Jobb híján a lengyeleknek drukkoltam. Wojciech és én ültünk a szalonban, amikor bejön Leszek, rettentő gyászos képpel, és mondott valamit a szakácsnak, az elsápadt, és hitetlenül nézett a gépészre. Malysz, a legnagyobb lengyel favorit ezen a téli olimpián, síugrásban csak harmadik lett! A szakács majdnem elsírta magát. Még az se vidította fel, hogy Siudekék a párosban a kötelező után a 8. helyen álltak (mert őket is jobb helyre – éremre) várták. Siudek tanyázott egy hatalmasat, nem csoda, ha lepontozták őket.

Tegnap délután a szakács megkérdezte, nem hívhatná-e fel Mrs. Vasoullát, a ciprusi ügynökségtől a telefonomon. Mivel Westel Dominócsomagom van – ez nem a reklám helye, de ez van – mindig meg tudom nézni, mennyi pénz van a kártyán, ezért egyszerűnek tűnt az akció. A beszéd előtt és után leolvassuk a számla állását, és a szakács kifizeti a beszélgetést euróban, nem verem át, neki pedig nagyon sürgős volt, hogy beszéljen a váltásával kapcsolatban.

Felhívtam a számot, beszélt vagy két percet, kifizette, passz. Ezzel a dolog elintézve, de volt utójáték: Ma Leszek szintén beszélni akart Vasoullával, és hiába hívta a számot, nem válaszolt. Illetve nem kapcsolt. Ehhez tudni kell, hogy tegnap az ügynökségről a parancsnok faxot akart küldeni Ciprusra, azt se tudta leadni, nem volt vonal.

Ugyanis ez a telefonvonal-kérdés a nagypolitika területére tartozik.

Ciprus törökök lakta részét megszállta Törökország, valamikor a 70-es évek végén, és kikiáltották a Ciprusi Török Köztársaságot, amit egy állam se ismer el, kivéve Ankarát. Így aztán, gondolom válaszul, a török kormány nem ismeri el Ciprus létezését, ebből logikusan adódik, hogy Törökországban hiába tárcsázom a 357-es országkódot, ha egyszer Ciprus nem létezik, akkor oda nem is lehet telefonálni. Azért ez még a politikusok esetében is túlzott (politikai) sötétség.

Nos, ezek után Leszek majdhogynem összeveszett a szakáccsal, hogy hazug disznó, mesélje másnak, hogy beszélt Vasoullával, de ne neki. Hatvanötmillió ember nem hívhatja Törökországból Ciprust, kivéve Wojciech urat! A gépész teljesen begurult, a szakács szintén, csak úgy visszhangzott a felépítmény. Végül a szakács értem jött a raktárhoz, hogy igazoljam Leszek előtt. A pasas remegett, a bajusza billegett, sápadt volt, teljes “ideget” kapott…

Így nem volt mit tenni, megmutattam Leszeknek, hogyha én egy számot tárcsázok, akkor a kapcsolat mindig Magyarországon jön létre, mert a Dominó csomag először ellenőrzi, hogy van-e a számlámon elég pénz a hívásra, így a törökök nem szólhatnak bele a ciprusi hívásba, de ennek az az ára, hogy a török-magyar és a magyar-ciprusi tarifát is ki kell fizetni. Így a végén Leszek és a szakács kibékültek, de a gépész azóta mindig megjegyzi a haverjának, hogy ő egy kivételezett a 65 millió ember között (utalás Törökország lakóinak számára).

Február 13. szerda, Kumport. A kirakást fél háromkor befejezték. Az ügynök azt ígérte, hogy ezután fél órával hozza a papírokat, és indulhatunk.

Csak nincs hova.

Igaz, hogy jött egy telefon a Lys Line-tól, a hajóbérlőtől, hogy valószínűleg Eregli-Antwerpen lesz az út, de máig nem erősítették meg. Ezután az volt az utasítás, hogy álljunk horgonyra.

Február 14. csütörtök, Kumport. Tegnap felhívtam a fiamat, hogy kérdezze meg a barátait a szerviznél, ahol a laptopot vettem, hogy mi lehet a hiba oka, miért nincs kép a komputeremen? Azt mondták, hogy érintkezési hibának kell lenni, így kapott a masinka két pofont, azóta (tegnap este) tudom használni, miként a naplóm is mutatja.

Most pótolom a “képtelen” napok kimaradását. Miután tegnap este fél nyolckor lefeküdtem, és tíz perc múlva már húztam a lóbőrt, nem csoda, hogy ma hajnalban négykor frissen és kipihenten ébredtem. Ötkor jött Viktor, hogy beindítsa a keringetőszivattyút (indulás előtt három órával), hát majd hanyatt esett, hogy a hídon talált.

Szerintem túlzott az optimizmusa, hogy nyolckor indulhatunk…

Bár még semmi se dőlt el, csak az, hogy Gemlik – Antwerpen törölve…

Ma a szakács kapott egy “kezet”. Beosztás szerint OSSC, ami azt jelenti, hogy matróz-szakács. A mai távirat szerint, ha nincs fedélzeti képesítése (matróz), akkor leváltják, amilyen hamar csak lehet. Nos, nincs meg a papírja, így ő is megy haza!

Remélem, tőlem nem kérnek szakács képesítést, ahhoz, hogy maradhassak…

Az idő szép, megyünk, mint az olajozott mennykő, Gibraltár óta a sebességünk napi átlaga 11,9 csomó.

 Valójában eseménytelen nap, és menetben ezek a jók. Nem véletlen a mondás, a jó hír, ha nincs hír.

Azt azért el kell mondanom, hogy készülünk a GL-re.

Ez nem egy varázslat, hanem a Germanischer Lloyd helyi képviselőjének a vizitje, aki azért jön, hogy megújítsa a hajó lejárt papírjait. Ezért most az a program, hogy csiszolunk, suvickolunk, rendezünk, hogy mindent rendben találjon. Délután jön Viktor:

– István gondolkozz, hova lehetne valami rendelkezést még kitenni?

Törtem az agyam, de nem tudtam rájönni, hogy mit, miért, és minek? Ezt valószínűleg láthatta rajtam, mert megmagyarázta:

– Az a jó, ha nyilvános helyeken minél több rendelkezés, order, felhívás, ukáz van kifüggesztve, hogy eligazítsa az embereket…

Mint a régi szép szovjet időkben…

Gondoltam, azt azért mégse mondom, hogy írjuk ki a híd ajtajára: Éljen a párt.

Hajnalban már nem feküdtem le, mert egy órára nem érdemes. Érkezéskor bevittek, mire a manőverről hátramentem, Viktor négy pasassal tárgyalt az irodában. Egyik az ügynök volt, a másik három a Germanischer Lloyd képviselője.

– Ne aggódjon, parancsnok – mondta az egyik, három óra alatt végzünk az inspekcióval.

Én a rádió surveyorral mentem a hídra. Nem is volt semmi gond, kivéve azt, hogy a rádióállomást 24 V árammal ellátó akkumulátorok túl magas feszültséget adtak le. Ahogy mondta, 32 V a felső határ, ezért kénytelen elfogadni, de valami hiba van, szervizt kell kérnünk. A másik gondja az volt, hogy az ITU kiadványok nem a legújabbak a hajón. Jelzem ebben van valami, mert mindegyik 92-es kiadás, tehát amikor a hajó épült (1994-ben), akkor se lehettek a legfrissebbek.

Részemről ezzel a GL elintézettnek tekinthető, de természetesen “bele kell folyni” a többi inspektor munkájába is.

Aki a Load Line és a Ships Safety Construction bizonyítványokat újította meg, elrendelte, hogy tegyük le a rescue boatot (erre nincs megfelelő magyar szó, mert ez a gumicsónak nem mentőcsónak, de az egyszerűség kedvéért hívjuk annak, rescue=kereső).

A gubanc természetesen mindig akkor történik, amikor a legrosszabb. A csónak egy ponton van felfüggesztve a daru önkioldó teheremelő kampójára.

Elkezdtük a vízrebocsátást, és amikor a csónak még csak fél méter magasan volt a fedélzettől, az önkioldó, mint aki tudja a dolgát, szépen önkioldott. A csónak visszaesett a tartóbakokra. Nem is lett volna nagy baj, ha ezután a kötelet le tudjuk húzni. De a fék megfogta, és az Istennek se tudtuk egy centit se lerángatni, hogy újra beakasszuk. Rácsimpaszkodtunk a horogra hárman, ketten megpróbálták a kötéldobot forgatni, de nem mozdult a dob egy fikarcnyit se. Végül azt találtam ki, hogy láncos emelővel, magyarul: flaschenzuggal, lehúztunk annyit, amennyi kell, de ez vagy másfél órai munkába telt.

Amikor a vízen volt, kiderült, hogy a csónak hátuljában levő két vízelvezető lyukba nem tette be Pascal a dugót, így szépen kezdett megtelni vízzel. Húzd fel, dugd be. Na, ja, de az egyik dugó hiányzott! Bedugtuk rongyokkal, letettük a csónakot. A két matróz beszállt, és Manu még a víz felett kioldotta az önkioldót. Mikor rászóltam, hogy hogyan akarja majd beakasztani, amikor fel kell húzni, már késő volt. Mentek egy kört, és természetesen, amikor visszajöttek, akkor vagy másfél órába tellett, amíg be tudták akasztani a teheremelő kötél horgát.

Hát ez nem volt valami fényes…

Végül este hat volt, amikor a GL emberei elmentek az említett három óra múlva helyett. Négy bizonyítványt meghosszabbítottak, egyre pedig egy hónapi meghosszabbítást adtak, így majd északon kell újabb inspektort hívni. Amit a jelentésükre írtak, nem vészes, mert a 14 pontos listából csak kettőhöz kell szerviz, a rádió akkumulátoraihoz, és raktár füstjelző rendszerhez, a többi mind olyan hiba, amit a személyzet kijavít (különböző feliratok készítése, vészvilágítás piros színének újrafestése, és hasonlók…).

Miután éjfél elég régen volt, ezért, lefeküdtem fél nyolckor, és reggel negyed nyolckor keltem.

 Leszek megjavította a mentőcsónak fékrendszerét, egyébként nem rakodtak, így volt egy nyugis napunk.

 A kirakást csak délután kezdték. A török kikötők 24 órás munkarendben dolgoznak, de velünk rendesek voltak, mert 23-kor elmentek (hajóidő 22.00).

Dolgozunk a rendelések összeállításán, ha felmegyünk északra, megkapjuk a negyedéves ellátmányt.

Este dolgoztam a hídon, amikor a komputernek (laptopomnak) elsötétült a képernyője. Újraindítottam, két perc múlva nincs kép. Megint, semmi…

Majd szívszélhűdést kaptam! Most mi lesz? Minden a komputerben van, ami napi munkámhoz kell, és nem tudom a naplót se írni, se mást…

Viktor se volt boldog, mert már nagyon belejött, hogy minden nyomtatványt el tudok készíteni a laptopon, és úgy, ahogy ő kívánja, mindenféle díszítősorral, frinc-franccal, a kedve szerint.

 Nem is említettem tegnap, de mivel a mai napról nincs sok mondanivalóm, hát ide teszem: nagy míting volt délután. Meghallottam, amint a M/V Helen elsőtisztje valakivel angolul beszél, és mivel tudom, hogy magyarok vannak rajta, alig vártam, hogy befejezzék a beszélgetést, és közbeszólhassak:

Helen, itt a Lys Carrier!

Azonnal jött a válasz: – Itt Egry László a Helénről.

Lacival a Csokonain hajóztunk együtt, még a múlt évezredben, 1992-ben, és akárhogyan is számolom, annak bizony már tíz éve! Jól eldumáltunk, mindenkit ismerek, aki a hajón van. Később megjött a M/V Niklas is. A Helen Törökországból megy Leerbe, Németországba, a Niklas északról divyolországba. A Niklason is voltak ismerősök.

Laci sokat panaszkodott, én is neki, mindkettőnknek a korunkkal van bajunk. Kezdünk (ő sokkal inkább, mint én) kiöregedni a szakmából, egyre nehezebb hajót kapni.

Máról azért annyit csak elmondok, hogy gyönyörű, tavaszi napunk volt, húsz fokos hőmérséklet, és sima tengert kaptunk ajándékba vasárnapra.

. Újabb ajándék napnak értünk a végére. Ebben az évszakban minden csendesen eltöltött napot meg kell becsülnünk, és meg is tesszük. Az azért bíztató, hogy az időjárás az egész mediterrán medencére hasonló időt mond.

. Még egy kellemes nap, huszonegy fok, napsütés, meg minden, ami kell.

Hiába, no, Viktor a hajózást a szocializmusban tanulta, és benne van az, amit mi, magyar tengerészek állandóan emlegettünk, ha szóba kerültek a birodalmi tengerészek.

Ehhez egy kis magyarázat:

A hajózást veszélyeztető egyik nép a volt szovjetek voltak. Úgy érezhették, a világ az övék, nekik mindent szabad, tehát bele mindenbe…

Ma délután a tunéziai szeparációs zónához én érkeztem. (A szeparációban kötelező haladási irányt írnak elő.) Azt mondja Viktor:

– István, itt fordulj be, rövidítsük le az utat – és mutatja, hogy vagy négy mérfölddel a kijelölt vízi úttól délre haladjak.

Pedig tudja, hogy a tuniszi parti őrség figyeli a hajókat, de ez nem érdekes neki.

Én azért bementem a szeparációba.

Egyébként jó tengerész. De az időjárással gondjai vannak.

Mint írtam, ragyogó időben hajózunk, de ennek ellenére, viharos időt írunk a naplóba. Nem tudom, miért teszi? Hiszen ha gond van, és “magyarázkodni” kell, akkor, aki a naplót olvassa, az volt tengerész, szakember, nem tudom, hogyan akarja megmagyarázni egy ilyennek, hogy viharos ellenszélben, és hullámokban 12,5 csomós sebességet tudtunk elérni? Ezt egy kezdő harmadik tiszt is kiszúrja, nemhogy egy biztosító, vagy a P&I szakembere. Nos, ebben nem vitatkozom vele, mert ő tartja a hátát ezért.

Elolvastam Tolkien könyvét A babót. Angolul The Hobbit a címe.

Hallatlanul érdekes volt.

Persze mondhatnám, a történet maga elég bugyutácska, hiszen egy egyszerű, de kalandos utazás története: Smaug a sárkány elrabolja a törpék kincsét, és Gandalf a varázsló megszervezi, hogy Mr. Baggins Bilbo (ő a babó, vagy hobbit) vezetésével visszaszerezhessék. Sok kalandon keresztül eljutnak a célhoz, Smaug elpusztul, és a törpék visszakapják a kincset.

Tulajdonképpen egy mese.

S mint a mesékben itt is a jó győzedelmeskedik.

Ám az egészet az teszi naggyá, ahogyan leírja Tolkien. Ahogy a történet végén kiderül, hogy a pénz és a vagyon rontást és pusztulást hoz maga után, de segíthet is a rászorulókon, attól függően, hogy kinek a kezébe kerül. Természetesen anélkül, hogy szájba rágná a mondanivalót. Csak éppen sikerül az ifjú olvasó számára vonzóvá tenni Bilbo alakját, aki többre értékel egy jó reggelit, a teáskanna duruzsolását és a szépen megterített asztalt a temérdek kincsnél.

Most már érdeklődéssel várom a Gyűrűk ura című könyvet is.

 Hideg van. Más egyéb nem történt, hacsak azt nem nézem, hogy megtettünk 268 mérföldet, ami ezzel a hajóval hallatlanul jó teljesítmény.

Viktor beszélt Vasoullával, és ebből egyértelműen kiderült, hogy azért küldött hat hónapos szerződéssel, mert tudta, hogy itt váltóparancsnok kell (elsőtisztként a némettel, parancsnokként, amikor otthon van szabin), s azt akarta, hogy én legyek, tehát benne megvolt a maximális jóindulat velem szemben. Na, majd meglátjuk, mi lesz?

Leszek, a gépész megy haza február huszadikán (vagy utána), és ez nagyon kellemetlenül érinti. Ugyanis valami francos új rendelkezés szerint az ő képesítése nem elég erre a hajóra. Már említettem, hogy negyedik gépész. Már kijelölték a fiatal második gépészt, aki leutazik.

Ez a tendencia a hajózásban, és meg lehet érteni a hatóságot (IMO). Ezek modern, elektronikusan vezérelt gépek, nem elég, ha a gépész ért a szivattyúkhoz (most csak mondtam egy rossz példát, bár nekem mindig Zbigniew van a szemem előtt), nem elég a hosszú szakmai gyakorlat, hanem megfelelő képesítés is kell. A magyarokat ez nem nagyon érinti, mert akik külföldön dolgoznak, azoknak mind megvan (azt hiszem) a megfelelő papírja.

Talán említettem, hogy a zöldfokiak is mennek haza február végén. Azért a bűvös dátum, mert akkor lép életbe több nemzetközi rendelkezés. Nos náluk az a bibi, hogy a zöldfoki kormány nem fizet az IMO-nak (vagy valami hasonló, mert ez ugye nem hivatalos információ, csak a “sütőrádió” szintjén van), és ezért nem alkalmazhatóak az állampolgáraik. (A sütőrádió kifejezés még a MAHART-os időkből való. A szakácsok jólértesültségére utal, akik a híreket begyűjtötték, és sokszor a maguk sajátos módján adták tovább.)

Nos erre, hogy Leszek is hazamegy, meg Manuék is, a szakács bepánikolt, és attól retteg, hogy őt is leváltják. Hiába mondtam, hogy nyugi, nyugi, láttam, hogy nem hatott rá. Ő tudja.