Jiri Menzel a válogatott jégkorongozó – MV Lys Carrier 20. rész

Április 7. vasárnap, úton. Lehet, hogy szerencsém lesz, és Doverhez este vagy éjjel telefon közelbe úgy érünk, hogy megkérdezhetem a választás első fordulójának eredményét. Számomra hallatlanul izgalmas és fontos, hogy megtudjam. Mindezt a reményt az élteti bennem, hogy dühöng a vihar, és “lépésben” megyünk, alig 4-5 csomós sebességgel, mivel most az áramlat “visz” minket.

Estére megjavult az idő, tíz után elült a viharos szél, kitakarítottam a kabinom, mostam, aztán éjfélig dumáltunk Leszekkel és Heniuval, a szakáccsal.

Nem rossz szakács Henryk, de túlságosan spórolós. A tejet és a sűrített tejet vizezi. Van egy típuslevese, ebbe belerak minden zöldséget, aztán ha a zöldbab van túlsúlyban, akkor annak, ha káposzta, akkor káposztalevesnek esszük. Ő is ott tanult főzni, ahol a rántott húst kevés olajban sütik, és nem veszik ki a serpenyőből, így aztán csöpög az olajtól.

Angolul nem beszél, illetve igencsak pidginül. Szótöveket mond, keveri a lengyellel, de azért mindent eltáncol.

Tegnap este kitett az asztalra egy új felvágottat. Kinézetre olyan, mint a májas-húsos hurka, és tessék: legnagyobb meglepetésemre az íze is olyan volt. Meghökkentő, hogy mire képes holland-német élelmiszeripar! (Lehet, hogy elrontották.)

Április 8. hétfő, úton. Reggel legnagyobb meglepetésemre bejött a Kossuth rádió. Hat után “rálépett” az a holland adó, ami miatt eddig úgy gondoltam, hogy nem jön be a környéken. Nagy izgalommal vártam a választási eredményeket.

Miközben írom a Naplómat, András öcsém az atkákkal van elfoglalva a Falurádióban, ami legalább olyan fontos, mint a választás…

Április 9. kedd, úton. Az elmúlt viharos napoknak se híre, se hamva. Szép csendes tengeren hajózunk, napsütésben, a levegő meglehetősen “friss”, mindössze 8-10 fok van, de ahogy tegnap hallottam, otthon is mínusz egy és plusz tíz közötti a hőmérséklet.

Délután távirat érkezett Ciprusról: adjuk meg a közeli napok menetrendjét, hogy intézkedni tudjanak a váltásom ügyében. Úgy látszik, Bambasz keveri a szart. Én nem tudok tenni ellene semmit, de Viktor azt mondta, hogy addig nem válaszol a telexre, amíg nem beszélt telefonon Vasoullával. Ugyanis hat hónapos a szerződésem, és meg akarja kérdezni, hogy mi lesz velem, áthajóznak-e, vagy hogyan akarják elrendezni a hat hónapot?

Ez rendes tőle. Persze, nemcsak miattam hívja Ciprust, ő is attól tart, hogy hamarosan haza kell mennie – esetleg velem -, és nem akaródzik. Tehát maga érdekében is telefonál.

Április 10. szerda, úton. Hallgatom a Kossuth rádiót – bár eléggé “el van nyomva” egy skandináv adó által.

Délben Viktor azzal fogadott, hogy beszélt Ciprussal. Vasoulla nem tudott semmit mondani, csak annyit, hogy kérdezze Kremerst, a személyzeti főnököt. Azt tudom, hogy Bambasz ismeri, tehát így tudta elintézni a váltásomat. Nem hiszem, hogy értelme lenne pattogni, ha még hajót akarok a Marlowtól az életben. Sose lehet tudni… Különben is, Bambasszal nem szívesen hajóznék, csak a kereset miatt tűrném el, mert a pénz nagyon kellene. Így nem marad más hátra, mint békességben kihajózni, és örülni a családnak.

Holnap érkezünk, lehet, hogy az elkövetkező két napot megemlegetem, ha összejön a hajóbérlő terve, és péntek este el akar küldeni berakva.

Április 11. csütörtök, úton, Thamshavn. Kezdem a szakácsunkat nem szeretni. Történt ugyanis, hogy esténként, a szolgálat leteltével a szalonban megnézünk egy videót. Két-három napja azonban a matrózok nem jönnek. Nem értettem, hogy miért? Tegnap délután Manu elmesélte, hogy Lisszabon utáni reggel (amikor ő kint töltötte az éjszakát) a reggel terítéskor a tányérja mellett bűzlött a teli hamutartó. Ezt szóvá tette, s erre a szakács felhúzta az orrát. Azóta se ő, se Leszek nem beszél velük, a zöldfokiak meg visszavonulnak a kabinjukba vacsora után. Nem jellemes viselkedés. Én nagyon jól kijövök velük, szeretem a “fekete” képes felüket. Leszekre is panaszkodott Manu, hogy kétszínű, mást mond az ember szemébe, és mást a háta mögött. Nem tudom, ő többet hajózott vele, én ilyen szempontból nem ismertem meg a két és fél hónap alatt. Most “sülve-főve” együtt van Viktorral, de amikor csak első tiszt volt, akkor Bambasznak állandóan “mószerolta”. Most azért van minden rendben, mert ketten nagyban “üzletelnek”, s ebben a lengyelek nagyon otthon vannak.
Na, mindegy. Ezek csak szóbeszédek, azt hiszem, jobb is lesz, ha hazamegyek Viktorral.
Megvan a következő utunk: kirakás után Sunndalsöra, Husnes, Karmöy, Lisszabon, La Coruna, Thamshavn, azaz megtesszük még egyszer ezt az utat. És nem lesz hajrá, bolondokháza, mert csak hétfőn végzünk a berakással, de hogy most igazam van-e, azt majd le lehet ellenőrizni… Remélem, csak az út végén jön vissza a régi elsőtiszt. Az pedig május első hete lehet.
Egyébként szép csendes eső van, olyan, ami manőverhez illik. A fjord két oldala ködbe burkolózik, nem sokat lehet látni belőle. Ami meg dereng, picinykét havas. Mi a fityfenét csináltak Erikék, amíg oda voltam?
Encsike felhívott, természetesen rosszkor, kikötés előtt negyedórával. Megegyeztünk az asszonnyal, hogy beszélek Kremersszel, hogy valamiképp igényt tartok “kompenzálásra”, vagy hajózzon át egy másik hajóra, vagy záros határidőn belül adjon másik hajót, mert a szerződés nemcsak rám nézve kötelező.
Hétfőn, indulás után hívom fel a hollandust.
A raktárt még ki se nyitottam, már elkezdték a kirakást. Éjfélig dolgoznak, holnap reggel kezdik a zsákokat.

A révkalauz jól beetette Viktort: közel a kikötőhöz van egy hallatlanul jó, halban gazdag horgászhely. A parancsnok azonnal pusmogni kezdett Leszekkel, és kimondták a verdiktet: délután elmennek horgászni. Manu az ilyenből nem maradhat ki, így ő is ment. Fél ötkor indultak, az eső szép csendesen jelen volt. Azt nem mondhatom, hogy esett, mert akkor az azt jelentené, hogy a cseppek között át lehet látni. Ez valami hallatlanul különleges, helyi specialitás lehet, mert egy nagy, gomolygó, hömpölygő vizes nyavalyában voltunk, és folyamatosan nedvesedtünk.
Ez nem jelenthet különösebb akadályt, mert mindenki felvette az összes ruháját, ami a kabinjában található, és a három gömbölyded nyári Mikulás bemászott a csónakba. Jól felszerelkeztek: vittek horgony gyanánt egy szelepházat, három pecabotot, kaját a halaknak, és maguknak egy karton sört.
Nos, elmentek.
A csónak sebessége jó, ha 6-7 csomó körül van, ilyen leterhelt állapotban, nagyjából másfél óra alatt értek ki, egy óra hosszat áztatták a damilt, aztán másfél óra vissza, a hülye, vizes hidegben.
Mint az ázott ürgék jöttek vissza, átfázva, vacogva, dideregve, és minden mondatukba beleszőtték a pilot összes közeli és távoli rokonát, nem kimondottan dicsérve. Ja, halat nem is láttak, nemhogy fogtak volna. Egy haszna van az egésznek: beírom a naplóba, hogy mentőcsónak gyakorlatot tartottunk, a csónakot vízre bocsátottuk, és két órás manővergyakorlat volt a fjordban.

Ma van a kisebbik fiam nagy napja. Azért hívott Encsike korán, mert este van a program, amit Szabolcs szervezett. Meghívták Jiri Menzelt, a neves cseh írót, aki el is fogadta, s eljött Budapestre. Azt mondja az asszony, hogy a fiam nagyon furcsán érezte magát, amikor Ferihegyről jöttek be a városba, s együtt voltak a világhírességgel.
Ilyenkor persze nem vagyok otthon, hogy büszke lehessek a fiamra.
Ehhez még csak annyit, hogy megkérdeztem a hajón, ki ismeri a nevét J.M.-nek? Ketten is voltak, akik hallottak róla, a szakács szerint cseh válogatott jégkorongozó.