőtől – és most ugorjunk az időben egy kicsit, pontosan holnap reggel kilencig – amíg ki nem szállt, megivott: két kólát, három Fantát, vagy hat teát és egy kávét. S eközben egy ültő helyében végigkormányozta a Rajnát, Moerdijktól Duisburgig, és el se mozdult az ablak elől. Én legalább hatszor elmentem volna pisilni ennyi folyadék után… 
Embertelen meló (tengerész szemmel nézve) egy ültő helyben “letekerni” 19 órát. 

Amikor mondtam neki, csak nevetett. 
– Captain, amikor bárkám volt, márpedig tizenkét évig azzal dolgoztam, sokkal többet kormányoztunk egy ültő helyünkben. 
Tiszteltetem az ülőgumóit… Amikor matrózként két órát kellett letekernem a Székesfehérváron, vagy a Cegléden, a második óra végén minden bajom volt. Igaz, nekünk tiltották – szocialista hozzáállásból kifolyólag -, hogy leüljünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a hozzáállás mindig parancsnokfüggő volt. 

2000. augusztus 12. szombat, Rajna – Duisburg. Szóval, tizenegyre érkeztünk. Szépen komótosan elintéztem mindent az ügynökkel, és vártuk, hogy megjöjjön az új főgépész. Este hétig minden normálisan ment:

Kellemetlenül érzem magam

Megérkezett Andrzej Goscicki és Waldemar Kaminski az új gépész. Először természetesen Andrzej feljött hozzám, a kabinba, és megbeszéltük a folyó ügyeket, ezekre nem érdemes szót vesztegetni. Illetve csak annyit, hogy megígérte, hogy visszajöhetek, azaz számítanak rám a jövőben is, mint parancsnokra. Ezután szóba hozta Zbigniewet, hogy valójában miért küldtem haza? Láttam rajta, hogy nagyon kétkedve fogadja a dolgot, és nem biztos benne, hogy igazam van. 
Elmondtam neki mindent. 
– Oké, István -, válaszolta -, természetesen elfogadom, de az azért tény, hogy a hajó megy, a főgép működik, itt vagytok, minden baj nélkül. Talán mégse olyan rossz, hiszen harminc éves gépszerelő múltja van -, s éreztem, hogy nem hisz nekem száz százalékban. Nagyon kellemetlen érzés volt. Mintha én lettem volna a harapós, vad, magyar parancsnok, aki lengyel gépészeket vacsorázik… 
Azért átadtam egy levelet neki, amiben leírtam, hogy miket művelt a hajón Zbigniew, és mi a véleményem róla. Az utolsó mondta ez volt: 
“Haza kellett küldenem, mert vészhelyzetben kimondott veszélyt jelentene a hajónak, és normál körülmények között pedig túl sok problémát okoz.” 
– István, ne haragudj, ezt a levelet nem adom oda az ügynökségnek, mert ezzel kettétörjük egy életre Zbigniew hajózási karrierjét. 
– Akkor tartsd meg magadnak, nem akarok neki semmi bajt okozni. Felejtsd el… -, mondtam, és valóban így is éreztem, mert már előbb is írtam, hogy sajnálom ezt a marhát belülről… 
Később Piotr is elmondta, hogy mindenben igazam volt, aztán lengyelül kezdtek vitázni, később Andrzej mondta el, hogy természetesen leváltották Zbigniewet a kérésemre, de se ő, se az ügynökség nincs meggyőződve, hogy mindenben igazam lenne, és ezen vitáztak az első tiszttel. 
Szóval vacsora után, fél nyolckor felszedelőzködtek. Hétkor átadtam a papírjait a hazamenő gépésznek, búcsúzóul mondott valamit, amit persze nem értettem, gondolom elküldött melegebb éghajlat alá… 
Már a csomagokat cipelték, amikor a Goscicki kérdezett valamit Zbigniewtől. Az válaszolt, mire Andrzej leejtette a csomagját, és hitetlenkedve nézett a gépészre. Visszajött. 
– Elnézést, István, le kell mennem a gépházba, s valamit ellenőriznem. 
Öt perc múlva visszajött. 
– Nem megyünk -, mondta vészjósló tekintettel. – A főgép totálisan oda van… – ennyit értettem az egészből, amit regulátorról, és a fordulatszabályozóról mondott. 
Felhívta a feleségét, hogy késni fognak, mert éjfél előtt nem tudnak indulni. 
Este kilenckor talpig mocskosan feljött. 
– Nagy a baj… – mondta. – Az egyik hengerfej megrepedt, ki kell cserélni… Ez a vadbarom nem vette észre, hogy folyik a gép oldalán a hűtővíz… Elállította fordulatszabályozót, hogy levegye a terhelést, és ezzel “megoldott” mindent. Nagyon elbarmolta a főgépet. Csoda, hogy el tudtatok eddig jönni… 
Telefon Lengyelországba, a sofőr nem tud tovább várni, vasárnap délben szolgálatba kell állnia a taxivállaltnál, majd hétfő délutánra érkezik újabb kocsi. Andrzej újra hívta az asszonyt, előbb a két éves kisfiával beszélt, majdnem elsírta magát, mert a gyerek nem értette meg, miért nem jön haza a papa, hisz megígérte, hogy vasárnap Luna Parkba mennek. A felesége se volt boldog, mondanom se kell. 
Éjfélkor lefeküdtem, még nem fejezték be a javítást. Természetes Wadek, az új gépész, és Zbigniew dolgozott, bár ez utóbbi totálkárosra itta magát közben. 

2000. augusztus 13. vasárnap, Duisburg. Egész nap dolgoznak a gépházban. Amikor Andrzej egy kis lélegzethez jutott, feljött. 
– István, én most nagyon mérges vagyok -, mondta, és kristálytisztán látszott is rajta. – Most már elhiszek neked mindent. Ez a f…kalap nem csinált semmit a gépházban. A leveledet odaadom Mr. Cyrsonnak is, és a tulajnak is. 
Közben Zbigniew persze berúgott, akár az albán szamár. Sajnos társa is akadt, mert az öreg matróz, Wojciech jó cimbora az ivásban. Őt ma még hagyom, de ha holnap reggel hatkor nem lesz üzemképes, akkor kitekerem a nyakát neki is. 
Délután két órát járt a főgép, úgy néz ki, minden rendben van. 

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: