Az algériai alkotmány és az ebédidőm kölcsönhatása – MV Petra (8)
2015 január 22. | Szerző: Seafalcon
Június 19. szombat, úton. Mennyire igaza volt a barbának. Hiába volt hullámos a tenger, a jól megválasztott útirányban nem mozogtunk, jól aludhattunk, és a rakomány is rendben van. Délután egykor elértük a spanyol francia határt, s a rossz idő mintegy egy óra alatt elmúlt…
Az este eszembe jutott a barba első őrségátadása, és hangosan felröhögtem, Piotr csak nézett, hogy mi bajom van… Történt ugyanis, hogy éppen a távcsővel kémleltem a horizontot, amikor a hátam mögött Rumcájsz váratlanul közölte, hogy:
– I’m 87 (87 vagyok).
Hát annyinak nem néz ki. Legfeljebb ötvenötnek, pedig csak 45 éves. Nem értem, miért öregíti magát ennyire? Ha pedig a súlyára gondolt, akkor csúnyán hazudik, mert legalább 120, persze ha ehhez hozzáveszem, hogy van vagy 165 centi, akkor eléggé gömbölyded. Amikor látta, hogy egy pöttyet megrökönyödtem, akkor bővebben is kifejtette. A továbbiakban a “298 vagyok” kifejezésen azt kell értenem, hogy az az útirány, annyit kormányoz…
Ez is egy adalék ahhoz, hogy mennyire lazán veszi az angolt.
Június 20. vasárnap, úton, Algír. Laza nap, délután tűzoltási gyakorlat a gépházban. Nenad megmutatta a menekülési útvonalakat, a vízmentes válaszfalakat bezártuk, és ezzel kész.
Utána bemutattam néhány egyszerű trükköt a barbának az Excelben. Például azt, hogy hogyan lehet felülírni egy cellát. Ebből is látszik, hogy nem nagyzolt, amikor azt mondta, hogy tök hozzá…
Ebéd: előétel pácolt hering, leves: zsurek (egyébként zableves, de mindent lehet benne érezni, a zabot kivéve), sült kacsacomb párolt zöldbabbal és sült burgonyával, őszibarack- és csokoládéfagylalt, eper, sajtok, kávé, vörösbor. Erről jut eszembe, lemegyek és lenyomok egy adag fagyit még, mert a maradékot a hűtőben tartja Henryk, besegítek, nehogy elolvadjon…
Június 21. hétfő, Algír. Egy csapattal kezdtek el dolgozni. A garázsban akartak kezdeni, de mivel túl nagy volt a merülésünk és a rámpa túl meredek, ezért a fedélzetről kezdték a kirakást. Alant mostan egy tudományos értekezés veszi kezdetét, melynek címe:
Néhány gondolat az algériai alkotmánnyal kapcsolatban, különös kihatással az ebédidőmre
Ugyanis az előző úton hoztunk egy lánctalpas aszfaltterítő masinát. Nagy okosan úgy raktuk be Marseille-ben, hogy nem tudtak más rakományhoz hozzáférni, s mindenképpen ki kellett rakniuk. Na, már most. Minden bizonnyal az algériai alkotmány előírása az, hogy a hajóból lánctalpas jármű nem léphet – azaz nem lánctalpazhat – partra, hanem csak tréleren lehet a hajóból kivinni, nehogy összelánctalpazza az algiri kikötő szentséges talaját. Kikötői hatóság nem lehet akkora barom, hogy ilyen előírást hozzon, ezért csak az alkotmányban lehet benne, s az eltörléséhez kétharmados többség kell, ami nem jön össze, ezért az előírás életben van. Tehát gyorsan megrendelték a megfelelő trélert, aminek van két lehajtható rámpája hátul, s azon a lánctalpas fel tud kapaszkodni, s mehet Isten hírével. Istenével igen, de nem Allah hírével. Ugyanis amikor az aszfaltterítő fel akart kapaszkodni, akkor az egyik felhajtó rámpa ami egyébként gépkocsikra van méretezve – letörött. Pedig jól “meg volt csinálva”.
Ahogyan az unokaöcsém kioktatott valamikor: ha van nálad drót, kalapács és harapófogó, akkor a Trabit mindig meg tudod javítani, ha útközben lerobban. Szegény Trabim esetében ez igaz is volt, de a trélernél láthatólag nem jött be, pedig elég vastag dróttal kötözték meg a rámpát.
Persze mindenre van megoldás, mert kiemeltük a raktártetőt, s daruval felemeltük a lánctalpas munkagépet, a tréler aláhajtott, leengedtük a gépet, s máris mehetett. Hogy hogyan jön le, az nem a mi gondunk (talán vöröskeresztes helikopter segítségével).
Nem ez volt az első eset. Az ezt megelőző úton egy lánctalpas árokásót hoztunk. Megjött a tréler, leengedte a rámpát (ami keskenyebb volt a kelleténél), és a gép felhajtott rá. Azaz csak félig. Mert akkor leborult a földre. (Nesze neked alkotmány, mégis összelánctalpazták a kikötőt…) Amilyen lökött vagyok, ott bámultam a közelben, hogy fel-e tud-e menni, avagy nem-e tud-e felmenni? Amikor meg borult, akkor tizenöt méteres síkfutásban világcsúcsot javítottam.
Most nem hozunk semmiféle lánctalpas járművet. Csak egy gumikerekes árokásót, ami kimehet a saját lábán, azaz kerekén. Persze ha beindul… Mert Allahnak se akart elindulni. Két órába tellett, amíg megérkezett Algéria legszakértőbb gumikerekes árokásó beindítója, és akkor szépen kigurult (de az ebédidőmnek annyi). Persze ez se az első eset.
Amikor a felborulós típusú árokásót hoztuk, akkor volt egy 65 tonna önsúlyú villástargonca is – konténerek cepelésére használják – a garázsban. Na, ez is olyan fajta volt, ami nem akart az araboknak beindulni. Viszont nem vitte el az ebédidőmet, mert nem szoktam két napig ebédelni, ugyanis a forklift ennyi ideig trónolt a garázs közepén. Első nekifutásra mindenki körbevette, és megpróbálták rávenni, hogy induljon be. No, nem ment. Akkor jöttek, és közölték: – big problem!
Rájuk hagytam, mert úgy látszott, hogy igazuk van. Azt zokon vették, hogy nem voltam hajlandó meg se próbálkozni a motor beindításával. Akkor előálltak a varázsszóval: “apremidi”. Ezt nem tudom, hogy mit jelent, de ha az olasz alapján akarom megfejteni: aprire kinyitni, a midi nyilván közepet jelent, akkor marhaság jön ki. Biztos úgy kell érteni, mint a spanyol manyanát (holnap), vagy az orosz szicsaszt (mindjárt). Ugyanis az adott országokban, ha egy problémára ezt mondják, akkor ugyanúgy eltűnik mindenki, mint jelen esetben az arabok.
Na, másnap jött egy “65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista”, de rövid próbálkozás után közölte, hogy “problem”, és indítsam be. Neki se voltam hajlandó, de még a fedélzetmester se. Specialista el, most nem mondták, hogy “apremidi”, csak lazán otthagyták a gépet. Következő nap nem jött egy 65tonnaönsúlyúvillástargoncabeindító specialista se, de az egyik kamionsöfőr megunta kerülgetni a monstrumot, felmászott rá, kinyitotta a motorháztetőt, s lazán bekötötte az akkumulátort, és vidáman kipöfögött vele a sok specialista legnagyobb csodálkozására. Ugyanis a kirakás mindettől függetlenül zajlott a garázsban, csak az nehezítette kissé a dolgot, hogy a dög pontosan középen volt, és nem tudott a kamion bejönni az áruért, targoncával kellett kihordani. Olcsó játék…
Június 22. kedd, Algír. Most valahogy nem mennek olyan “flottul” a dolgok, mint máskor. Irtó lassan megy a kirakás, nincs elég forklift, kevés a szállítójármű. Lehet, hogy holnap el se megyünk? Mr. Kadder szerint Jerome Kanadába ment egy speciális, nehéz árut szállító hajóra, de szeptemberben visszajön. Azt is mondja, hogy a következő úton sok rakományunk lesz, lehet, hogy másik rakparton rakjuk ki a vegyes árut.
Nyugi van, Rumcájsz kapitány állandóan vigyorog, és mindennel meg van elégedve.
Június 23. szerda, Algír, úton. Jókor indultunk: pontosan az őrségem kezdetekor, este hétkor, így ma is megvolt a tizenhét órám…
Június 24. csütörtök, úton. Picit mozogtunk, délután jól kialudtam magam, fél egytől este ötig húztam a lóbőrt. Hétre megjött a rakománylista, úgy meg leszünk rakva, mint egy kofás szekér. Nyolc konténert nem is tudtam felvenni. Biztosan változik még a lista… Holnap este tíz körül érkezhetünk.
Június 25. péntek, úton. Nem érkezhetünk este tízre. Mr. Godfrey telexezett, hogy csak holnap reggel nyolckor visznek be, így lassított menetben megyünk. Bolondokháza lesz holnap. Viszont ha délután el tudunk indulni, akkor a vasárnap délután a miénk Marseille-ben!
Rumcájsz és a tehenek – MV Petra (7)
2015 január 4. | Szerző: Seafalcon
Június 14. hétfő, Algír, úton. Elment Jerome, oda a marhaság! Így aztán megint nyugis napunk volt. A berakást negyed tizenkettőkor fejezték be, és négykor indultunk. De kettőig arra vártunk, hogy egy mafi árut vámkezeljenek, de aztán itt hagytuk, mert nem győztük kivárni. Elképzelem, hogy cpt. Costagliola mit összecseszegetett volna, hogy miért nem tudom, hogy mi a helyzet, mikor rakják be, mikor indulhatunk, mi van már, hát én semmit se tudok? Ehelyett Rumcájsz kapitány vigyorogva közölte, hogy ez jellemző az algériaiakra, és no problem, legalább van időnk megkötözni a rakományt rendesen, s arra nem kell várni. Minden csak nézőpontkérdése.
Visszatért a gyermekkorom…
Tegnap a szomszédos hajóról kiraktak négy kamion tehenet. Szegény állatok a rekkenő napon majd hőgutát kapnak, de ki kell várniuk nekik is a vámkezelés egyáltalán nem villámgyors procedúráját. Délelőtt legalább egy órát tébláboltam a kamionok között itt álltak a hajónk mellett , és szívtam magamba a tehenek leheletét.
Olyan volt az illat, mint hajdanán nyáreste, Nagyszékelyben, amikor jött haza a gulya, egy-egy tehénlepény felverte a lágy, szinte folyós port, s az állatok maguktól mentek be a szélesre tárt kapun, s álltak be az istállóba. Hallottam, ahogy a tehénpásztor nagyokat durrant az ostorával. Azt én is megtanultam, tudtam fonni sudarat is rafiából. Nem ám három fonatút, mint a lányok copfja, hanem két szálból, megpödörve, s elkötve a végét. Eleinte nehezen ment a kezelése, főleg a hosszú ostor megpörgetése, és a visszavágáskor sokszor veszélyben volt a szemem is… De később már célba vettem a tyúkokat, s megcsippentettem az ostorommal a lábukat is, ha akartam! Aztán gondolatban elmentem Földesiékhez, akiktől a tejet hordtam háromliteres, alumínium fedeles kannában, s amíg a sváb néni fejte a tehenet, én az istálló ajtajában bámultam. Nemigen merészkedtem az állatok közé. Nem voltam valami nagy hős, kicsit tartottam a tehenektől és a lovaktól is. Mezítlábasan, klottgatyában néha azért bemerészkedtem, felmérve a távolságot, ahova biztosan nem tud már rúgni a magyar pampák vad bikája (pedig csak tehenek, ökrök voltak), s onnan figyeltem, hogyan csurran a habos tej a sajtárba. Metsző hangon vágott bele a bádogedénybe a tűhegyes tejsugár, s lassan-lassan emelkedett a szintje, ahogy a fejőnő gyakorlott ujjai kimasszírozták az állat tőgyéből.
Fantasztikus volt ott mászkálni a kamionok között… Belebámultam az állatok szemébe, azok odahajoltak, rám lehelték a gyerekkorom elfelejthetetlen illatát. Nagyokat pislogtak, s nyáladzó szájjal bökdösték a kamion rácsát. Szegények szomjasak lehettek, alattuk a széna (nem szalma, nem tévedés, széna volt az alom, s azt is ették…) is csupa mocsok volt már. Sajnáltam szegényeket, annyira nem illettek a kikötő forgatagába, nyüzsgésébe.
Vajon mi lesz a sorsuk? Biztosan nem vágóhídra viszik, mert akkor fagyasztva érkeztek volna, hűtőhajón. Mindegyik fülében ott volt valami jelölés, egy-egy szám, ki tudja miféle, valószínűbbnek tartom, hogy tenyészállatok lehettek…
Június 15. kedd, úton. Semmi különös, megyünk, és élvezem, hogy az új captain teljesen normális.
Június 16. szerda, úton, Genova. Este megérkeztünk, tízre kikötöttünk. Negyed tizenegykor már Encsikével beszéltem. Nagy újsággal fogadott.
Új Mahart vezérigazgató: Szalma Boti
Azt akarta, hogy kibarkohbázzam, de erre nem volt idő. Valóban, majdnem leejtettem a kagylót, amikor megmondta, hogy Botika nyerte mag a pályázatot. Gratulálok neki, bár ez nem sokat ér egy naplóban… Remélem, majd gatyába rázza a vállalatot. És azt hiszem, hogy nem lesz rajta, hogy legyen tengerhajózásunk. Utoljára, amikor beszéltünk, ez volt a véleménye, az is lehet, hogy akkor dolgozta ki a pályázatát, és erre a következtetésre jutott.
Apa közölte a hírt Encsivel. Rögtön felhívta az asszony Itha nénit, Boti anyukáját, és gratulált. Az új vezérnek is kijárt a gratuláló telefonból…
Arra azért kíváncsi vagyok, hogy kik repülnek majd?
Megjelentem. A Svédcsavar című írásomat tette be Tabák András a lapba. Újra csökkentették a honoráriumot, már csak 2000 forintot fizetnek érte.
Vajon mi lesz a többi írásommal, amit átadtam? Nem hinném, hogy a Mba Mba megjelenik… Apát fel akarom hívni Marseille-ből, hogy megtudjam, megjelent-e már a CÉH, és mi lett a sorsa a Szuburbánus dekameronnak?
Az asszonyka megkapta a levelemet.
Ma beszéltem a barbával, hogy mi a véleménye arról, hogy írni akarok a személyzeti vezetőnek, s kérni, hogy a cégnél dolgozhassam. Megadta a nevét, s bíztatott, hogy adjam oda, elküldi.
Június 17. csütörtök, Genova, úton. Reggel felhívtam apát. Nagyon megörült a hívásomnak. Ha másra nem, hát erre jó a világkártya (hívhatok mindenkit, a saját költségemre, és nem kell megkérdeztetni, fizetik-e a hívásomat?).
Mindkét könyve megjelent, és jövőre tervezi a Zrínyi a vársorozat folytatását. Nem beszéltünk túl hosszan, várom a Naplót, és benne az otthoni híreket.
Nem érzem magam jól. Lehet, hogy a légkondiban egy kicsit megfáztam, semmi különös, csak egy kis fejfájás és levertség. Tízre befejezték a berakást a garázsban, teljes nyugi van, a fedélzeten délután három körül lettek készen.
Az ilyen hajót szeretem
Jó hajó a Petra. Szakmailag sokkal többet nyújt, mint egy német coaster. Itt első tiszt vagyok, míg ott egy kezdő harmadik tiszt is fél kézzel elvégzi a teendőket.
Itt van mit csinálni, használhatom az eszem, megtervezni egy berakást, amikor a hordképesség küszöbén van a hajó, és sokféle rakományunk van, ez igazi feladat. És élvezem is csinálni. Jó, van hozzá komputer, de fejlesztettem saját programot is, Rumcájsz kapitány csak nézett, amikor megmutattam.
Jó lenne, ha az Orbigny-nél végre meggyökerezhetnék.
Úgy számolom, hogy elég szépen összejön a túlóra ebben a hónapban (600$ körül). Ebben az is szerepet játszik, hogy egy állami ünnep is volt, és legalább háromszor fordult elő, hogy reggel érkeztünk, este indultunk, és ez 17-18 órát jelent egy nap.
Megírtam a levelet capt. Papelard-nak, az Orbigny személyzetisének, most aztán várom a válaszát. Holnap küldi el a barba.
Június 18. péntek, úton, Marseille, úton. Úgy letelt az egy hónap, ahogyan az elő van írva. Május 18-án 10.30-kor kötött ki a Petra, s ma szintén fél tizenegykor kötöttünk ki!
Délelőtt az ügynök azzal a hírrel jött, hogy délután egytől este kilencig dolgoznak, mert holnap nagy népi banzáj lesz Marseille-ben, s nem akarják, hogy a hajó maradjon. (Én viszont szeretném, s ebben nem vagyok egyedül, még a parancsnok is ezen a véleményen van.)
De persze mindez mit se ért, mert úgy elmentünk este fél tízkor, ahogyan az “meg lett mondva”. Délután ötkor kimentem telefonálni, de senki se volt otthon. Utána már nem tudtam, mert fél nyolckor fejezték be a berakást, és
Rumcájsz kapitány
irtóra tudott aggódni a stabilitás miatt, ezért át kellett számolnom az egészet. Addigra negyed tíz lett, s az indulás miatt nem tudtam kijutni a telefonfülkéhez.
Egyébként a barba nem egy angol professzor, Jerome sokkal jobban beszélte a nyelvet, de ez legyen a legnagyobb baj a parancsnokkal. Délután sikerült zavarba hoznia Nenadot.
A második gépész éppen aludt, amikor a barba a stabilitás miatt kezdett aggódni. A lényeg az volt, hogy folyassák túl a teli ballaszttankokat, hogy biztosak lehessünk benne, hogy tele van (ez egy olyan különleges német építésű hajó, hogy nincsenek szondacsövek, a tankok szintjelzői pedig nem működnek, így csak a teli és üres állapotot ismerjük).
Tehát Rumcájsz bekopogott Nenadhoz. A horvát véreres, kialvatlan szemmel nyitott ajtót. A barba felnézett a magasba, s megszólalt:
– Captain speaking… (a parancsnok beszél)
Erre Nenad körülnézett, hogy van-e valaki más parancsnok is, aki szintén beszélhetne Rumcájszon kívül, de én hallgattam, mint a csuka, tehát nyilvánvaló volt, hogy csak a barba beszélhet. Hogy ezt minek szóban is megerősíteni? (Egyébként az én titulusom ezen a hajón nem a chief officer, hanem a seconde capitain másodkapitány, a franciák így mondják az első tisztet).
Rumcájsz nyilván összetévesztette Nenadot a telefonnal, mert akkor szokás így kezdeni a mondatot.
Valószínű, hogy élvezi a parancsnokságot, még nem szokta meg…
Utána elmondta, hogy mit akar, Nenad felfogta, és nem töltötte meg a négyes twindeck tankot, hanem csak azt, amit kellett…
Az időjárás jelentés rossz időt (misztrál) adott. Északnyugatról zúdul a Lion-öbölre, s felkorbácsolja a vizet, 7-9-es erősségű, és általában két három napig tart. Érdekessége, hogy a francia-spanyol határnál megszűnik, mintha elvágták volna…
Rumcájsz a hídon mutatja, hogy milyen időjárás-jelentés érkezett. Aztán elmagyarázta, hogy merre megyünk: – A part mellett, másfél, két mérföldnyire megyünk, aztán délnyugatra fordulunk, és San Sebastian után fordulunk csak Algír felé. Első, és a legfontosabb, hogy jól aludjunk. Aztán a rakomány is fontos, meg a hajó is, de a döntő, hogy a legénység ne szenvedjen a rossz időtől. Ha jól alszanak, másnap jól dolgoznak!
Barba, elek, 2nd eng. – MV Petra (6)
2014 november 28. | Szerző: Seafalcon
Június 11. péntek, úton, Algír. Nem tellett bele egy hét, s újra itt vagyunk.
Rumcájsz Pavarotti
Csípem az új captaint. Vidám fickónak látszik, ez már a második alkalom, hogy parancsnok. Először februárban volt egy hónapig, ezen a hajón, aztán elment a Karib-tengerre chiefnek, és most megint itt barbáskodik, mintegy két hónapig.
Reggel, érkezés előtt beszélgettünk. Mondta, húsz kilóval ezelőtt hagyta abba a dohányzást (mintegy három éve). Nagyjából vázoltam az eddigi tengerész pályafutásomat, említettem, hogy kihagytam majdnem öt évet. Erre lelkendezve elmesélte, hogy ő tízet hagyott ki, mert volt egy diszkója, és azt vezette. Gondolom csajokkal, és ő volt a puffpapa… El tudom róla képzelni. Olyan “zsivány” feje van. A szövege is mutatta. Elmesélte, hogy kinevezése előtt a központban kérdezték, hogy ismeri e a komputert, az Excelt és a Microsoft Works-öt? Hát persze, válaszolta. Aztán vett egy komputert, és azon nyavalyog, mert halvány gőze sincs róla. Felajánlottam a segítségemet, ha szükséges. Azt hiszem, az lesz, mert ma délután röhej volt nézni, hogy mit összeszerencsétlenkedett egy táblázattal. Jerome után kicsit szokatlan, hogy elég lazára veszi a figurát. Illetve igyekszik azt mutatni.
Megnyugtatott, hogy nem szól bele a dolgomba, nem akar első tiszt lenni, csak akkor szóljak, ha problémám van. Erre ma reggel élénken érdeklődött, hogy van-e a matrózoknak munkájuk… (Hát hogy a francba ne lenne?)
Az első manőver kissé meredekre sikerült, mert úgy jött be farral az öbölbe, mintha lekésné a randiját, csak úgy nyomultunk, aztán egy kicsit elkaptuk a rakpartot, elrendeztünk egy betonkockát, s megérkeztünk. Legalább fél órával rövidebb manőver volt, mint Costagliolával…
Június 12. szombat, Algír. Csendes, nyugodt nap. Ja, hogy közben ment a kirakás? Ez most különösebben nem érdekes, mert Jeromot elette a jó fene, így nyugi van.
Adam Zalewski
Ő az elektrikus, még nem beszéltem róla. Talán a legjobb fej a hajón. Jól beszél angolul, és úgy érzem, művelt. Legalábbis ahogy a nyelvekhez, a történelemhez, a kultúrához viszonyul, mind azt bizonyítja. Sokat tud a magyarokról, Budapestről, bár még nem járt nálunk. Ha tehetjük, akkor nyelvészkedünk. Mindketten örülünk, ha egy-egy közös szót találunk. A legutóbbi napok termése:
szablya – szabla, pogány – pogan, sapka – czapka (mindkettő török!), harcos – harczerz (bár ez amolyan leventefélét jelent), várta – warta (Adam szerint a német “warten” igéből származik, de számomra meglepő lenne, ha a magyar is onnan eredne, hiszen számomra tipikusan magyar szó. Bár ha belegondolok, hogy nincsen igei alakja, csak a “vártán áll” alakot ismerjük, akkor lehet hogy mi is a labancoktól vettük át (talán a húsz évre besorozott magyar parasztfiúk hozták haza ebben az alakban?). Hogy folytassam a sort: csákó – czako (gondolom a közös Habsburg hadsereg és a huszárság – husar miatt ugyanaz a szó. A vödör – wiadra, páncél – piancel. És van egy meglepő egyezés: ország – orszag. De a lengyel szónak a jelentését csak körülírni tudta Adam: középen áll a király, és jobbra-balra tőle csökkenő sorrendben a nemesség. Hát azért valahol ugyanazt jelenti, hiszen a középkorban az országot mindenütt csak a nemesség jelentette. És még egy jelentése van: a seregben staj w orszage azt jelenti, hogy egyes sorban sorakozó. Szerintem tőlünk vették át a szót. A kolarabe az karalábé, bár ez nemzetközi, vagy német eredetű szó lehet mindkét nyelvben.
Június 13. vasárnap, Algír. Ma belelendültek a fiúk, mert a fedélzetre beraktak 113 konténert, és kirakták a “garazsat”. Ma se volt semmi probléma, mert nincs aki csináljon (Jerome). Még sose láttam, hogy Costagliola olvasott volna, ma délután Rumcájsz kapitány a hasát vakargatva böngészett egy könyvet, amikor felmentem hozzá.
Van nekünk egy tökös gépészünk, az a neve, hogy
Nenad Stojkovic
Ebből az is kiderül, hogy ő a horvát a hajón. Nem tudom, hogy honnan szalajtották, de az biztos, hogy az ukrán maffia nem tőle fog észt rablani.
Állandó harcban állunk a ballasztolás tárgyában. Ugyanis a hajónak vannak ballaszttankjai, amikbe tengervizet lehet tölteni, ha a stabilitás, vagy az úszáshelyzet megkívánja. Ez a gyakorlatban úgy történik, hogy telefonálok a gépházba.
– A chief vagyok…
– Itt a second (második gépész)…
– Töltsd meg a 4-es ballaszttankot. A jobb és a bal oldalt is.
– Oké!
Minden rendben van. Gondolná a gyanútlan szemlélő. Toplálok a parton, látom, hogy ömlik a víz a hármas tank túlfolyójából. Telefon a gépházba:
– A hármas bal tele, most a négyest…
– Oké…!
Mászkálok a parton, látom, hogy az ötös túlfolyón ömlik a víz. Telefon a gépházba:
– Az ötös tele volt, a 4-est kell tölteni.
– Az nem lehet, a négyes megy.
– Akkor gyere fel és nézd meg!
Megnézi. Csodálkozik, és csodálkozását elhagyni nem tudja.
– Je benti boga… – mondja, és búsan elkezdi tölteni a négyest, ha már ilyen makacs vagyok. És ez állandóan így megy. Azt hiszem, ha egy ballaszttankot befejez, akkor nem zárja el a szelepet. De ez az én saram. Miért vagyok olyan hülye, hogy nem mondom, ha kész, zárja el…
Egyébként jó srác. Sokat röhög, de tele a hócipője a pápával. Ugyanis egy hete napi 28,5 órában a pápa lengyelországi látogatását adja a Polonia állami tv, és mindenki ezt nézi nagy áhítattal.
Jelzem én is szívesen nézem. A papierz (pápa) olyan öreg, hogy alig tud beszélni. Így aztán nem hadar, jól lehet gyakorolni a lengyel szavak felismerését, szétválasztását, még akkor is, ha nemigen értem még. De szavakat elkapok, és ez jó… Egyébként az fantasztikus, hogy mennyien vannak kint egy-egy misén. A legutóbbin hatszázezer nép volt jelen… És üvöltik torkuk szakadtából, mintha Fradi meccsen lennének: kochamy cie, azaz szeretünk… Jópofa az adások jelmondata: Bog w milosci, Pawel Jan II w Polsce. Azaz: Isten a szeretetben, a pápa Lengyelországban van. Kíváncsi leszek, mekkora banzáj lesz Krakkóban?
Ettem valamit
Ma ebédre saslik volt sült krumplival, és fagyi, este pedig flaki, sokkal jobb, mint amit az előző szakács csinált. Utána ananászbefőtt, legvégül gyümölcs. Friss datolya, öklömnyi sárgabarack, és egy sose kóstolt valami, alakra, mint a körte. A színe, mint a kajszibaracké, állaga, mint a ringló, az íze meg olyan, mint az ő saját íze. Azt nem lehet leírni. Mindenestre édes volt, hármat ettem, de az egyik korcs volt, mert csak két magot találtam benne, míg a többiben hármat… Senki nem tudta a nevét, így most én se árulom el.
Rumcájsz-Pavarotti a hajón – MV Petra (5)
2014 november 10. | Szerző: Seafalcon
Június 5. szombat, Algír, úton. Nyugis éjszaka volt, jól kialudtam magam, reggel lementem a szalonba, hogy megnézzem a reggeli híreket a tévében, de nem voltak. Valami “hírtelen” reggeli műsor volt, lévén hétvége.
Botrány
Ahogyan az lenni szokott, ha valami jó, akkor annak el kell romlania. Tehát Janusz azzal a hírrel jött, hogy reggel ötkor két suhancot látott a fedélzeten, két mentőgyűrűnk hiányzik, ott úsznak a hajó mellett, és a pilotlétra le van engedve a vízig.
Kimentem, megnéztem, igaza volt. Felhívtam a hajóra a parton posztoló rendőrt (éjjel nappal őrzik az összes hajót), hogy vizsgáljuk meg a konténereket. Az egyik nyitva volt, de nem találtunk benne senkit. Mire végeztem, Jerome lejött reggelizni. Azonnal beszámoltam neki a dolgokról.
Még soha nem láttam senkit ennyire dühbe gurulni.
Miért nem szóltam neki reggel ötkor, ez volt az első kérdése. Nagy nehezen el tudtam magyarázni, hogy azért, mert nekem is csak most szóltak. Egy kicsit megnyugodott, és azt mondta, hogy azt jól tettem, hogy rendőrrel vizsgáltuk végig a konténereket (felhúzott géppisztollyal járta ám végig a fedélzetet…). Ezután jól lebarmolta a fedélzetmestert, hogy lehet ennyire bolond, hogy nem ébresztette fel.
Ebben persze igaza van.
A szokásos eljárás az, hogy algériai kikötőkben éjszakára bezárkózunk, minden páncélajtó kulcsra zárva, s ha valakit látunk a fedélzeten, akkor a parancsnokot ébreszteni kell, aki felhívja a rendőrséget telefonon, azok megszállják a hajót, és átkutatják.
A bosun persze nem akarta, hogy hajnali ötkor felverjék az egész hajót.
Az is igen valószínű, hogy csak lopni akartak valamit, de mivel minden zárva, dühükben kidobták a két mozdítható tárgyat mentőgyűrű , s elmentek. Ez máshol is előfordulhat, nemcsak Algírban. Indulás előtt a rendőrség átvizsgálta a hajót, és senkit nem találtak. (Ettől persze még lehet potyautas…) A konténerek üresek, ez biztos, mert berakás előtt kinyitjuk (az üreseket), megvizsgáljuk, majd leplombálja az egyik matróz, s csak ezután lehet berakni a hajóba. Legfeljebb megrakott konténerben lehet potyautas, de az a hatóságok sara, mert ezek már leplombálva jönnek.
Tehát Jerome lebarmolta az összes matrózt, a fedélzetmestert, gondolom a hátam mögött engem is, hogyan lehet valaki ennyire hülye? Egész délelőtt rémtörténetekkel traktált, amik itt történtek a zavargások ideje alatt. Egyébként a kikötő még mindig le van zárva, tengerész nem léphet partra, de úgy mondják, hamarosan feloldják a partra lépési tilalmat, mert a helyzet konszolidálódott.
Jerome egész délután azt magyarázta, hogy ezek mind jó matrózok, a fedélzetmester egészen kiváló, csak lehet, hogy kicsit fáradtak. Azt hiszem, rájött, hogy a kitörésével hülyét csinált magából. Az a típus lehet, aki előbb robban, aztán összehord mindent, amit később megbán…
Szép időben hajózunk, este hétkor indultunk, két órát horgonyon álltunk Algír előtt, mert mind a két gép hűtőrendszere bemondta az unalmast, aztán felhúztuk a macskát, s azóta megyünk.
Azért az őrület, hogy mennyire tud mozogni ez a hajó. Délután döghullámok érkeztek a Lion-öbölből, nem nagyok, de mi billegtünk rendesen.
Algírban beraktunk egy “mafi”-t, rajta egy szivattyúházzal. A mafi egy olyan utánfutó, aminek a kerekei tömörgumiból vannak, és aprók. Ezt kapcsolják rá a nyerges vontatóra. Egyszerűen nevetséges, ahogyan az arabok megkötötték az irdatlan szerkezetet. Még húsz láncot kellet ráraknunk, hogy biztonságban szállíthassuk!
Június 6. vasárnap, úton. Először Genova, azután Marseille, s onnan hazamegy Jerome. Ma jelentette be, és ettől mindenki vidám és megelégedett lett a hajón. Én is.
Június 7. hétfő, úton, Genova. Tűzoltógyakorlatot tartottunk. Eléggé gyakorlott a legénység, persze lehet, hogy ebben része van annak, hogy nemrégen valódi tüzet oltottak. A konyhában volt “vélt” tűz, és a fedélzetmestert öltöztettük be a tűzálló ruhába. Szép volt, mint egy marslakó. Későn este érkeztünk, éjfél is elmúlt, mire kikötöttünk.
Június 8. kedd, Genova, úton. Jó húzós nap volt, reggel hatkor keltem, és háromig megállás nélkül nyomtuk az ipart. És persze héttől éjfélig a szokásos szolgálat.
Azzal már teljesen tisztában vagyok, hogy milyen a cigányok helyzete Magyarországon. Örülök annak is, hogy Békéscsabán szlovák magángimnázium nyílt, a horvát nemzetiségi műsort is végignéztem, de azért jó lenne, ha lenne valami műsor is délután az MTV 2-ben. Semmi hírem nincs otthonról. A meccset láttam vasárnap délután, hát jól elvertek a románok…
Az elmúlt héten 84 órát dolgoztam összesen, ez ugyebár napi 12 óra pontosan, benne a szombat, vasárnap, és egy állami ünnep (3.-a a lengyeleknél az volt).
Június 9. szerda, úton, Marseille, úton. Azért ez nem az igazi. Még azt se lehet mondani, hogy reggel érkeztünk, mert tizenegyre kötöttünk ki, és este fél hétre kész volt a ki- és a berakás. Nem lehet ránk fogni, hogy állandóan a városban lófrálunk, és alig látni a legénységet a hajón.
Jerome nélkül
A legszebb pillanat az volt, amikor kezet fogtam cpt. Costagliolával és elhúzta a belét. Az igazat megvallva nem egy átok rossz ember, inkább pukkancs, és az a típus, aki a bolhából szívesebben csinálna egy állatkertet, mint csak holmi elefántot. Azt hiszem, hogy bizonytalan a tudása, és ezért igyekszik túlbiztosítani magát, és a zavar legkisebb jelére pánikba esik.
Az biztos, hogy hajóztam már rosszabb parancsnokkal is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy alig várom, hogy visszajöjjön.
Pedig biztosra ígérte, a lengyelek legnagyobb bánatára!
Új seprő, más parancsnok
Nem vagyok benne biztos, hogy a Heydal ősi francia név, de az új barbát így hívják. A fiúk csak möszjő Pavarottinak becézik, mert csak egy picit magasabb, de a hasa talán nagyobb. Arcra a híres tenor és Rumcájsz keveréke.
Fél hétre voltunk készen a berakással, és csak kilenckor indultunk. Mennyivel jobb, mint Jerome esetében, aki már fél nyolckor elhúzta volna a csíkot.
Így volt időm még kimenni, és felhívni Encsit. A rakomány megkötésére is bőven volt idő, és nem volt idegeskedés, hogy készen lesznek-e amire a pilot megérkezik.
Három levelet küldtem haza, Mr. Goodrfrey, a Mafret (charterer, hajóbérlő cég) képviselője elvitte a leveleket. Remélem, hogy becsülettel postára adja, mert angol, és azok igazi tengerészek, s valóban tudják, mennyire fontos a tengerésznek és a családnak a levél.
Indulás után vittem a barbának a rakománylistát, amit Jerome megkövetelt.
– Erre nincs szükség , mondta, és megvakarta hordóhasát.
Június 10. csütörtök, úton. Délelőtt kényelmesen megcsináltam az algériaiak által megkövetelt rakományösszesítőt, és odaadtam a barbának.
Janusz állandóan rágta a fülem, hogy rendeljek overallokat a legénységnek, mert a tűz oltásakor egy rend mindenkinek teljesen tönkrement. Jerome kereken elutasította, mert csak kettő jár behajózásonként, mondta, és lehet, hogy még ki lehetett volna mosni, sőt, lehet, hogy ki is mosták, és csak engem akarnak a falhoz állítani. Most megrendelem, mert Rumcájsz azonnal rábólintott.
Az újpesti újságos és Hadnagy Gábor
Tegnap el is felejtettem, hogy mit mesélt Encsike:
Még valamikor jó egy hónappal a behajózásom előtt, Biró Endrénél járva, az újpesti piacon bóklászva szóba elegyedtem egy újság és könyvárussal. Szó szót követett, s otthagytam eladásra a nálam levő egyetlen példány Bonzsúr Indonéziát. A napokban keresett a hölgy, hogy eladta, és vihetünk még vagy öt példányt. Encsike reklamálta, hogy miért nem a vecsési piacon terjesztettem ilyen hallatlanul nagy tételben… Hadnagy Gabi is telefonált. A napokban eladott tizenegy Bonzsúr Indonéziát, és még kellene vagy 30 példány, mert keresik és viszik, mint a cukrot. Gondolom ez annak az újságcikknek köszönhető, amit Betz Pista írt a Magyar Hajózásba.
Sajnos, vagy nem, de ebből a pénzből semmit se látok, mert felajánlottam az árát a Kassa motoros felújítására létrehozott alapítványnak. Ha már nem tudok tevőlegesen részt venni a felújításban, akkor ennyit megérdemel tőlem az utolsó, Magyarországon még fellelhető Duna-tengerjáró hajó. (Részt vett a második világháborúban is, Kassa néven Dávidházy Bandi bácsi volt az utolsó parancsnoka. Később átkeresztelték Budapestre, s ez volt a “kis” Budapest, mert később jött a Várnában épült 6500 tonnás “nagy”.)
Jerome itt, Jerome ott… – MV Petra (4)
2014 november 6. | Szerző: Seafalcon
Május 31. hétfő, úton. Hóvégéztem. Megcsináltam a túlóra elszámolásokat, Janusz, a fedélzetmester 650 $-t hozott össze. Hát még fizetésnek se rossz! Igaz, ezért 456 órát dolgozott ebben a hónapban.
Jerome Costagliola
Az elszámolást megcsináltam Excelben, a parancsnok csak nézett, hogy mennyire értem a komputert. Gondolom, furcsállja egy “balkánitól”, bár mindenkivel nagyon udvarias, de ezt oly módon teszi, hogy nem szeretem. Olyan, mint egy elfuserált amerikai bájgúnár, aki minden helyzetből, minden pillanatban ki tudja villantani mind a harminckét fogát mosoly gyanánt. Aztán az ember háta mögött meg elmondja mindenfélének. Nálam nem jó az ilyen hapsi. Még akkor se, ha francia. Bár ez a tag annyira francia, amennyire én hottentotta. Oranban született, bár az arabot nem beszéli, nem vagyok benne biztos, hogy a felmenői között csak ősi és büszke gallok lennének. Ha mást nem veszek, mint azt, ahogyan alávágott az előző első tisztnek, az is elég. Szemben mosolygott, meg “összemercizte” magát, ahogyan csak tudta, aztán hétfőn este közölte vele, hogy:
– Sajnos, Mr. Trebikki (mert így hívta Krzysztof Trebinckit) holnap haza kell mennie, mert az új chief már itt van.
Szegény “Trebikki” se köpni, se nyelni nem tudott.
Egy régebbi gépüzemvezető, szintén francia, mondta a barbának, hogy háromféle “costa” van:
1. Costa Rica
2. Costa Brava
3. Costa Gliola, ugyanis Jerome Costagliolának hívják a főnököt. Az meg bambán vigyorgott, és sűrűn mercizett. Van, aki csak “mon petit Jerome-nak” becézi, ugyanis nőtlen, de nagyon tudja riszálni a farát, és marha kecsesen tud cigarettázni…
Azt azért megtette, hogy elküldte Párizsba az elszámolást a kérésemmel együtt, hogy utalják haza, ne Lengyelországba. Kíváncsi leszek, megteszik-e? Ha nem, akkor mehetek Gdyniába hazamenetel helyett!
Este szóba került a “bigos”, egy lengyel népszerű kaja. Andrzej nem tudta elmagyarázni, hogyan készítik, de megígérte, hogy utánanéz. Közben megnéztem a szótárban, hogy mit jelent, hát kiderült, hogy székelykáposzta. Majd megkérem Henryket, hogy csináljon. Andrzej meg jót vigyorgott, amikor leírtam a kaja magyar nevét, hogy benne van az én nevem is, meg a káposztáé is, (lengyelül kapusta).
Június
Június 1. kedd, úton, Algír. Szép időben hajózunk. Leadtam mindent, ami a hó végéhez kell. Megjött a válasz a cégtől a kérésemre, sajnos nem tudják hazautalni a pénzt, így a hajón veszem fel. A jövő hónapban kapok először, és a kihajózáskor. Remélem, hogy hajót tudok cserélni, és akkor bankból hazautalom.
Beszélgettem Henrykkel, azt mondja, hogy lehet, hogy Trenbicky visszajön parancsnoknak. Kezdik lecserélni a franciákat lengyelekre. Lehet, hogy későn jöttem ehhez a céghez is? Vagy talán szerencsém lehet, és kaphatok majd egy hajót?
Június 2. szerda, Algír. Most amit mondok, az szentségtörés. Jobban szeretek Algírban lenni, mint Marseille-ben. Ugyanis nyugisabb, nincs az a nagy rohanás, és jókat derülök.
Jerome, a pukkancs…
Ma kora reggel például azon, hogy a barba mennyire fel tudja magát pörgetni apróságokon, semmiségeken. Megyek fel a hídra. Hallom, hogy a “putan cartouche”, meg minden. A rádiószobában a parancsnok veri az asztalt, hogy nem találja a tintakazettát a nyomtatóhoz, pedig biztosan emlékszik, hogy Marseille-ben kaptunk hármat, és ide tette a fiókba, a dobozba, és most ez a feslett erkölcsű kazetta nincs… Két dobozt már rendesen feltúrt, kivettem a harmadikat, abban voltak.
– Merci, merci “bokú” hajlongott, és azonnal lecsillapodott.
Délelőtt megyek hozzá valamiért, hát csapkodja az asztalt, hogy a hülye Möszjő Kada elvitte az összes manifesztet, hogyan lehet így dolgozni? Most azonnal keressem meg, és rögtön hozza vissza, és putan, meg sok egyéb, amit biztosan jó, hogy nem értettem.
M.jő Kadát egy óra múlva felkísértem hozzá.
– Hol vannak a manifesztek (vámnyilatkozat a hajón levő összes áruról)? támadt neki.
– Elvittem a vámra, elintéztem a formaságokat mondta az ügynök, kissé mérgesen.
– Merci boku hajlongott, és máris vigyorgott a főnök…
Este visszahoztak egy tréler rakományt, mert az olaszok hülyén írták a vámnyilatkozatra. Vegyes áruként írták meg a manifesztet, pedig gördülő áru, egy megrakott tréler volt. A captain megint dühöngött, hogy a fenébe van ez? Jelzem ezt én se értem, hogy a jó büdös francba lehet ennyire lazán venni a manifeszteket? Vagy 120 konténer szerepelt rajtuk, és összesen 81-et hoztunk. Amikor mondtam a barbának a genovai indulás után, csak legyintet. A szokásos eljárás, mondta, no problem… Ha nem, hát nem.
Egyébként jól érzem magam, de igazán.
Ma külön öröm ért: Henryk behozta az MTV 2-t, pedig én tegnap egész délután próbálkoztam vele.
Június 3. csütörtök, Algír. Hajnalban felkeltem, hogy nézzem az MTV 2 reggeli műsorát. És milyen jó, mert napközben nem tudtam, a legénység miatt nem akartam átkapcsolni a déli híradóra, mert a Spartacus c. film ment az RTL 7-en (a lengyel RTL-en).
Semmi különös, irtó lassan megy a kirakás, tehát nyugi van.
Este a Polonia tv (a hivatalos, állami adó) bemondta, hogy vége a szerbiai háborúnak. Sajnos nem tudtam az esti híradót se nézni… Sokat érek azzal, hogy van MTV 2!
Jerome itt, Jerome ott
Jerome tipikus parancsnok! Délután fél kettőkor, amikor ebédszünetük van a melósoknak, bent ültem a szalonban, és kávéztam. Megjelenik a mi Costagliolánk, és felháborodva közli, hogy ha nincs a fedélzeten, akkor semmi se megy rendben, mindent neki kell intézni, mi lenne, ha ő nem lenne a hajón!? (Tipikus “hülye parancsnok” szöveg…) Ugyanis jött egy szakadt fószer, egyenesen felment hozzá (ez egyébként a szokás, mert mindenki tudja, hogy “francia”, s egyedül vele tudnak beszélni), hogy aszondja, megjött a veszélyes rakományért.
A barba jött-ment-rohangált-rendelkezett-intézkedett, hadonászott, riszálta a popsiját, szemmel láthatólag boldog volt, hogy elefántot csinálhat a bolhából, amikor is az átvevő közölte, hogy mégse viszi el a konténert, mert még nincsenek meg a vámpapírok. Majd holnap visszajön. Ezzel otthagyta Jerome-ot a legnagyobb intézkedés közepette.
Ma lengyel nemzeti ünnep volt, tehát minden óra túlóra volt.
Ebéd: előétel füstölt lazac citrommártással, barscs (céklaleves), sült csirke burgonyapürével és párolt karottával, fagyi, banán, zöldalma.
Vacsorára lengyel népi eledelt kaptunk: krumplinudli, párolt káposzta és sült szalonna. Az a baja, hogy túlzottan fogyókúrás, egyébként finom.
Június 4. péntek, Algír. Ma reggel is felkeltem a TV műsort nézni.
MTV 2
Na, azért még nincs annyira vége a szerbiai háborúnak, de már igen közel van… Martonyi nyilatkozott, ezen kívül valami botrány van a hadügyminisztérium körül, de nem tudom, hogy mi, nem ismerem az előzményét. Valamit motyogtak arról, hogy két főkatona felszólíttatott a lemondásra, de nem mondanak le (mint ahogy egy szoci miniszter se hallgatta meg Torgyán felszólításgatásait). Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ki lesz az az első magyar politikus, aki kiáll, és azt mondja:
– Hibáztam, lemondok. – és a miniszterelnök el is fogadja! Úgy gondolom, erre még jócskán várni kell…
Ma nem dolgoznak.
Leltárokat csináltam, adminisztráltam, körbetekeregtem a hajót, lazítottam egy kicsit.
Egyik matrózunk, Krzsysztof Kurzinka, út végén átszáll egy másik hajóra. Mintha valami afférja lenne a “this is bosun”-nal. Egyébként Janusz nekem kiváló segítőtárs, de a lengyelek nemigen szeretik, mert zavarja őket dolgozni, nincs egy percnyi megállás. Andrzej is mondta, hogy nem túlzottan kedvelt a matrózok körében.
This Is bosun és Pinkipinki – MV Petra (3)
2014 október 22. | Szerző: Seafalcon
Étkezési szokások…
Az igazat megvallva, nem is lekvár, hanem krém. A Paduán a Maci ette mindig ezzel a palacsintát. Itt a vaníliafagyira teszik, szokások és pofonok különbözőek, nem igaz? A mai ebéd: tojásleves, sült sonka párolt káposztával, főtt rizs és főtt burgonya.
A franciák nem ettek levest. A Pinkipinki (még nem tudom a tisztességes nevét, de ő a főgépész) például előbb paradicsomot és paprikát eszik vajas kenyérrel, majd utána a sonkát rizzsel. A parancsnok előbb megeszi a párolt káposztát, aztán a rizst kivillázza a tányérból, s a legvégén eszi meg a sonkát. De a vörösbort mindenki szereti (még én is). Erre mondják azt, hogy ahány ház, annyi szokás.
Végre jó időben megyünk.
Délután véglegesen rendbe hoztam a kabinomat. Nem lehet elterpeszkedni, csak “lakni”, mert a chief, aki állandóan ezen a hajón van, s július végén jön vissza, totálisan berendezkedett, itt hagyta a könyveit, rádióját, kazettáit.
Este érkeztünk Algír elé, rögtön be is vittek, így éjfél körül végeztem a dolgaimmal. Egyelőre élvezem a manővereket, ez a farral való kikötés teljesen új számomra, de nem egy túlzottan komplikált dolog, főleg, mert a matrózok értik a dolgukat. Két matrózzal és egy olajozóval manőverezek. Manőver után mindent bezártunk, még a járót is felhúztuk, egy matróz ügyel a hídon. A városba nincs kimenetel, de nem is hiányzik… Eleget voltam itt, amíg a Mahartnál hajóztam.
Remélem, már megvan a garázs pályázatának az eredménye. Rettentően kíváncs vagyok, hogy megkaptuk-e?
Május 24. hétfő, Algír. Könnyű napnak ígérkezett, aztán kellemetlenül folytatódott. Reggel, ahogyan az még Algériában is illik, megjöttek a melósok. Elkezdtek nyavalyogni, azaz a kirakást mímelték. Hogy mennyit el tudnak tökörészni a konténerekkel, az nem igaz!
Aztán jött a fekete leves:
A rámpa nyitásakor mindig ideges voltam egy kicsit, mert sose ment rendesen, aztán ma beütött a krach. A rajzon a csapszegnek (hidraulikusan) be kell mennie a házba, ezáltal a rámpa vízmentesen záródik. A kinyitása automatikusan zajlik le, illetve egy zöld lámpa kigyulladása jelzi, hogy a csapszegek a helyükön vannak, lehet nyitni a rámpát.
Amit a rajzon 1-el jelöltem, az a csapszeg a helyén maradt, és így a nyitáskor a ház kiszakadt. A captain fejét fogva rohangált, hogy most mi lesz, jelzem én se tudtam, nagyon meg voltam ijedve. Hát az lett, hogy a lengyel szerelő két óra alatt megcsinálta, hogy jobb lett, mint új korában. Azért a frász kitört, amíg el nem készült.
Délután bemutattak az ügynöknek, Mr. Kada, mondták, nagyon rendes manus. Este, amikor végeztek a munkával, akkor felmentem a barbához, hogy felvigyem a napi riportot, megkérdezte, hogy nem hajóztam-e a Mahartnál. Amikor bólintottam, akkor diadalittasan fordult a barátjához, “ugye, hogy megmondtam!”, kiáltással. A kurván kívül találtam még két szót, ami közös a magyarban és a lengyelben. Kiejtés szerint írom le, mert úgy világosabb, és a lengyelben van pár betü, amit nem tud a komputer:
Az világos, hogy a pénz és a penyondze az közös eredetű, csak azon kell vitatkozni, hogy ki vette át kitől, vagy hol a közös ős. A másik a psztrang, amiből hármat is letoltam vacsorára. Meg kell, hogy mondjam, hogy eddig a legjobb hal volt, amit kóstoltam! Az a baja a halnak, hogy önmagában nem étel, mert nem laktat… Találtam egy érdekességet a szótárban. A “magyarán mondva”, azt a polyák úgy mondja, hogy “lengyelén mondva”. Ki hitte volna? A nyelvem kezd összegabalyodni, mert megtanultam azt, hogy 1999: tisoncs-dzsevencsszet-dzsevencsdzsesoncs-dzsevencs. Mennyivel könnyebb lesz a dva tisoncsi, a 2000! Ma a tipikus lengyel kaják közül barscsot készített Stanislav, a szakács. Annak ellenére, hogy céklaleves, meg lehet enni, sőt, finom!
Május 25. kedd, Algír. Azt mondták, hogy estére kész leszünk, tehát nem fejezték be a kirakást, nemhogy a berakást, bár meg kell mondani, hogy a 175 konténerből már beraktak 122-őt a fedélzetre. A garázsban viszont csak három trélert viszünk, azt nem lesz nehéz berakni.
Úgy néz ki, hogy reggel héttől este nyolcig kell dolgoznom (Algírban), s a teljes éjszakát átalhatom, tegnap fél tízkor feküdtem, és fél hétkor keltem.
Ebédre flaki, azaz pacalleves volt. Két tányérral bedörgöltem…
This Is bosun
Magamban így hívom a fedélzetmestert. Ugyanis minden mondatot így kezd: this is. Tehát this is cargo, this is ship’s cargo, no this is other (ez a mi rakományunk). This is man is good man (ez jó ember), this is captain is this is craizy (a parancsnok lökött). Egyébként csak akkor nem beszélgetünk, ha alszunk, vagy én a hídon vagyok, ő meg a raktárban. Be nem áll a szája, csodálom, hogy soha nem fárad el. Andrzej, a második tiszt szerint, ha meghal, még két hétig beszél lendületből. (Ők így mondják, ha a hótta után a száját úgy kell agyonverni valakinek.)
Egyébként szeretem.
Úgy ismeri a hajót, mint a tenyerét, minden munkát megcsinál és csináltat magától. Hiába, no, tíz éve van a hajón, és a járaton. (Tíz évig Marseille – Genova – Algír – Marseille, hát nem semmi!) Igaz, nagyon jól keres, és most az a nagy bánata és minden matróznak , hogy a “this is captain is this is craizy” nem engedi őket eleget túlórázni, napi tíz óra után leállítja őket, tehát két órát hoznak érdemben naponta (nem számítva a szombat és vasárnapot, amikor összesen tíz túlórájuk van).
Azt külön szeretem benne, hogy szívesen mondja a dolgokat lengyelül, amióta észrevette, hogy szívesen tanulom (így ma azt tanultam tőle, hogy: wórek plastykowy, dwe rolki – két tekercs plasztik zsák (szemetes)).
Családos, két fia van, egy 21 és egy 16 éves. Gdynia külvárosában Új Gdyniában lakik nem messze Krzysztof Trenbickitől, az előző chieftől. Nagy üzletember, ma például beszerzett egy órát, eredeti Seciko!, egy karton cigarettáért öt dollárért. De alkudott napszemüvegre is, nem tudom, hány doboz sört adott érte?
Május 26. szerda, Algír, úton. Ez is egy jó hosszú nap volt. Egész nap rakodás, fél hétkor indultunk, aztán ugye héttől enyém a híd… Azért az tiszta őrület, hogy ezzel a rakománnyal mennyit el tudtak szarkodni! Sok árut összetörtek, csináltam egy teljes oldal kárjelentést, csak néztek a szemükkel, amikor a barba bemutatta indulás előtt!
Ma ebédre levesnek zsurek volt. Már Gdyniában is szerettem. Sajnálom, hogy ma nem lehettem otthon. Ma volt apa és Szabolcs közös könyvbemutatója! Alig várom, hogy Marseille-ből telefonáljak!
Május 27. csütörtök, úton. Nyugis nap. Leadtam a két szolgálatot, ebéd után csináltam egy programot a hajó stabilitáshoz, a barba úgy örült neki, mint majom a farkának. Megjött a cégtől (Cie. Orbigny), hogy a fitter és a szakács megy haza. Ugyanúgy örülnek, mint a barba…
Örömében piroskit készített a szakács vacsorára. Hű, de finom! De ez nem azonos azzal, amit az oroszok esznek, ez főtt, töltött tészta. Igazi diétás kaja, a töltelékben darált füstölt hús volt, és hagymás gombával volt leöntve az egész.
Május 28. péntek, úton, Marseille. Reggel kilenckor kötöttünk ki, és percek múlva már ki is rakták a garázst. Aztán megfeneklett a munkakedv, de délre már a vegyes áru felét berakták. Közben megjött az új főgépész, aki állandóan visszajár a hajóra, ő is francia. Hamarosan beszállt az új szakács és a fitter.
Pinkipinki
Kihajózik Pinkipinki, a chief engineer. Rá is fér, négy hónapig volt a hajón, ez azt jelenti, hogy februárban hajózott be, a január végi esküvő után. Jópofa sztori, ahogyan a nevét kapta.
Kiadta a munkát, hogy a vészszivattyút le kell festeni. Annak ugye piros a színe, mint mindenütt a világon. Csak a Petrán nem, és akkor. Ugyanis a fitter, aki a munkát kapta, látván, hogy kevés a piros festék, egy kis fehéret kevert hozzá.
Az is lehet, hogy egy kicsit sokat.
Ugyanis amikor a kápó meglátta, hogy mit csinál, hadonászva, üvöltve szaladt hozzá:
– Stop! Stop! No pinkipinki! Stop! No pinkipinki!
Ugyanis a “pink” angolul rózsaszínűt jelent (Pink Panter, A rózsaszín párduc).
A rossz hír
hogy a parancsnok nem megy haza, hiába volt a nagy reménykedés a legénység részéről. Tehát nekem is vele kell kijönni, de elég nehéz lesz, mert a vállalat felé jó fiú, ami magyarán azt jelenti, hogy a legénységet üti-vágja, ahol lehet, betart nekik.
Azt már említettem, hogy tűz volt három úttal ezelőtt. Amíg oltották s én hiszek nekik egy rend munkaruha tönkrement a füsttől és a koromtól. Kellene mindegyiknek egy másik overall. A barba kerek perc visszautasította, s nekem a bosun rágja a fülem, hogy most mit is csináljanak? Egyelőre fogalmam sincs! Azt nem lehet mondani, hogy az arabok jól dolgoznak Algírban, de amit ezek művelnek, az minden kritikán aluli. Igaz, ez a legnagyobb arab város Európában. Nem lehet velük szót érteni, azt teszik amit akarnak. Ma semmi különös nem volt enni, de azt újólag el kell mondanom, hogy a sajtokat: brié, camembert, és egy fokhagymás, kenhető sajt, a bursine, igazán finom… Az egészben a legszebb, hogy szinte csak én eszem a tiszti szalonban!
Beszéltem a családdal, nem hosszan, mert sietnem kellett vissza a hajóra.
A garázst nem mi kaptuk meg, valójában örülök is neki. Megmarad a pénz, nem verjük magunkat adósságba. Persze, ha megkapjuk, akkor is örülnék, de akkor nyomasztana a helyzet, amíg el nem rendeztünk mindent.
Május 29. szombat, úton, Genova. Jól kialudtam magam. Napközben a szokásos szolgálat. A manőver után felhívtam a családot, lehetett úgy este negyed tizenegy.
Telefon haza, utána még söröztünk egyet Andrzejjel és Nenaddal (a második gépész).
Május 30. vasárnap, Genova úton. Hát mit mondjak, ezzel a hajóval még vasárnap se állunk? Túlórában dolgoztak, este hatkor kész volt a ki és berakás, és söprés. Nem hinném, hogy amíg itt vagyok, túl sokat kellene a lábamat koptatnom a városba járkálással.
Ebéd: előétel lazac, majd paradicsomleves, sült csirke, vörösbor, sajt, torta és fagylalt, legvégül kávé. És mindez úgy szervírozva, mintha étteremben lennénk. Nem kell éheznem.
Henryk, az új szakács állítólag a legjobb a MAG-nál (az ügynökségnél). El is hiszem.
Ha magyar vagy, miért nem beszélsz magyarul?
Ez úgy látszik, már szokásos kérdés Olaszországban. Először Triesztben fordult elő, amikor Encsike hazautazott, azt hiszem, a Ceglédről.
Ma sétálok a rakparton. Odajön egy férfi. Van-e horvát hajón, kérdezi, mert bajban van. Izraeli társaságnál hajózik tizenhét éve, most akar behajózni, de a hajó késik. Telefonra kellene pénz, mondja.
– A második gépész horvát mondtam, és elindultunk, hogy megkeressük Nenadot a hajón.
– Mindenki lengyel a hajón? volt a következő kérdés.
– Magyar vagyok, a parancsnok és a gépüzemvezető francia válaszoltam , a többiek lengyelek.
– Hát akkor miért nem beszélsz magyarul? kérdezte. Sok magyar van a hajónkon, tőlük tanultam, egyébként a határ horvát oldalán lakom magyarázta.
Felvittem Nenadhoz, aztán mentem a dolgomra, így később már nem találtam, és nem tudtam vele beszélni…
Rossz ómen vagyok – MV Petra (2)
2014 október 9. | Szerző: Seafalcon
Carry-le-Rouet
A szobám ablakából belátok egy udvarba, két autó egy az úszómedence mellett áll, ez a sportkocsi, a másik, a családi kilóg a garázsból. Kanyargós utca kapaszkodik a hegyoldalra. Fehérre meszelt kőkerítések mögött csinos házak. A szálloda előtt egy főút, valószínű, hogy a tengerhez vezet. Szemben egy telek, bekerítve, valami sportpálya lehet.
Petra
Rossz ómen vagyok
Azt hiszem, jó hajó lesz. Amit Krzisztof a munkarendről elmondott, az első osztályú. Nem kell egész nap rohangálnom, csak felügyelem a rakodást kabinból, vagy a garázs (a raktár) irodájából. A második tiszt felelős a fedélzetért, a fedélzetmester a garázsért. Nekem kell kettejüket ellenőriznem.
Lesz némi külön kereset is, mert minden út végén jár a kötözésért a bonusz, nekem is. Igaz, a teljes összeg 9%-a, de az is valami.
A hajó jól felszerelt elektronikával, van egy jó komputer, rádiótelex, és ami kell. Rádiótelexszel még nem dolgoztam, azt is el kell egyszer kezdeni. Ha egy kis szerencsém lesz, akkor még a magyar tévét is nézhetem. Két szatellit antenna van, az egyik a captainé, a másik a legénységé. A miénk az Eutelsat műholdra van állítva, így jön a Duna TV és az MTV2-es is!
Az adminisztráció semmi különös, bele kell szokni ebbe a szisztémába, és megy majd,
A kaja lengyel. Ma valami kolbászos, zöldséges, savanykás leves volt és birkasült. A szakács megígérte, hogy készít flakit és gołonkát is (pacalleves és csülök).
Este felhívtam Encsit. Muszáj volt, mert ilyenkor, az elutazás után nagyon fontos.
Este whiskyztünk, jókat vigyorogtunk a második tiszttel a chieffel és a horvát második gépésszel. Nem tudom, hogy mi igaz abból, hogy ez a parancsnok hazamegy a következő út végén, mert azt hangoztatták, hogyha a társaság nem váltja le, akkor itt is összefonódások vannak, és nincs igazság. Abban megállapodtunk, hogy “polak wenger dwa bratanki i do szabli i do szklanky”. Szidtuk Milosevicset és az amerikaiakat, és megállapítottuk, hogy fehér négerek vagyunk, mert jóval kevesebbet keresünk, mint a franciák. Ha tudnák a magyarok, hogy mennyiért sírtunk, akkor leköpnének! Hiszen egy matróz itt többet keres, mint magyar lobogó alatt az elsőtiszt!Május 19. szerda, Marseille. Úgy éreztem magam reggel, mint egy elveszett gyermek. Nem találtam a helyem, minden idegen volt, hiszen elment a régi chief, és magamra maradtam. Azért a dolgok simán mentek. Reggel hétkor a matrózok elkezdték a rakomány kötözését (napi tíz óra a kötelező munkaidejük, vasárnap csak nyolc). Kilenckor megjöttek a dokkmunkások, és 11-re berakták a konténereket a fedélzetre. Aztán jött a manőver, és simán elmentünk. Mintha egy olyan hajón lennék, ahol van chief is. Végül is van…
Én hátul manőverezek két matrózzal és egy gépésszel, elől a fedélzetmester, egy matróz és a szakács. A második tiszt a hídon van, és kormányoz.
Utána átköltöztem a saját kabinomba. Jó magas a felépítmény, a második szinten lakom a második tiszttel (Andrzej Łos) és a horvát második gépésszel (a nevét még nem tudom), felettem a captain és a gépüzemvezető. Majd a negyedik szint a híd. Van pár misztikus szerkezet, és nincs sok kedvem megtanulni, főleg, mert a parancsnok használja. Manőver után a számat tátottam egy kicsit, majd lezuhantam a kabinba, és aludtam egy órácskát.
Délután a rakománypapírokkal foglalkoztam, ebbe kell igazán belejönnöm, mert eddig ez hiányzott, akármelyik kis hajón is voltam. (Legutóbb a Humberen kellett, de más típusú árút szállítottunk. Ott három úton nem volt annyi papír, mint itt ma.)
Este héttől voltam szolgálatban, és ami nem fordult elő, amióta eljöttem a Maharttól, itt is van ügyeletes matróz este nyolctól reggel nyolcig a hídon.
Piotr
Kész skandalum!
Nem volt mit tenni, lebontották a védőpapírt, hát kiderült, hogy valami speciálisan impregnált anyag, mert az alja száraz volt, így a gép a ládában szintúgy. Fejét csóválva adott engedélyt a captain a berakásra, de teleírta megjegyzéssel a szállítólevelet.
Szép hosszú napom volt. Kilenckor indultunk, így még három órát lehúztam a hídon, s éjfélkor mentem aludni.
Május 21. péntek, úton. Reggel arra ébredtem, hogy valaki hintáztat. Jó ötös-hatos időben hajóztunk, aztán délelőttre egészen hetesig bedurrant.
Úgy lettem tengeribeteg, ahogyan az elő vagyon írva!
Borzalmas, hogy ez a pléhteknő mit tud művelni a hullámokban! Itt az ideje, hogy említést tegyek arról, hogy a hajó orrfelépítményes. Ilyen hajón még sose voltam, mindig normális lakótér volt a hajón, még a Paduán és a Presidenten is. Nem elég, hogy elől van, hanem szűk, és magas is. A kabinban sem bővelkedem. Még egy hajón se szorultam be a klotyón, itt igen.
Egy valamit nem értek.
Ez német építésű hajó. Ha japán lenne, nem szólnék egy szót se, mert azok magukra méreteznek mindent. Ha jól tudom, 1983-ban már vége volt a világháborúnak, és hízásnak indult az übermensch is. A hídon két karfás, forgószék van. Már fáj a combom, mert nyom. Ha elképzelem a Macit ezen a hajón!
A délutánt végig agonizáltam, majd este héttől leadtam öt órát.
Utána minden gond nélkül végigaludtam az éjszakát.
Május 22. szombat, úton. Nem javult, hanem még jobban begorombult az idő. Reggel hetes-nyolcas, és a kilátások: kilences.
A barba rendszeresen jár fel a hídra aggódni.
Nem csoda, hiszen az elmúlt úton annyira hagyta a hajót dülöngélni, hogy hajótűz lett az eredménye, s a garázsban is elmozdult (s tönkre is ment) rakomány. A tűz úgy keletkezett, hogy a baromi dülöngélésben, az egyik konténerben kiömlött valami, ami kifolyt a deckre, vizet kapott, és lángot vetett. Másik két konténer is kigyulladt. Az előző chief hiába kérte, hogy változtassanak útirányt, nem, ment előre mint a vak ló a szántásban.
Nos, most nem így megy. Most fél óránkén aggódva megjelenik a hídon, és eltér nyugatra pár fokot. A szél délnyugatival kezdődött, mi 210 fokot tartottunk. Mikor délben lejöttem, már 285 volt az irány, azaz megyünk Marseille-be vissza…
Hogy miért nem lehet bemenni a partok alá, és szép nyugodtan hajókázni, majd Barcelona magasságában délnek fordulva lerobogni Algírba?
Este kilenckor végre befordultunk, Mallorca és Menorca között már Algír felé tartunk.
Jobb későn, mint soha…
Indulás egy teljesen más világba (lengyelekhez) – MV Petra (1)
2014 október 2. | Szerző: Seafalcon
Elkezdem a következő hajómon írt naplómat:
HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:
PETRA
1999. MÁJUS 15 – 1999. AUGUSZTUS 23.
Május 13. csütörtök, Reggel elmentem az OTP-be, kész lett a bankkártyám. Délelőtt felhívtam a MAG-ot (Morska Agencija Gdynia). Kínáltak egy ro-ro hajót. A baj csak az, hogy két hónapos időtartamra. Francia tulajdonos, három francia van rajta, a parancsnok, a főgépész és a második gépész. A többiek lengyelek. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a dolog? Mindenesetre felhívtam HMS-t, és megkérdeztem, hogy Dani Karcsi mikor akar hazajönni, ugyanis kaptam egy ajánlatot a lengyelektől. Ezután el kellett faxolnom az irataimat, megcsináltuk a másolatokat tíz oldal lett , és elküldtük. Felhívtam őket újra, megadtam pár hiányzó adatot.
Hogy a tulajdonos elfogad-e, azt csak holnap tudom meg, mert ma ünnep lévén munkaszüneti nap van Franciaországban. Ha minden oké, akkor vasárnap el kell utaznom Gdyniába és onnan tovább Marseille-be. Nincs szándékomban sok cuccot vinni.
Május 14. péntek, Itthon vártam a telefonokat. A HMS jelentkezett, mert a franciák érdeklődtek utánam. Elkérték Krémers telefonszámát a Marlowtól. Pista szerint lehet, hogy Kremers betart…
De nem, mert fél óra múlva hívott Pyzek a MAG-tól, hogy minden oké. Így hétfő reggel Gdyniában kell lennem, tehát vasárnap reggel utazom. Van egy vonat éjjel fél háromkor, azzal reggel fél nyolckor leszek a tengerparti városban.
Aláírom a szerződést, és mehetek is tovább: Gdansk – Hamburg – München – Marseille útvonalon. A hajó neve Petra, 1983-ban épült, bahamai lobogó alatt hajózik.
Hát ez megvan…
Vettem egy Adidas edzőcipőt, hogy legyen miben dolgoznom…
Május 15. szombat, Beállítottam a régi laptopomat, és átvettem az itthon maradók számára mindent, ami kell.
Az indulás előtti percek…
Délelőtt vásároltam, Aztán elmentem a Keletibe, megvettem a jegyemet, Intercityvel utazom Varsóig. Délután itthon, illetve elmentünk a Flóriánba, kaptam az elmúlt születésnapomra két pólót.
Felhívtam apát, a Szuburbánus dekameron eddig fantasztikusan jó szerinte. Az eddigi legjobb, mint mindig, ha valami újat adok át! Indul egy új folyóirat, annak akarja elküldeni.
Érdekes ez az írás. Nem lehet sürgetni. Most valami megfoghatatlan “dolog” (ihlet) rám tört, és ezen jár az agyam. Napjaink görbe, torz, de nagyon is valós tükre.
Csuda finom vacsora volt. Borzasztóan kiéheztem a rántott csirkére, Encsike annyit sütött, hogy holnapra is marad!
Pezsgőt is bontottunk, Soproni kékfrankost is ittunk, eper parfé volt a desszert tejszínhabbal és eperrel, Holnap ilyenkor már hol leszek?
Itt most kikapcsolom a komputert, és csak Marseille-ben folytatom a naplóm!
Május 16. vasárnap, Budapest, Gdynia. Korai kelés, a gyerekek is készülődtek, elkészítettem az útravalót, és gyerünk a Keletibe, irány
Lengyelország
Az Eurocity kényelmes. Egyedül utaztam a kupéban egészen a lengyel határig. Ott betelepedett két utas, egy úr, aki egy szót se szólt, és egy hölgy. Lengyel volt, de Bécsben él. Vele olaszul tudtam beszélni. Rettentően meglepődött, amikor kiderült, hogy beszélem a nyelvet.
Varsóban sokáig nem tudtam magam elhatározni, hogy mit tegyek? Utazzam hajnali háromig, s aztán Gdyniában hotel, ahogy Encsikével megbeszéltük, vagy vegyek kusettet, és hajnali vonattal menjek, ami fél nyolcra érkezik a tengerparti városba? Végül az elsővel elmentem, nem akartam, hogy esetleg lemaradjak, és akkor mit csinálok, hiszen egyedül vagyok.
Ilyen zsúfolt vonaton még nem is utaztam, ha nem számítom, amikor 18 éves koromban voltam egy társas úton. Kicsit aludtam, s amikor megérkeztem úgy döntöttem, hogy nem megyek szállodába, hiszen úgy éreztem, hogy pihent vagyok.
Május 17. hétfő, Gdynia. A várócsarnokban megszálltak a hajléktalanok, pénzt, cigarettát, kaját kunyeráltak, így bevágódtam ez első taxiba, és elmentem a Neptun Hotelbe. Ebben voltam, amikor a radartanfolyamot csináltam, csak akkor még Hotel Garnizowanynak hívták. Hát mit mondjak, nem egy kimondott olcsó szálloda, igaz, csak kétszemélyes szobát kaptam. A szóló ára 99 Zl. lett volna, ezért 132,68-at fizettem.
Reggel nyolckor csöngött a vekker.
Személyes találkozások
Reggeli, majd irány pénzt szerezni, mert a szállodát tízig el kellett hagyni, és ki is kellett fizetnem, de nem volt elég pénzem. Kivettem egy százast, elintéztem, és utána már az Inter Marine ügynökségre mentem. Beszéltem Malgorzatával, a hölggyel, aki az ügyeimet intézte. Hát itt is úgy van, mint otthon. A nyár eleje és a karácsony előtti időszak a szezon. Sokan vannak, akik visszajárnak. Szerencse is kell, hogy be tudjak hajózni.
A Baltik Marine elköltözött. Közel van a MAG-hoz, abban az utcában, ahol a szálloda van. Az ulica Jana z Kolnában. Még jó, hogy itt voltam két hónapot, és szinte azonnal beugrott, hol kell keresnem őket, amikor megláttam a kézzel írt papírt az ajtón. Elég jól ismerem Gdyniát. Modern iroda, látszik, hogy jól megy nekik. Sajnos Tomasz Urbannal nem tudtam beszélni. Elfoglalt volt, s nekem időre kellett mennem Mr. Pyzikhez az igen közeli Morska Agencjába.
Gyorsan elintéztük a formaságokat. A szerződés 2,5 hónapos, hát ez nem igazán az, amire számítottam. Így augusztus elején otthon leszek, csak tudnám, hogy mit csinálok majd? A hajó két tisztes, tizenhárman leszünk, mint a Wittsandon. Sok túlórám is lesz, 120 óra felett fizetik, azt mondta Pyzik, hogy összejön havi negyven fizetett túlóra is. Annyi megvolt a Humberen is, amikor Alexban raktuk ki a cukrot.
Amikor elbúcsúztam az ügynökségen, bemutatott egy férfit aki ugyanezzel a járattal jön Hamburgba. Ugyanehhez a céghez, de egy másik hajóra, és nem Marseille-be, hanem Francia Guayanába repül. Párizsban éjszakázik, s csak holnap indul tovább. Szakács. Felajánlotta, hogy kivisz a reptérre, de a csomagok, és a kisfia hét éves, Wukasnak hívják, ahogyan a kiejtésből kivettem, de itt van az a francos lengyel betű: “L” és keresztben áthúzva (Ł, ł), amit “wu”-nak ejtenek, tehát Lucas. Valójában a srác miatt nem fértem be a pici Daihatsujába. Így taxival mentem ki a reptérre. 66,8 Zł.-t kellett fizetnem, és 67 volt a készpénzem. A taxis vigyorgott, amikor összeguberáltam az aprót. Mintha a Ferihegy 2-őn lennénk. Modern, szép, de kicsi repülőtér, az épületből látni a le és felszálló gépeket. Még a régire emlékeztem. Kellemes csalódás volt.
Felszállás után elmentünk egy irdatlan nagy, sztráda menti bevásárlóközpont mellett. Ki tudtam venni a nevét: Auchant. Nagyobb, mint a budaörsi. Igaz, itt több a hely… A repülőút eseménytelen volt, Gdansk – Hamburg – München – Marseille, ha nem számítom azt, hogy Münchenből egy órás késéssel indultunk, mert nem érkezett meg a gép. Hamburgban nem értettem, hogy miért szállnak be az utasok olyan korán egy óra volt még az indulásig, s már csak egyedül nézelődtem a váróban.
Megnéztem az órám.
15.38-at mutatott. Érthetetlen. Megnéztem a reptéri órát, azon 16.38 volt.
Megnéztem az órám.
Egy órával kevesebbet mutatott, mert a téli időszámítás szerinti állásban volt.
Berohantam a gépbe. Azonnal indult.
Finom volt a kaja a francia járaton. Hideget adtak, füstölt és gépsonkát, s hozzá savanyított spárgát. Pralinét is kaptunk, és – jellemző , hogy itt alig ittak sört, de borért vagy négyszer fordult a lófejű légikisasszony. Én is azt kértem, fehér német bort kaptam, hát mit mondjak? Kevés olyan, üzletben kapható magyar bor van, ami nem jobb, vagy sokkal jobb, mint ez.
A csomagot még ki se vettem, de már felhívtam Encsit.
Egy taxis várt, s elhozott egy kis falu, még kisebb szállodájába. Itt írom a Naplót.
Disznó a tulajdonos, mert nincs konnektor a szobában, ki kellett húznom a frizsidert, mert az úgyis zárva van, tehát számomra használhatatlan.
Nem tudom, mikor megyek a hajóra, mert a taxis egy mogorvának tűnő, de később kiderült, hogy csak az volt a baj, hogy francia, ugyanis nem beszélt angolul mutatta, hogy holnap előbb felhívja az ügynökséget. A lábamra rá is fér a pihenés, mert az új cipő már eléggé nyomta.
Oroszlánfalka a stivador irodájában… – MV Petra (9)
2015 február 20. | Szerző: Seafalcon
Június 26. szombat, úton, Genova, úton. Jó húzós nap volt. Hajnalban érkeztünk, fél hatra kötöttünk ki, azonnal elkezdtek dolgozni, és hatkor már el is jöttünk. Arra azért volt időm, hogy felhívjam Encsit.
Híre terjedt, hogy Marseille-ben sztrájk van a kikötőben. Nem is végzünk egy nap alatt, henm csak valamikor kedden. Két rakparton raknak be, persze van is mit, mert 1300 köbméter palettát és ládát viszünk. Ez nagyon sok, féleg, ha azt is nézem, hogy rolling cargót, azaz gördülő rakományt is felveszünk.
Június 27. vasárnap, úton, Marseille. Jerome olyan volt, mint egy vad motoros. Húzta a gázt, hogy minél előbb megérkezzünk a kikötőkbe. Most meg:
Reggel megyek fel őrségbe. Rumcájsz kedvesen vigyorog, és kifejtette az álláspontját:
– Egy kicsit visszavettem a sebességből. Így délután fél egykor érkezünk a pilotállomásra, mindenki kényelmesen megebédelhet, aztán jöhet a manőver. Az az egy óra nem oszt, nem szoroz, hiszen ma úgyse dolgoznak.
Így is volt. Megérkeztünk ebéd után, kikötöttünk, majd csináltunk egy mentőcsónak gyakorlatot, mindenki mehetett, amerre látott. Persze egy tiszt, egy matróz és egy gépésznek bent kellett maradnia, így én voltam a tiszt. Andrzej kiment, én pedig felhívtam Encsikét.
Marseille nem változott
Négykor ledőltem egy kicsit, majd este hétkor kimentem a városba. Akármilyen messze is van, kell egy kis séta, kikapcsolódás. Úgyis először esik meg, amióta itt vagyok, hogy kijutok a hajóról.
Buszra szálltam, mert a 35-össel is vagy hét megálló volt a Régi Kikötő – most jachtok sorakoznak egymás mellett -, s gyalog vagy háromnegyedóra a jó lábúaknak.
Ugyanolyan volt, mint amikor Encsikével itt jártunk 1982-ben. Csak az a különbség, hogy sokkal több az arab…
Megtaláltam azt a boltot is, amiben Pőcze parancsnok vasútmodelleket nézett. Megittam egy sört abban a bárban, ahol hajdanán fagyiztunk az asszonnyal. Végigsétáltam a Boulevard des Capucines-en még az is lehet, hogy jól írtam, aztán buszra szálltam, és bejöttem a hajóra. Éppen akkor érkezett meg Wadek, az új fedélzetmester. Kíváncsi leszek, hogyan értjük meg egymást, mert nemigen beszél angolul. Bár nekem a lengyel egyre jobban megy, de még nem beszélek igazán, úgy tudok kerek mondatokat elővarázsolni az okos fejemből, hogy előbb megnézem a szótárban, aztán elmondom. Bár az orosz alapján elég sok szó összejött már, azért egyáltalán nem könnyű. Főleg azért nem, mert most “vérre megy a dolog”, meg kell tanulnom a nyelvet, ha a lengyelek között akarok hajózni a későbbiekben is.
Június 28. hétfő, Marseille. Ilyen se volt még! Itt egy teljes munkanap, és nem használják ki! Reggel nyolckor kezdték a munkát, tízkor vették a burnuszukat, és elmentek az arabok… Persze nem mondták volna, hogy mára kész, hanem azzal bíztattak, hogy majd, majd…
Akkor begurultam, és elmentem az irodába, hogy utána járjak a dolognak.
– Jó napot kívánok, a Petráról vagyok a second capitan. Uraim, mikor folytatják a berakást? – kérdeztem illedelmesen, mert Encsi mindig a lelkemre köti, hogy legyek illedelmes, és jó…
Egy nyegle arab terpeszkedett egy széken, de olyan erőbedobással, ahogyan csak arabul lehet terpeszkedni.
– Mit tudom én!? – hárította el a kérdést.
Egy fazon újságot olvasott, felkapta a fejét. Megkérdezte:
– Az első tiszt a Petráról?
– Aha… – illedelmeskedtem újfent.
Nos, az újságos tag akkora üvöltést csapott a terpeszkedő irányába, mintha egy oroszlánfalka seggét rúgnák éppen szét. A nyegle meg felugrott, és én olyan készséges faszit még életemben nem láttam.
Aszondja:
– Erre parancsoljon chief, mindjárt megkérdezzük…
És lőn, megkérdeztük, és kiderült, hogy mára konyec travaj.
Milyen jó, hogy Jerome elment, és így a hajón nem üvöltözik senki…
Janusz, a bosun úgy elment, hogy el se köszönt. Persze ilyenkor adj uramisten, de azonnal kell menni a taxihoz, ezt tudom, de akkor is, reggel többször is találkoztunk, és elutazónak illik elköszönni. Az újjal meg jól megleszek, mert még nem is “this is bosun”, szinte semmit se tud angolul, de nem baj, mert így jobban rá leszek kényszerítve a lengyel tanulására. Ma már megdicsért, hogy milyen szépen mondtam, hogy aszondja: “Dzsiseny nye pracujon, tilko jutro rano o suszte” Azaz: ma nem dolgoznak, csak holnap reggel hatkor. Azt hiszem, jobb fedélzetmester lesz, mint Janusz volt. Szinte oda se kellett figyelnem a berakásra, mindent intézett a raktárban. Eltáncoltam, hogyan akarom, és ment minden, mint a karikacsapás. Negyed ötkor felhívtam Encsit, ott volt apa is, vele is beszéltem, negyven oldalnyi naplót ígért, kíváncsian várom.
Június 29. kedd, Marseille, úton. Ahogyan mondtam Wadeknak, reggel hatkor megjöttek, és délre úgy telezsúfolták a raktárt, ahogyan az elő van írva. Őrület, lehet bármennyi rakomány, ezek egy műszak alatt elkészülnek vele a garázsban. A fedélzeten csak fél négykor fejezték be, mert volt egy kis eső is, és sok volt a konténer is.
Azért az túlzás, hogy az új fedélzetmester mennyire beszéli a lengyelt. Be nem áll a szája, és csak mondja, s nem látom rajta, hogy felmerülne benne a gondolat, hogy kétségeim lennének a mondanivalójával kapcsolatban. Ennyire azért nem kellene tanulnom…
Este megcsináltam a túlóra elszámolásomat
Június 30. szerda, úton. A szokásos menetnap. Semmi különös. Kaptunk egy telexet, hogy Genovában elszúrták a dolgokat az előző úton, mert a trailereket fordítva rakták ki. Így most ami a hajón van, azt kirakjuk majd, s amit ott fogtak, azt elhozzuk Marseille-be. Holnap reggel hatkor érkezhetünk Algírba.
Oldal ajánlása emailben
X