A norvég tavasz szépségei és Viktor akciói – MV Lys Carrier, 17. rész
2019 január 30. | Szerző: Seafalcon
Március 25. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Mára Viktor teljesen rendbe jött. Amikor két óra alatt beraktuk a 450 tonna alumínium rudat egészen jó kedve kerekedett. Csak egyszer szólta el magát:
– Lehet, hogy az én hibám volt, István, tegnap a tutaj. De addig nem volt semmi baj.
Még jó, hogy nem akarta rám kenni. És nem is volt baj, mert addig nem csináltunk hülyeséget!
A viking tavasz frankó tud lenni, ha akar. Ma reggel, amikor hét óra tájban kikecmeregtem a deckre, úgy havazott, mint a radai jó nyavalya!
Később csak az eső esett.
De a viking istenek könyörületesek velünk, mert manőver előtt alábbhagyott, majd elállt. Karmøybe hamari utunk volt, mindössze negyven mérföld, végig révkalauzzal. Menet közben nagyon sajnáltam, hogy nincs szép idő, mert valami fantasztikus tájakon jöttünk keresztül. Néhol alig volt 150 méter a két part között, sok-sok apró sziget, és viszonylag sűrűn lakott terület. Elmentünk egy sziget mellett, ahol egy ősi templom állt. A pilot elmondta, hogy ez volt a székhelye az első norvég királyságnak. Szívesen készítettem volna egy fotót, de hát “viking tavasz” van, és az istenek berágtak valamiért, s ekkor már zuhogott az eső, alig lehetett ellátni egy kilométerre.
Érkezéskor totálisan eláztunk, igazi manőver volt, mert a szél is fújt. Utána raktárnyitás, és azonnal elkezdték a berakást. A gyár rakpartján állunk. Éjjel tizenegyig dolgoznak, s holnap be akarják fejezni. Nem is lenne baj, csak ne lenne annyi eső az égben, és az mind ide zuhog. A fülem és az orrom lefagyott, a nadrágom szára csupa víz, és nincs váltani, mert mindkét rend melós ruha rajtam van. Áldom az eszemet, hogy megvettem otthon a kínai boltban a legolcsóbb “suhogós” dzsekit, most mindenki irigyli, hogy milyen klassz munkáskabátom van, jó meleg, és viszonylag vízálló. Meg a kesztyűm is megfelelő. Egy ezresért vettem a diszkontban, síkesztyű, és ha nem is vízálló, még akkor se fázik benne a kezem, ha csurom víz, mint most is, mert a testmeleget csodásan megtartja.
Ennyit a viking tavaszról.
Március 26. kedd, Karmøy. Nem tudom, említettem-e, hogy milyen szép tud lenni itt a tavasz? Ragyogó napsütésre ébredtünk, az ég kék, csak apró felhőpamacsok látszanak a környező dombok felett. Körülöttünk legalább tíz apró szigetecskét számoltam meg, a farmok házainak piros cserépteteje messzire látszik. A távolban magasabb hegyek kéklenek, némelyik hósapkát visel. Ha megerőltetem a szemem, ki tudom venni azt a templomtornyot is, amelyik mellett tegnap eljöttünk, ahogy a hajózási időjárás-jelentésben mondják: jó a láthatóság. A hajó körül madarak repdesnek, csak nem csiripelnek, hanem rondán rikácsolnak, mert sirályok. Hideg sincs, már nem kell a dzseki, elég rajtam a két rend melós gönc.
És ehhez az eldugott, Isten háta mögötti helyhez képest, óriási hajóforgalom. óránként mennek el mellettünk, mi meg stigózunk (előre-hátra csúszkálunk) rendesen. A műszakvezető szerint évi ezer hajót szolgálnak ki, erre mondják pestiesen, hogy: nem semmi! Hiszen ez “csak” egy gyári rakpart, a helyi alumíniumkombináté. Kirakják a nyers alumíniumot, s elvisszük a finomítottat, vagy a készárut. Mi 6-7 méter hosszú, 20-35 cm. széles rudakat és hatalmas dróttekercseket rakunk be. A melósok nagyon szépen dolgoznak, így aztán nyugi van.
Délelőtt három nagy doboz érkezett, kaptunk egy új számítógépet. A régi technikai dinoszaurusz, 286-as processzorral, s ezer éves Olivetti mátrixnyomtatóval.
Ahogy az ilyenkor célszerű a korszerű technika esetében, Viktor bepakoltatta az irodába az asztal alá, gondosan visszaragasztva a fedelét, s aki akar, ott gyönyörködhet benne.
Az eszem megáll!
Viktor magába mélyedt, és úgy döntött, hogy ő a hunyó a tutajt illetően, és ezért mindent megmozgatott, hogy – lévén alumíniumgyár -, szerezzen valakit, aki meghegeszti a tutajt (az is alumínium). De közeleg a Húsvét, senki se hajlandó idetolni a viking felét… Pedig készpénzfizetést is felajánlott a barba (saját zsebből). Most aggódhat tovább, hogyan adja be az esetet a tulajnak és Bambasznak, bár ez utóbbi nem nagyon számít.
Március 27. szerda, úton. Nem történt semmi feljegyzésre méltó, s ha más nem, akkor ez a jó hír.
Március 28. csütörtök, úton. Készítem a hó végi adminisztrációt. Este elértük Dovert, így fel tudtam hívni az asszonyt.
Utóbbi beszélgetéseink alkalmával mindig megkérdem: – megjött a levelem?
Nos ma nevetve mondta, hogy mindkettőt megkapta egy nap eltéréssel. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért késett ennyit a rotterdami?
Március 29. Nagypéntek, úton. A mai nap szenzációja egy telex volt. A M/V Skagenről (a cég egyik hajója) érkezett Leszeknek címezve. Andrzej von Mallek küldte, a hajó parancsnoka, és azt írja, hogy készül vissza a Lys Carrierre, csak a papírjait intézi el előbb.
Kérdem Leszektől, hogy a von Mallek csak vicc, ugye? Nos, nem: azért kell az összes hajózási papírját újra kiállítatnia, mert visszavette a nagyapja nevét, ami von Mallek volt, ezt ugye a szocializmusban nem engedélyezték, a papa egyszerűen a Mallek nevet adhatta tovább.
Ha április elseje lenne, akkor Leszek tréfának vélné, így viszont nagy a találgatás, hogy mit jelent? Talán Bambasz nem jön vissza? Na, majd meglátjuk.
Március 30. szombat, úton. A hajózási kiadványokat javítottam, nagyon “nemszeretem” munka, de meg kell csinálni.
A viking királyok barátnőiről, kenőcsről, halakról – MV Lys Carrier 23. rész
2019 szeptember 30. | Szerző: Seafalcon
Április 15. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Szép ködös, vizenyős reggel köszöntöt ránk. Tíz körül felhívtam Mr. Kremerst. Hímzett, meg hámzott, de semmi érdemlegeset nem tudott mondani. A berakás simán ment, mire befejezték, és becsuktam a raktárt, már a révkalauz is a hajón volt. Indulás után a hídon Viktor azzal fogad: – Lehet, hogy Karmøyben beraknak éjfélre.
– Akkor jó hosszú napnak nézek elé – mondtam, mert ugye akkor reggel hatig egyfolytában…
– Menj most aludni, leszek az érkezésig – mondta, és nem kellett kétszer mondania, mentem le aludni. Két órát sikerült is, így manőverre friss voltam. Közben a nap is kisütött, hát fényképeztem a környéket.
Pilotmesék…
Most tudtam felvételt készíteni a réges-régi templomról, az első norvég királyi székhelyen. Ez a pilot nem tudta, hogy miféle templom, de elmondta, hogy ez a környék volt az egyik legjelentősebb viking központ. Innen indultak hadba Anglia ellen, és mindenfelé, ahol megfordultak.
– A viking királyok nem voltak hosszú életűek! – magyarázta. – Három-ötévnyi uralkodás után elvágták a nyakukat – és mutatta is a mozdulatot. – Amelyik tíz évig volt hatalmon, az már hosszú időnek számított. Persze megvan a magyarázat. Sokan elestek a hódító harcokban, sokan az egymás közötti torzsalkodásnak estek áldozatul, és nem egyet a testvérei gyilkoltak meg a hatalomért. Túl sok volt a “királyfi”, és mindegyik a hatalmat akarta. Nem véletlen, hiszen ahol megfordult egy viking király, ott többnyire kilenc hónap múlva született egy fia. Sokfelé volt “barátnőjük” – magyarázta a révkalauz, bár én ezt a “király” és “barátnő” kifejezéseket nem éppen viking törzsfőnökhöz illőnek tartom -, s ahol fiúgyermeket hagytak emlékül, az mind jogos utódnak tartotta magát a királyi méltóságra. S nem is egy karddal szerzett érvényt akaratának.
Amikor a “girlfriend”, azaz barátnő kifejezést használta a pilot, nekem eszembe jutott egy Móra írás. Az alföldi pásztorokról írt, akik az év nagy részét a pusztán töltötték. Móra megkérdezte az egyiket:
– Asszony dolgában hogyan áll?
– Van nőstíny, ha köll… – válaszolta, és azt hiszem, itt is valami ilyesmire kell gondolni, ha “viking girlfriendről” van szó.
Érdekes volt, amit elmesélt a révkalauz, de arra is kíváncsi lennék, hogy mit írnak erről a korról történelemkönyvek?
Orvosnál megint, de minek?
Fél háromkor már part mellett álltunk. Nyitom a raktárakat, amikor Viktor rohan:
– Menj és öltözz át, az ügynök vár, mész orvoshoz, háromra oda kell érned.
Azt hittem, hogy Viktorom tévedésben vagyon, de aztán beugrott, hogy három napja mondtam, újra kezdek viszketni, és lám, azonnal küld orvoshoz, milyen rendes, kár, hogy nem azt mondtam, hogy nincs pénzem, hátha fizetésemelést adott volna ugyanilyen lóhalálában. Mikor elkészültem, a lelkemre kötötte, hogy ne csak magamnak kérjek tablettát, meg kenőcsöt, hanem még két adagot írassak a doktorral, hogy legyen később is. Ez szokatlan gondoskodás a részéről, de ha így akarja, ám legyen. Pedig közben elmúlt a viszketés, ám sose lehet tudni, mikor jön elő.
Egy őrült nagy rohanás volt az egész, mert háromra oda kellett érni, hogy a bankot és a patikát nyitva találjuk még a doki után.
Doki nem, de egy kedves asszisztensnő felírta a tablettát és a kenőcsöt, amit Greenore-ban kaptam, de ahhoz nem járult hozzá, hogy plusz adagot írjon. Viszont kitalálta, hogy a bogyóból nem 14 darabot, hanem egy 30-as dobozzal ír fel.
Utána bankba mentünk, ahol az ügynöknek pénzt kellett felvenni, majd rohanás a patikába, kiváltottuk a gyógyszert, de 100 grammos kenőcs nem volt, így kaptam két darab ötvenest. Kocsiba ültünk, és vissza a hajóra. Ha másra nem, hát arra jó volt ez a kis kiruccanás, hogy kies fekvésű gyárakon kívül láthattam egy kedves, és valóban szép kisvárost, Koperviket, ami Karmøy szigetnek a központja. Érdekes: nem az van kiírva a városházra, hogy Kopervik, hanem Stådhus og Karmøy. Mint skandináv országban az elvárható, rendezett, tiszta, csendes és nyugodt. Sok, apró fjord közötti dombra épült, számtalan híd köti össze a szigeteket és nyúlványokat. A vízparton ezerszámra pihennek a már előkészített csónakok, vitorlások, jachtok, várják a német horgászokat, csakúgy, mint a part menti nyaralók.
Amikor visszaértünk, Viktor izgatottan kérdezi:
– István, megvan a plusz gyógyszer is? Tudod, az a helyzet, hogy a legkisebb lányomnak súlyos allergiás kiütései vannak, és olvastam a kenőcs használati utasításában, hogy az ő bajára is jó, neki vinném a másik két adagot.
– Hát a tablettából megvan két adag, a kenőcsből is kettőt kaptam, vidd haza a lányodnak, nekem nem kell, úgyis megyek haza hamarosan, és ha viszketnék, van még krémem – mondtam. Viktor hallatlanul boldog volt.
– Köszönöm, igazán, nagyon köszönöm… – hajtogatta. Remélem, nem adja úgy a “last daugthernek”, hogy nem mutatja meg előtte orvosnak. Bár ez az ő dolga.
Jópofa ez a “last daughter” is. Viktor valószínűleg nem tudja (vagy nem tudom, mit tud…;) az “eldest, younger, youngest – legidősebb, fiatalabb, legfiatalabb” kifejezéseket angolul, mert a legidősebb lányát mindig chief lányomként emlegeti, a legkisebbet meg last-ként (legutolsó). Persze ahogyan mi a hajón beszélünk, elmegy. Nyilván nekem is vannak megmosolyogtató kifejezéseim, ha nagyon nem tudom a szót, amit meg akarok magyarázni.
Leszek elemében van
Ugyanis állandóan horgászik. Rakodás közben ő is, meg Viktor is ráér, így mindketten bőszen áztatják a damilt. Itt legalább fognak is valamit, nem úgy, mint Thamshavnben. Igaz, Leszek egyik szép halát ellopta egy sirály, hát először hallottam ékes lengyel nyelven káromkodni.
Van neki mindenféle eszcájgja, amivel a halak ellen hadba indul. Ma kis műanyag frincfrancokat rakott a horogra, amelyek úgy ficánkolnak, mint egy kis hal, és szorgalmasan sétálnak a fedélzeten, maguk után húzva a horgot. Fogtak is szépen halat. A gépész megtisztította, ezt át nem engedné másnak, mert ehhez ő ért a legjobban, ahogy mondja.
Ezeket a jószágokat legalább meg lehet enni, nem olyan ócskák, mint amiből van még 18 kiló a fagyasztószekrényben. Vacsorára ettünk is belőle.
Április 16. kedd, Karmøy, úton. Hiába nyitottam ki a raktárakat hétre, csak nyolcra jöttek dolgozni. Vesztettem egy óra alvást.
Feladtam egy táviratot Mr. Kremersnek, hogy nem akarok vitát, ha úgy döntenek, akkor kiszállok, de csak akkor, ha áthajóznak, vagy rövid otthonlét után adnak másik hajót a szerződés hátralevő idejére.
Kettőkor indultunk, hatnapos menet előtt állunk, már rám is fér a négy kikötő után.
Oldal ajánlása emailben
X