Jin és Jang
Valamikor 2000. táján volt egy internetes könyvkiadó, amelyik a Vikk.net névre hallgatott. Ők jelentették meg ezt a kisregényt e-könyv formában, majd megszűnt a kiadó, és a jogok visszaszálltak rám.
Az ötlet úgy született, hogy a kiadó levelezőlistáján parázs vita alakult ki arról, hogy lehet-e érdekesen írni a boldogságról. Semmi másról, csak és kizárólag a boldogságról. Elhangzottak érvek pro és kontra. Sokan mondták, hogy nem lehet, mások viszont erősködtek, hogy lehet
Ez a kisregény volt az én válaszom:
A Caféblogon levő másik blogom:
Milyen az a tengerész, aki nem szeret főzni? Én legalábbis ezen a véleményen vagyok, és ezért aztán lelkesen főzök, ami biztos, hogy a környezetem megelégedésére teszem. Igaz, a nagyobbik fiam néha gasztronómiai ámokfutásnak hívja, de még nem fordult elő, hogy a főztömet ne szívesen ette volna. Szóval amit főztem, nemcsak megeszem, hanem ki is blogolom.. csak egy katt...
Az Oroszlán főzni készül
<!--
//-----------------------------------
s_ref=escape(document.referrer);
s_aloldal="32";
s_rnd=Math.floor(Math.random()*1000000);
//-----------------------------------
s_sw=screen.width;
s_sh=screen.height;
if (navigator.appName!='Netscape') s_color=screen.colorDepth;
else s_color=screen.pixelDepth;
document.write('
');
document.write('
');
//-->
var sc_project=8798868;
var sc_invisible=1;
var sc_security="20e419cb";
var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ?
"https://secure." : "http://www.");
document.write("");
Blogkövetés
Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
Mi fán terem a rossz hír? – MV Priwall, 6. rész
2016 december 7. | Szerző: Seafalcon
Június 14. csütörtök, Sharpness.
Ma egész nap a rakodó masinkán dolgoztak. Így aztán egy nyugodt napunk volt, szépen elvoltam délelőtt a hídon, dolgoztam. Este vettem észre, hogy a telefon fennmaradt a hídon, felmentem érte, láttam, hogy Encsike tízszer próbált hívni. Puff neki.
Június 15. péntek, Sharpness.
Reggel SMS ment az asszonynak, így aztán délután hívott.
Megyünk nyaralni?
Felhívta egy valamilyen Kft., hogy sorsoláson nyertünk egy utazást. Az asszony, meg én. Persze az első kérdés az volt, hogy mi ebben az átverés? A repülőjegyet náluk kell venni?
Tiltakoztak. Semmi átverés, arról van szó, hogy az apartmanok nem 100%-osan kihasználtak, ezért időnként kisorsolnak pár házaspárt egy számítógépes adatbázisból, és ingyen mehetnek, csak el kell mondani, hogyan nyertük. Egy évig érvényes az utalvány.
Meglátjuk. Legalább eljutok valahova Encsivel, úgyis nagyon régóta szeretnék! Jó lenne szeptember végén elmenni. (Beszúrás 2016-ból: hát ingyenes is volt a szállás, csak a napi regisztrációs díj ugyanannyi volt, mint a szobaár…)
Megjavították a masinkájukat, és este tizenegyre végeztünk a hivatalos dolgokkal, a révkalauz negyed kettőre ígérte magát.
Június 16. szombat, Sharpness, úton.
Szeretem az ilyen éjszakákat. Nem kell bucira aludni a fejem. Negyed kettőre jött a révkalauz, a zsilipből hajnali fél négykor indultunk.
Nem kellett ringatni. Éjfélkor már láttuk a Barrow torkolatát.
Június 17. vasárnap, úton, New Ross.
Reggelig drifteltünk, azaz sodródtunk a nyílt vízen. Kilenckor feljöttünk a folyón egy hídig, majd negyed négykor indultunk tovább.
Nem semmi felvinni egy ekkora hajót. Minden elismerésem a piloté.
A hidat fél négykor nyitották, hát a két hídláb között volt 14 méter a nyílás, a hajó szélessége 12, és olyan erős az áramlat, hogy teljes sebességgel kell átmenni. Mint a gyorsvonat mentünk át pontosan a közepén.
Tájkép, menet közben
Szinte mesebeli tájon jöttünk. Kicsit emlékeztetett Nagyszékely környékére, és ami felidézi a gyermekkort, az csak szép lehet. Szerettem ott élni, a tolnai dombok között. Jó volt kóborolni a mezőn, meg-megbámultam a dolgozó parasztokat. A látvány, és az élmény a lelkembe ivódott. S most itt, az Isten háta mögött, Írország délkeleti részén, lankás dombok között tanyák, farmok sorakoztak, sok-sok birka legelészett a domboldalakon, mindenütt harsogó zöld növényzet, a fák, bokrok, a szántóföldek. És persze a jó levegő. Na, erre a tengeren se panaszkodhatunk. Otthon lassan készülődnek az aratáshoz, itt még éppen sárgállni kezdenek a táblák. De zömmel legelőket láttunk, fekete-fehér tehenekkel. A száj- és körömfájás (foot and mouth disease – még Sharpnessben tanultam meg a betegség angol nevét) az íreknél nem pusztított, csak az ország északi részén tudott betörni, de ott se végzett jelentős pusztítást. Itt kiteszik a tálcát a fertőtlenítő folyadékkal átitatott hatalmas szivaccsal, hogy abba lépjünk. Angliából jöttünk, ahol sok-sok gazda tragédiáját okozta. A sharpnessi pilot szerint több száz angol farmer akasztotta fel magát, amikor az összes állatát legyilkolták – nemzeti érdekből.
Kint könyököltem a híd szélén, és gyönyörködtem, amikor megszólalt a telefon. Az asszony volt.
Mi fán terem a rossz hír?
– Hallottad a rossz hírt? – kérdezte Encsi.
Gyorsan átvillant az agyamon, hogy megöltek valakit, vagy meghalt valaki.
– Kokót kiütötte az argentin az ötödik menetben…
Milyen furcsa! Ha otthon vagyok, akkor biztos szomorkodom, így meg fellélegeztem, hogy hál’ Istennek, semmi komoly. Innen, a tengerről minden más. Más az értékrend, nem azonos a fontossági sorrend. Az első, mindenek előtt a család. Igazán rossz hír csak innen jöhet. Minden más jelentőségét veszti. Kokót persze szeretem, drukkolok is neki, de az, hogy kiütötték, az innen nézve nem más, mint egy mindennapos, hétköznapi esemény, semmi, de semmi jelentősége nincs.
Szabolcs holnapután érettségizik. Ez százszor fontosabb esemény, mint egy bokszmeccs, még ha az egyik legjobb magyar sportolója is a szereplője. Ha a fiamnak nem sikerülne, az lenne az igazi szomorú hír. Az bántana. Akkor nem tudnék aludni.
Ötre kikötöttünk, sajnos messze a város, így csak egy fotó készül a hajóról, mert megcsináltam a fényképezőgépem, ugyanis filmcserénél valami gond adódott (és ennek is sokkal nagyobb a jelentősége, mint a szombati bokszmeccsnek).
Zoli – este kiment – mesélte, hogy Kokó veresége címoldalas sztori az ír sajtóban, két napilapban is ott virít az ökölvívónk képe. Jó, mi? Ez már sokkal jobban megmozgatta a fantáziámat, hogy itt, az Isten háta mögött, írnak rólunk, Budapestről, benne vagyunk az ír köztudatban is ennek a meccsnek kapcsán, mert máskor sose kerül kis hazánk a vezető hírek közé.
Oldal ajánlása emailben
X