Pörgés a köbön… – MV Priwall, 10. rész

2017 február 14. | Szerző: Seafalcon

Július 2. hétfő, Hull, úton.  A kirakással jól eltököltek, ötre végeztek, de fél hatkor már a zsilipben voltunk, s amire az én őrségem letelt, már a Humberen hajóztunk.

Mi voltunk a teszthajó.

A CJBW (ez a cég nevének rövidítése) nagy mennyiségű árut kötött le, s minket küldtek kipuhatolni, milyenek a lehetőségek. Úgy gondolom, hogy a lassan tíz éves – és ezzel már öregnek számító, az eladásra megérett – Priwallt nem sajnálták. Ha valami gebasz történik, akkor ezért az öreg hajóért nem olyan kár, mint a fiatalabb testvérhajókért. Így megírjuk a jelentést, hogyan kell beállni, mire kell ügyelni, mi a kirakás menete, és mi a párhuzamosan történő ballasztolás sorrendje, hogy a hajó felső hídja alacsonyabb maradjon, mint a kapu magassága, s a további rakományt Herr Müller két hajója, a Monica Müller és az Eva Maria Müller fogja Brémából Hullba szállítani, mi pedig megyünk más rakomány után. Őszintén szólva, nem is bánom, mert elég strapás vonaljárat lesz a két hajó számára. A mi utunk: Hull – Ghent (Belgium) – Bilbao (ócskavasat szállítunk) – Santander – Sharpness, természetesen Angliába cementet viszünk. Ez a következő két hét programja. Encsi negyed három felé felhívott. Nagyon izgatott volt szegénykém, azt hittem, valami baj van. De hál’ Istennek, jó hírrel szolgált. Szabolcs magyar írásbelije az ELTÉ-re 30-ból 29 pont lett, s a Pázmány angol felvételin 30-ból 27-et hozott a fiam! Ugye nem baj, ha most egy kicsit büszke vagyok? Július 3. kedd, úton.  Éjszaka, a szolgálatban beszéltem Nagy Lacival, vele a Tatán hajóztam kezdő harmadik tisztként, 1981-ben. Nem tudtam megjegyezni, milyen hajón van, a nevét még nem hallottam. Dankó Misi a matróz rajta, Szimon Béla a szakács, összesen öten vannak, és havi tizenöt kikötésük van, pörögnek mint a motolla. Ghentbe este nyolcra érkeztünk, még be se fejeztük a manővert, már itt voltak a melósok, hogy raknák már két daruval az ócskavasat. Holnap délután háromkor fejezik be, és akkor jön a hosszú út, három nap Bilbaóba! Július 4. szerda, Ghent, úton.  Na, ez is egy olyan város, ahol úgy voltam, hogy nem láttam. Azért ez a hajózás már nem az a hajózás, aminek romantikája van. Én szerencsés vagyok, hogy amikor kezdő voltam, akkor még “élveztem” valamit a “nyugodt” hajózásból. Akkor nem volt rohanás, több napot, sőt hetet is rakodtunk két, öt nap menet után. Az az idő visszavonhatatlanul elmúlt. Tehát délután négyre befejezték a berakást. Azért egy kicsit tartok ettől az úttól. Az ócskavas – ki hinné – ugyanolyan “veszélyes rakomány, mint a gabona, azzal a különbséggel, hogy nem csúszik meg. Viszont a raktár “csurig” tele van, és mivel nem tonnára, hanem köbtartalomra vette ki a szállító, annyi vasat préselt be, amennyit csak tudott. Ezt szó szerint kell érteni. Amikor már púpos volt, akkor hoztak egy egytonnás betontömböt, és azzal ledöngölték, újra raktak, döngöltek. Mi a következménye? A rakomány nem homogén elrendezésű, hanem alul kisebb a sűrűsége, mint fent. Ezáltal a súlypont megnő, a hajó – mondjuk így, a laikusok kedvéért – borulékonyabb lesz. Azért a helyzet nem veszélyes, mert felvettünk ballasztot, ami növeli a stabilitást. A manőver után lefeküdtem, úgy elaludtam, mint akit agyonütöttek. Július 5. csütörtök, úton.  Az elmúlt napokban a régebbi naplóimat olvasom, s “rendezem a honlapomra”. Ez azt jelenti, hogy felszabdalom olyan részekre, amit optimálisnak érzek ahhoz, hogy olvasható hosszúságú legyen. Majd kiszedem belőle az “érdektelen” részeket. A neveket monogrammal helyettesítem (személyiségi jogokra való tekintettel). Most a Humber van soron. A pakisztáni és indiai napló kimondottan érdekes, de a legjobb az alexi, amikor a cukorkálváriát jártuk.

Lebuktam

Éjfélkor a hídon azzal fogadott Lacus, hogy találkozott Kovács Zsolt Gigivel. Ott mentek el egymás mellett, még integettek is, olyan közel. Gigi Líbiából jött, Antwerpenbe mennek. Most akarja kirúgni az első tisztjét, és Bódi Mikit akarja levinni. Toldi Miki is hozzá megy, de ő már ott van a szállodában, beszállásra készen. Gigi üzente, hogy még nem olvasta el a könyvem (a Gudrunról van szó), de már nincs sok hátra. Bukta… Ugyanis ezen a hajón nem mondtam el, hogy írok. Gáti Lucó csak nézett, aztán pár szóban ecseteltem a pályafutásomat. Ígértem neki könyveket is.

A Bíró András trilógia

Befejeztem, elolvastam a harmadik részt: a Megtépázva, megszaggatva, megmaradva címűt. Magasan jobb, mint a második. Azt hiszem, ahogy közeledik a mához, úgy csökken a mese, és jönnek a dokumentálható száraz tények. Sajnálom, hogy nem derül ki a kötetből, hogy ő hol, hogyan csatlakozik a családhoz, melyik ághoz tartozik. Nyilván női ágon, hiszen nem Esztelneki a neve… Örülök, hogy elolvastam. Azt persze túlzásnak tartom, amit ő maga írt valahol a könyvről, hogy nemzeti kincs, de mindenesetre elfogadom, hogy ajánlott olvasmány legyen. Szép időben megyünk, csak köd van a Csatornában.