Hamar eltűnt a nyugi, megjött a tulaj! – MV Priwall-2, 2. rész
2020 január 4. | Szerző: Seafalcon |
Június 1. szombat, úton. Éjfélkor a zsilipben voltunk, Laci fent volt velem, amíg a pilot ki nem szállt, és még egy kicsit utána is. Egy is elmúlt, mire lement aludni. Jó hosszú napja volt, sőt, kettő is egybefolyt.
Hűvös van. Otthon hozzászoktam a májusi nyárhoz, éjjel fáztam a hídon, be kellett fűtenem.
A napi program: rendezkedés, eltettem a holmijaimat a kabinban.
Laci sokat panaszkodott a fáradtságra, öreg már ezekhez a hajókhoz, főleg német barbával, aki nem dolgozik, mindenbe beleköt, ha ki talál menni a fedélzetre, akkor legjobb “tudása” szerint összekócolja a dolgokat, majd hőbörög, ha nem megy simán valami.
Nekem is kellene váltanom. Már én is érzem, hogy fáradt vagyok. Jó lenne nagy hajóra menni, ahol ha kevesebb is a pénz, de nyugi van.
Június 2. vasárnap, úton. Isten éltesse Nimród fiam a születése napján. Hát már ő is megélt egy negyed századot!
Azt hiszem, egyelőre ez a naplóm nem lesz “olyan izgalmas”, mint a Lys Carrieren írott. Hála Istennek. Ez azt jelenti, hogy nyugi van!
Az előző hajómon három és fél hónap alatt nem ettem annyi finomat, mint itt az elmúlt napokban. Für Kálmán nagyon jó szakács, és ami a lényeg, nincs napi kajakeret, nem kell spórolnia, és azt figyelni, hogy mennyit “költött” már a hónapban.
Azt nem lehet mondani, hogy ez egy “hübelebalázs”, fiatal átlagéletkorú hajó. A szakács a legfiatalabb a maga harmincnyolc évével.
Június 3. hétfő, úton. Szépen megy a verkli, nincs semmi különös.
Június 4. kedd, úton. Hűvös, ködös, párás az idő. Semmit nem tudok a foci VB-ről, még a nyitómeccs eredményét se.
Június 5. szerda, úton. Ráharaptam egy programra, a Windows Media Makerre, miután a digitális fényképezőgépem alkalmas rövid videók rögzítésére. Persze a Nikon más formátumot használ, így semmit nem érek vele, otthon szét kell nézni a neten valami konvertáló programért.
Ötpercnyi VB jutott ma, bejött a tuniszi tévé, s láttam a Németország-Írország meccs utolsó pár percét. De ez elég volt, mert ekkor egyenlítettek az írek, volt öröm!
Azt hiszem, a legénység fizikailag legjobb állapotban levő izma: a videónéző. Éjfélkor, amikor készülődtem szolgálatba, még bambultak valami horror-baromságot.
Június 6. csütörtök, úton. Már azt hittem, hogy nem lesz miről írnom, de “hál’ Istennek”, ma kitört a pánik:
Jön a főnök
Laci beszélt a főnökséggel, és megtudta, hogy Sete-be érkezik Herr Meyer, a tulajdonos. Ez nem is lenne baj, ha nem maradna vagy három hétig! A hajó készül hajógyárba, augusztus elején Rigába mennek a vasmunkára, majd egy német hajógyárba a gépészeti javításokra. Nos a tulaj úr ezt készíti elő.
– Oda a hét vége, Pistikém -, fogadott Lucó szomorkásan a hídon, amikor délben megérkeztem, hogy leváltsam. Persze már tudtam, mert Kálmán, a szakács elmondta, mint a sütőrádió felelős szerkesztője. – Miért nem tudott Brestbe érkezni? Most lett volna egy nyugis hét vége, így meg rohangálás, szaladgálás hajnaltól éjfélig.
Ezt elhiszem, mert tavaly nekem csak egy rövid munkanapnyi együttlétem volt vele, de akkor az árboctól a gépházig, a fartól a hajó orráig mindenütt előfordult mintegy három perc alatt. S teszi ezt a maga 69 évével.
A Wotánt (erre gondolt Hóki parancsnoknak, de kiderült, először életemben, hogy már öreg vagyok, és Herr Meyer elutasított), és a másik hajóját már eladta, és mindenki azon aggódik, hogy a javítás után a Priwall is erre a sorsra jut.
Jellemző, hogy tavaly nyáron, ha szóba került, Laci a sorsát csak a Priwallon tudta elképzelni, most meg többször pedzegette, hogy átmegy egy nagy hajóra a HMS-nél. Engem ez nem különösebben érint (mármint a hajó sorsa), a javításra valószínűleg jön vissza Toró, az állandó elsőtiszt.
Június 7. péntek, úton. Nyugi van, csak az idő durrant be, de legalább hátulról jön, ami igen ritka tünemény.
Június 8. szombat, úton, Sete. Ocsmány esőben manővereztünk, természetesen délben. Az eső miatt ezután nyugi volt. Csak hétfőn kezdik el a kirakást, kedden mehetünk el. A város nincs messze, csak kinek van kedve ilyenkor kimenni?
Megjött a főnök
A taxi négykor állt meg a hajó mellett. A hídon “térképeztem”, fél öt felé “letópláltam” a szalonba, ahol éppen fánkot evett, és milyen jóízűen! Tíz perc alatt elárasztott minden szükséges tudnivalóval.
Augusztusban megyünk hajógyárba, legvalószínűbb Riga.
Hóki hazautazása nem volt éppen leányálom:
Le Havre-ban kiment a repülőtérre, és ott közölték, hogy nem indul egy gép se, mivel sztrájk van.
– Legközelebb mikor indul? – kérdezte.
– Holnap – jött a készséges válasz.
– Biztos?
– Nem…
Különben se volt nagy kedve Londonon keresztül utazni, mert a Heathrow-ra érkezett volna, és a hamburgi gép a Gatewayről (vagy fordítva) indul. Így felhívta a vállalat egyik menedzserét, aki kocsit bérelt számára, és azzal ment haza, több mint tíz órát vezetett.
Mr. Meyer megvacsorázott, befalt vagy hat fánkot (ebéd maradék), megevett egy flekkent (vacsora), megittunk egy üveg bort, és begubózott a kabinjába. Dolgozni nem tud, mert a csomagja elveszett, s benne vannak az alkatrészek, amit hozott.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: