Jin és Jang
Valamikor 2000. táján volt egy internetes könyvkiadó, amelyik a Vikk.net névre hallgatott. Ők jelentették meg ezt a kisregényt e-könyv formában, majd megszűnt a kiadó, és a jogok visszaszálltak rám.
Az ötlet úgy született, hogy a kiadó levelezőlistáján parázs vita alakult ki arról, hogy lehet-e érdekesen írni a boldogságról. Semmi másról, csak és kizárólag a boldogságról. Elhangzottak érvek pro és kontra. Sokan mondták, hogy nem lehet, mások viszont erősködtek, hogy lehet
Ez a kisregény volt az én válaszom:
A Caféblogon levő másik blogom:
Milyen az a tengerész, aki nem szeret főzni? Én legalábbis ezen a véleményen vagyok, és ezért aztán lelkesen főzök, ami biztos, hogy a környezetem megelégedésére teszem. Igaz, a nagyobbik fiam néha gasztronómiai ámokfutásnak hívja, de még nem fordult elő, hogy a főztömet ne szívesen ette volna. Szóval amit főztem, nemcsak megeszem, hanem ki is blogolom.. csak egy katt...
Az Oroszlán főzni készül
<!--
//-----------------------------------
s_ref=escape(document.referrer);
s_aloldal="32";
s_rnd=Math.floor(Math.random()*1000000);
//-----------------------------------
s_sw=screen.width;
s_sh=screen.height;
if (navigator.appName!='Netscape') s_color=screen.colorDepth;
else s_color=screen.pixelDepth;
document.write('
');
document.write('
');
//-->
var sc_project=8798868;
var sc_invisible=1;
var sc_security="20e419cb";
var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ?
"https://secure." : "http://www.");
document.write("");
Blogkövetés
Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
Életem leggyorsabb berakása Jelsában – MV Priwall-2, 11. rész
2020 november 25. | Szerző: Seafalcon
Július 30. kedd, úton, Goole. Hajnalban levettük a sebességet, hogy hat körül érkezzünk, ne kelljen horgonyt dobni. A déli őrségváltás idejére érkeztünk a zsiliphez.Olyan manőverünk volt, amilyet még sose láttam:
A kapu nyitása után vagy száz métert haladtunk, jött az első derékszögű forduló, jobbra. Ezt követően újabb nyolcvan méter után derékszögben, de most balra. Újabb száz méter, újabb derékszögű forduló, megint jobbra. Már unalmas, de újabb százötven méter, és jött az utolsó forduló, most balra, de hogy megfűszerezzük egy kicsit, híd zárta le az átjárót a kikötőmedencébe. A hidat elforgatták, s átmentünk rajta. Jobb oldalon volt harminc centi, baloldalon csúszott a hajó a kézi ballonokon, amiket kilógattunk, hogy a hajóoldalt megóvjuk.
Ehhez persze tudni kell, hogy ezeket a fordulókat úgy kellett végrehajtani, hogy a hajó közepe felfeküdt mindig a rakpart sarkán, és ezen a ponton fordultunk. A hajót kettőre kötöttük ki.
Délután elkezdték a kirakást, de hatkor elmentek, mert úgy zuhogott az eső, hogy a pozdorjalemezek teljesen eláztak volna.
Július 31. szerda, Goole. Esős nap. Állandó csiki-csuki. Ez számomra nem okozott különösebb lelki törést, de Laci, aki már többé-kevésbé összecsomagolt, egyre nehezebben viseli annak a terhét, hogy esetleg nem tudunk éjjel elmenni a magas vízzel.
Délután, nem törődve az esővel kimentem, és bevásároltam a születésnapomra. Na, nem ajándékokat, hanem amivel megvendégelem a személyzetet: 4 csomag panírozott mirelit kalamárit, paprikákat (egy piros, egy sárga, egy zöld), paradicsomot, uborkát, fejes salátát, de igazi Feta sajtot nem kaptam (még hamisat se), mert görög salátához kellett volna.
AUGUSZTUS
Tele van a hócipőm az órámmal. Bár legendás hírnévre tett szert a hajón: még senki nem tudta eltalálni, mennyit mutat, amikor negyed tizenkettőkor előbújtam a kabinomból. Állandóan megáll. Nem az első eset, már kétszer elvittem javítani, ráadásul a Seiko márkaszervizbe, de nem tudtak rajta segíteni. Pedig szép, és megbízható típus: Seiko 5 automata.
Tegnap hoztunk az Argosból katalógusokat, és kinéztem magamnak egy szép órát. Az Argos Angliát és Írországot behálózó katalógus-áruház, a legolcsóbban itt lehet megbízható árukat vásárolni. Istenem, mikor jutunk el ide Magyarországon?
Kinéztem egy Rotaryt, és megvettem a 11345 sorszámút. Svájci, és ez mindent elmond róla. Nincs benne földrengés-előrejelző, se barométer, és nem vízhatlan százezer kilométer mélységig, valamit az űrben se nem lehet vele sétát tenni. De: elegáns, és mutatja az időt (római számokkal) és a dátumot.
Végre minden tisztázódott: Laci beszélt Herr Meyerrel, és megvan a váltások ideje és helye:
Laci Rostockból megy haza Gyuszóval, őt Bandi váltja. Én átmegyek a hajóval Liepajába, és érkezés után megyek haza, kell a kabinom egy szerelőnek, és fedélzeti tisztre nincs szükség a hajógyárban (hál’ Istennek, mondom…).
Augusztus 2. péntek, Goole, úton. Írhattam volna tegnapra is az indulást, mert pontosan 00:00-kor kezdtük el a manővert. Kifelé kissé gubancosabb volt, mert a sötét miatt nem lehetett úgy felmérni a part távolságát, de így is csak egyszer történt meg, hogy a bulba fél méterre közelítette meg a rakpartot, én pedig az orrból kihajolva kézzel elértem a szállításra várakozó konténereket.
A zsiliptől kezdve eseménytelen volt az út, ha nem számolom a sok-sok esőt, meg hideget. Valami van velem, mert amíg a többiek “télibe” öltöznek, addig én, ha hosszúnadrágot veszek, akkor izzadok, mint egy ló. Így sortba és atlétatrikóba járok a hídra.
Gyuszó egész nap búval bélelten jár-kelt. Érthető. Hazamegy, és egyszer s mindenkorra vége a hajózásnak. Már elmúlt 58, így is nyugdíjas, ez volt az utolsó hajója. Persze az is lehet, hogy azért kedvetlen, mert szeptemberig számolta a hajót, s most elesik másfél havi pénztől. Nem tudom, nem nyilatkozik.
Augusztus 3. szombat, úton, Jelsa, úton. Kellemes születésnapot kívánok magamnak. Immár ötvennegyedszer! Bár a fiúknak azt mondtam, hogy harminc múltam, azt mondták, hogy ez biztos igaz lehet, mert már jó régen mondhatom magamról.
Hát ez be is jött. Hatra érkeztünk Jelsa City elé. Úgy saccolom, hogy lehet 0,357 lakosa, az elmúlt tízmillió évben elhunytakat is beleszámítva… Van egy félig elbányászott hegy a zúzdával meg a rakpart, és kész. Még mooringman (ő veszi el a kikötőkötelet, és teszi a bakra) se várt. Kiugrottam a partra – jó, kikecmeregtem a kis pilotlépcsőn… – és elvettem a springet, mire lélekszakadva megjött két melós, és átvették a köteleket.
Az egyiket kikérdeztem, hogy mire számíthatunk? Két és fél óra alatt beraknak, de csak azért ilyen lassan, mert az egyik fajta követ csak két óra alatt tudják összeszedni. A másik 1700 tonnát negyven perc alatt berakják… Nem semmi!
Lucó kikötés után elküldött aludni:
– Menj el aludni, Pistikém, úgyis éjfélkor jössz szolgálatba…
Mire a három pontot kimondta, már a kabinban voltam. Így aztán nem tudok beszámolni arról, hogy milyen bolondokháza volt, hányszor kellett a hajót kötelekkel húzkodni, mert a rakodó-berendezés csak a hajó széltében tud mozogni, hosszirányban nekünk kell.
Nos, a naplóba Lucó 22:45-re írta be a berakás végét (19:15-kor kezdtek!)
Mire felkeltem az éjszakai szolgálatra, már menetben voltunk.
Oldal ajánlása emailben
X