Nespa obligatőr rezervaszión, és már Le Havre-ben voltam! – MV Priwall-2, 1. rész
2020 január 2. | Szerző: Seafalcon |
Május 29. szerda. Reggel í-mél jött a Marlow-tól, miszerint holnap utazom Le Havre-ba. Ez persze nem ilyen egyszerű. Ugyanis még nem tudják, hogy mikor érkezik a hajó, és nem tudják, hogy mikorra foglalják le a jegyet. Ám késő délutánra úgy-ahogy sínre került minden. Ami még nem történt meg: nem a kikötőig, hanem csak Párizsig intézték el az utazást, onnan jussak el Le Havre-ba, ahogyan tudok. Azt hiszem, elég nagy fiú vagyok, hogy megoldjam.
Közben megváltoztattam az í-mél címem, mert őrület, hogy milyen mennyiségű SPAM jön.
Amelyik a legmeglepőbb volt: Sch. Tónitól, aki megküldte a vakok levelezőlistájának kivonatát, az “Aranka piros autója” című írásom kapcsán.
Érdekesek voltak a reakciók.
Voltak, akik nagyon “kikérték” maguknak, hogy a vakok nem ilyenek, persze legtöbben magukra vonatkoztatták. Többen reagáltak a könyveimre, ami azt is bizonyítja, hogy olvasták. Tetszettek is, és érdekes, hogy ráéreztek, melyek az élmény ihletésűek.
Felhívtam B.-nét, hogy kiderítsem, mi újság a hajón. Hóki megy haza, Gáti Lucó lesz a barba.
Kristó Nagy István megkapta a “Na, gyere ide, édes fiam…”-at, és azt mondta, hogy írni fog róla. Izgatottan várom.
Azt hiszem, a naplót már csak a hajón folytatom
(Hajón: este kitaláltam, hogy a neten nézek vonatot magamnak Párizsból Le Havre-ba. Találtam is kettőt.)
Május 30. csütörtök, Budapest, Párizs, Le Havre. Reggel í-mél jött Tsaggiristól, megadta a le havre-i ügynök telefonszámát és í-mél címét. Azonnal írtam nekik, kaptam is választ, megígérték, hogy a vonatnál várnak. Ezt sikerült elintéznem. Tsaggiris azt is üzente, hogy legalább 100 eurót vigyek magammal az utazási költségekre. Természetesen jóval többet hoztam, ezt teszem akkor is, ha megvan a jegyem a hajóig.
Az utazás, legalább is, ami a repülőutat illeti, normális volt. Megérkeztem a Charles de Gaulle repülőtérre, felvettem a csomagomat, s igyekeztem kitalálni, hogyan jutok be Párizsba a Saint Lazare pályaudvarra. Volt egy térkép, amin a közlekedési útvonalakat tüntették fel. Egy kedves kis hölgy is tanulmányozta, megkérdeztem, tud-e angolul, de francia volt, ami azt jelenti, hogy a világért se… Valami autóbuszmegálló volt az ajtó előtt, kimentem, megkérdeztem a jegyárusítót, hogy beszél-e angolul, de a pasas francia volt, tehát dehogy is tud…
Egy taxit láttam nem messze, attól meg se kérdeztem már, hogy tud-e angolul, mert francia volt, de kicsit beszélt (pedig nem is volt arab, ami errefelé elég ritka).
Megbeszéltük, hogy bevisz a Saint Lazare pályaudvarra negyven perc alatt. Ez jó, gondoltam, mert lehet, hogy elérem a 19:30-as vonatot. De a sztrádán több dugó visszafogott, végül az út egy óra tíz percig tartott. Úgy döntöttem, hogy a tarifa körülbelül 40 euró lehet. Amikor az óra ötven felé közelített, már kíváncsi voltam, mennyinél állunk majd meg? A számla végül 56 volt, hatvanat adtam, a Marlow úgy is kifizeti
Egy keveset láttam Párizsból. Átmentünk a Diadalív alatt, a háztetők felett megláttam az Eiffel torony kandikáló csúcsát, és Champs Eliseé végét is láttam. A Bulevard Saint Lazare végén volt az állomás (ki hinné…). Szép, dög nagy pályaudvar, és legalább két pici táblán angolul is volt felirat. A jegyet franciául vettem meg, mert a hölgyike azt se értette, hogy beszél-e angolul.
A vonatjegy mindössze 28 eurót kóstált, és megnyugodtam, hogy a százas valóban elég ahhoz, hogy a párizsi reptérről eljussak a tengerpartra. A vonat fél órával az indulás előtt már bent állt, felszálltam, de mivel intercity kinézete volt, ezért aggódtam, hogy nem kértem helyjegyet, tehát megkérdeztem egy fiatal (húsz körüli) pártól – ők nyilván tudnak angolul, mert biztos tanulnak a középoskolában -, hogy kell-e helyjegy? A “nespa” nyilván nem azt jelenti, hogy kell, ennyire tellett a franciák angol tudásából. Persze ezt is csak akkor nyögték ki, amikor obligatőr rezervaszión felől érdeklődtem…
No comment.
A vonat másodperc pontosan indult, és úgy is érkezett.
Egy taxisofőr várt az állomáson.
Éjfél után már a hajón voltam.
Május 31. péntek, Le Havre, úton. Mindenkit ismerek a hajón, kivéve egy matrózt, Képes Imrét. Golyán Gyuszi, és Polgár Józsi tavaly nyáron is itt volt, a szakács, Für Kálmán akkor jött, amikor hazamentem, Bartus Pisti és Gáti Laci régi ismerősök.
A hajó cementet rakodott, borzalmasan porzott a berendezés, ócska, régi masina…
Hajnali kettőig intéztük a papírmunkát, mert reggel az ügynöknek le kell adni a hó végi elszámolásokat.
Háromnegyed hatkor keltem.
A berakásnak fél tízre lett vége, átálltunk egy másik rakpartra, hogy ülepedjen a cement.
Hóki, a német barba négykor ment el. Utána költözködés, Gáti a parancsnoki kabinba, én az elsőtisztibe.
Este tízkor indultunk (állítólag), de akkor én még aludtam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: