Amikor meghiúsul a kikötés… – MV Priwall 11. rész

2017 március 7. | Szerző: Seafalcon

2001. július 6. péntek, úton.  Csendes, nyári, meleg idő. Folytattam a naplóim rendezését, átolvasását. Ezen kívül írok. Hogy mit, nem árulom el, mert nem tudom, mikor, mi, és milyen dolog sül ki belőle? És ez is olyan, mint a szuburbánus, hogy nem tudom folyamatosan írni, kihagyásokkal, szünetekkel készül, lassan. Sajnos nincs sok időm írással foglalkozni. Most, hogy “hosszú” úton vagyunk, három napos, van időm… Fáradt vagyok a gondolkozáshoz is… Július 7. szombat, úton.  Lelassítottunk, hogy vasárnap hajnalban érkezzünk, a rakpartunk foglalt, így legalább nem alszunk az éjszaka. Július 8. vasárnap, Úton, Bilbao.  Biztosan szép város. De a szép, és randa városoknak van egy közös tulajdonsága: kicsit messze esnek az ócskavas rakodótól, főleg, ha azok gyári rakpartok. Szerencse, hogy a Csokonaival már voltam itt, és láttam. Reggel negyed nyolckor lefeküdtem, az asszony jókor hívott, fél tizenkettőkor, amikor már úgyis keltem volna az ebédhez. A rakodás végét holnap éjjelre ígérik. Santander 39 mérföld, a kimenetellel, a bemenetellel együtt gyenge hat óra. Július 9. hétfő, Bilbao.  A kirakás éjfél előtt lett kész, s mivel belebarmoltak az egyik ballaszttank oldalába, így csak holnap reggel indulunk, ugyanis meg kell hegeszteniük. Július 10. kedd, Bilbao, úton, Santander.  Áthoztam a hajót. Este nyolckor már a másik spanyol városban kötöttünk ki. Végre úgy alakulnak a dolgok, legalább egyszer, hogy a kedvünkre való: Holnap beraknak 2800 tonnát, holnapután kiegészítik 3600-ra, felballagunk a bristoli öbölbe, ott vasárnaptól keddig horgony, szerdán kikötés Sharpnessben, s csütörtökön lesznek készen. Végre egy út, amelyik nem ámokfutásban telik el. Ezt köszönhetjük az árapály kedvező alakulásának, és a közbenső hétvégének. Július 11. szerda, Santander.  Nyugis nap. Délután kimentünk Zolival az el Corte Inglésbe. Előhívattam az első tekercs fényképet, hát, sikerült már jobban is, de azt hiszem, az előhívásnál rontották el, mert pár képen beszűrődés van, Zolién is… Bevásároltam borból a születésnapomra. Minőségi vörösbort vettem. A whiskyt és a sört a hajón veszem. Jól lejártam a lábam, mert gyalog mentünk ki. Július 12. csütörtök, Santander.  Délre beraktuk a hajót, éjfélig várakozni kell a cement ülepedésére, éjfélkor manőver. Megadtam Encsinek B. Pisti számát, lehozza a könyveimet. Sharpnessben lesz váltás, megy haza Feri. Július 13. péntek, úton.  Pontban éjfélkor manővereztünk. A királyi kastély gyönyörűen ki volt világítva, azt hiszem, itt a király, legalább is azt mondták. A Vizcayán szépen billegtünk. Július 14. szombat, úton.  Éjfélre lecsendesedett a tenger. A Naplóimat rendezem. Előkészítem, hogy kitehessem a honlapomra. Már végeztem a Humberrel, a Paduával, most a Presidenttel dolgozom, az első hajómmal, ahol a naplóírásra adtam a fejem. E hónap 25-én lesz hat éve, hogy belefogtam, és egyáltalán nem bántam meg. Legalább 98%-ban napi rendszerességgel írom, és élvezem. Most, hogy visszaolvastam, tetszenek. Július 15. vasárnap, úton, horgonyon.  Megérkeztünk, egykor lehorgonyoztunk. Estére ökörsütést terveztünk, de irtó hideg, és erős szél kerekedett, így letettünk róla. Persze az időjárás csak-csak kitolt velünk. Délután háromtól kilencig fújt, aztán alábbhagyott. Csak addig volt szél, amíg biztossá nem vált, hogy elmarad a pupaparti. Az asszonykám hallatlan pontossággal kiszámította, hogy mikor telefonáljon. Éppen ledobtuk a horgonyt, és berajzoltuk a pozíciót, amikor csengett a mobil. Ha jól számolom, akkor a szerződésem közepén járok, még másfél hónap, és megyek haza. Jó lenne tudni, hogy mi Herr Meyer szándéka a Wotánnal kapcsolatban? Július 16. hétfő, horgonyon.  Mondhatnánk azt is, hogy kiszúrtunk az időjárással. Mivel délkeleti vihart jósolt estére, ezért a barbequet áttettük ma délre, és volt ám dínom, no, meg dánom is! Sz. Feri kihajózása alkalmából volt, rablóhús és tarja volt, a szokásos italokkal: vodka, sör, bor. Sajnos a vége, ha nem is veszekedésbe, de politikai vitába torkolt. Július 17. kedd, horgonyon, úton, horgonyon.  Elkezdtem olvasni apa könyvét, a Szülővárosom, szép Szeged címűt. Hallatlanul nagy hatással van rám. Többé kevésbé ismerem az írásokat, hiszen az élete során megírt tárcákat sorakoztatja fel, amiket Szegedről írt, aminek szegedi vonatkozásai vannak. De így, egy kötetben egészen más. Most nem részletezem, majd ha befejeztem… Ma volt egy gyakorló menetünk. Délutánra istenesen bedurrant az idő, 8-as erősségű délkeleti szél fújt, megjött a hideg, alig van 13 fok. Kettőkor lementem Lacushoz, hogy vonszoljuk a horgonyt, jó másfél csomós sebességgel haladtunk, pedig 5 nódus is kint volt a 15 méteres vízben (egy nódus 25 m.-es szakasz a horgonyláncból). A barba úgy döntött, hogy felhúzzuk a horgonyt, és lassú menetben körözünk, s majd hajnali kettőkor úgyis bevisznek. Amikor elkezdtük húzni, hívott Sharpness pilot.

Kikötünk.

Soha jobban nem lehetett volna megszervezni. Húsz perc múlva már a hajón volt az öreg. Felmentünk a zsilipig, de ez a dög szél kifújta a vizet a bristoli öbölből, és az előrejelzéssel ellentétben, nem volt elegendő víz, hogy beálljunk a zsilipbe. A zsilip előtt megfordultunk és visszamentünk a horgonyzóhelyre (illetve még most is megyünk). Ha ilyen marad az idő, akkor még a hajnali dagállyal se tudunk bemenni, meg kell várni a holnap délutánt, ugyanis minden nappal emelkedik vagy 40 centit a magas víz szintje. Ez azt jelenti, hogy Pista később tud beszélni, és Feri nem tud a telepített jeggyel hazautazni, egy napot csúszik. Ilyenkor ez borzasztó dühítő tud lenni ám!  

Bevezetés az ISM adminisztrációba… MV Priwall, 4.rész

2016 november 20. | Szerző: Seafalcon

2001. június 3. vasárnap, Sharpness. Szép, csendes vasárnapra virradtunk. A tegnap még erősen fújó szél elcsendesedett, minket nem raknak, csak a szomszédos osztrák “Zug” dolgozik. Ők ócskavasat raknak be. Így aztán nagyon alkalmas volt a nap, s tartottunk egy mentőcsónak gyakorlatot.

Gyakorlat ISM módra

Az ISM (International Safety Management) a legújabb módi, ami alkalmas arra, hogy a személyzettel kiszúrjanak, és a vállalat megóvja magát a felelősségtől. Tehát nem más, mint adminisztráció. Magyarán mondva, mindent “leszabályoznak” és “leadminisztrálnak” ami a biztonság tárgykörébe tartozik.
Mondok pár példát, hátha szeretsz röhögni.
Készíttettek egy halom ún. checklistet, azaz ellenőrző listát, amit ki kell pipálni, miután az ellenőrzést elvégezted. A hajó kikötőbe való érkezése előtt:
Le kell ellenőrizni, hogy a kikötőkötelek elő vannak-e készítve (hát hogy a rossebbe lehetne anélkül kikötni?), kitették-e a pilotlétrát (anélkül hogyan tudna feljönni a révkalauz?), ki kell pipálni indulás előtt, hogy a főgépet beindították-e (mert ha nem, akkor nem is tudunk indulni), szóval mindent leírtak, amit az ember amúgy magától (de ISM nélkül hűbelebalázs módon) úgyis elvégez.
Persze jogos, mert például, ha levizsgáztatják a személyzetet, akkor biztosan kifelejtesz valamit a listából, és megfognak, hogy: nahát, meg ejnye-bejnye, pedig ez már automatizmusként működik, a gyakorlatban úgysem felejtjük el bekapcsolni a horgonygépet dobás előtt, de lehet, hogy vizsgán kifelejti egy ideges, izgulós ember…
Amit ma csináltunk, arra valóban szükség van, és amikor parancsnok voltam, igyekeztem is betartatni (ISM nélkül is).

Mentőcsónak gyakorlat

Igaz, nehezen tudtuk Zolit rávenni, hogy hanyatt feküdve megvárja, hogy “meg legyen mentve”, mindenáron uszodába képzelte magát, és úszni akart, pedig vészhelyzetben, hideg és háborgó tengerben nem kifizetődő az energiát pazarolni. Ha tekintetbe veszem az angolok gyakorlatát, akik helikopterrel valóban gyorsan a helyszínre érnek, és 15 perc alatt felszedik az első embert, akkor nyilvánvaló, hogy arra kell koncentrálni, hogy a tengerészek egy helyben maradjanak (mert az elsüllyedés helyszínére jön a mentőcsapat), minél jobban eltávolodunk tőle annál kisebb az esély arra, hogy megmentenek.
A dolog nehezebb része a gyakorlat után jött.
Le kellett adminisztrálni mindent, hogy holnap reggel faxon elküldhessük a cégnek.

2001. június 4. hétfő, Sharpness. Nyugi van. Kirakták a rakományt, mert két órát ráhúztak, éjfélkor már ágyban voltam.

2001. június 5. kedd, Sharpness, úton. Hajnali negyed hétre terveztük az indulást, hatra itt volt a pilot, manőver, beálltunk a dokkba, pilot el, két órát kell várakozni a magas vízre.
Mint hajdan a Szajúzban. Akkor miért kellett nekünk olyan korán kelni? Miért nem lehetett akkor indulni, amikor megjön a víz a folyón?
Aztán mentünk.
Délután elkezdtem egy levelet Kary Évának, aki gimnáziumi osztálytársam volt. Megint elkapott az a furcsa érzés, ami a dombóvári látogatás előtt és után, meg ugyanezt éreztem, amikor írtam a “Kifaggatom a papát” című fejezetet a Zümzümbogárból.

2001. június 6. szerda, úton. Nyugi van, és megyünk. Nem értem, azt hiszem, minden hajóra szállás után leírtam, hogy az első mozgásokat mindig megérzem. Most is, amint kijöttünk a Vizcayára, billegtünk és bukdácsoltunk egy kicsit, hát kikészültem. Reggelre persze elmúlt.

2001. június 7. csütörtök, úton, Santander. Na, vissza is értünk. Délután SMS-t küldtem a fiamnak, hogy várom az asszony hívását. Naná, hogy akkor jött a draft surveyor, láttam, két hívást is elszalasztottam. Szabolcs Balcsin, Ninó dolgozik, a grúzokat legázoltuk, az eredmény 4-1. Késő…

Egy jó kis kirándulás Berkely-be – MV Priwall, 3. rész

2016 november 12. | Szerző: Seafalcon

Május 31. csütörtök, úton.

Tulajdonképpen egy eseménytelen nap lett volna, ha Land’s Endet elhagyva nem lettünk volna részese egy váratlan akciónak.

Tengeri mentési gyakorlat

Délután két óra körül egy helikopter jelent meg mögöttünk. Előbb egy pillanatra inamba szállt a bátorságom, mert attól tartottam, hogy rossz helyen hajózunk, vagy egyéb szabálytalanságot követtünk el. Önkéntelenül is kihajoltam, hogy megnézzem, nem szennyezzük-e olajjal a tengert, aztán bementem a hídra.

– Priwall, Priwall, a helikopter hívja a Priwallt – hallottam a VHF rádióban. Válaszoltam.

– Engedélyt kérünk, hogy mentési gyakorlatot folytassunk, és embereket tegyünk a hajóra! – mondta a pilóta.

Megkönnyebbültem, az engedélyt persze megkapták.

Ezután két tagot engedtek le kötélen a pupára (hajófar), majd visszavették őket. Gyorsan, szakszerűen hajtották végre. Azt mondják, az Angol Parti Őrség számtalan tengerészt kimentett már a háborgó tengerből.

El is hiszem, ha ilyen lelkiismeretes gyakorlatoznak. Miután nálunk végezte, átmentek egy közeli hajóra, és ott is leereszkedtek.

Gáti Laci mondta, hogy gyakran jönnek, még igen rossz időben is megcsinálják.

Jó tudni, hogy biztonságos vizeken hajózunk.

Június 1. péntek, úton, Sharpness.  A révkalauz hajnali fél kettőkor szállt be. Világos volt, amikor megérkeztünk a zsilip elé.

 

Mütyür zsilip

Azt hiszem, ez a világ egyik legkisebb zsilipje, amit tengerjáró hajók is használnak. A hajóorr nem volt messzebb, mint másfél méter a zsilipkaputól, és így is a farát keresztbe kellett állítani, hogy be lehessen a kapukat csukni.

Jobbról-balról volt legalább két méter még a falig. Pillanatok alatt megtelt a csöppnyi zsilipmedence, s mehettünk a négyszáz méterre levő rakparthoz.

Jó hírrel szolgált az ügynök: leghamarabb hétfőn este, vagy kedden reggel mehetünk el. Így miénk a hétvége, lesznek nyugodt éjszakáink, szóval minden a legnagyobb rendben van!

Azt hiszem, elmegyek kirándulni a közeli kastélyba, mindenki ezt ajánlja.

Június 2. szombat, Sharpness.
Szabolcsnak ez nagy nap, szegénykém nagyon bízik a botlábú sztárokban, és reménykedik, hogy este győzünk Bukarestben. A barátjával nézi a meccset az apja irodájában. Megmondtam, hogy utána SMS-ekben kérek beszámolót. Adja Isten, hogy örömmel írhasson. Komolyan mondom, azért szurkolok csak nekik, hogy a fiam örülhessen egy szép győzelemnek… Nekem megadatott, hogy Albert, Farkas, Tichy, Mészöly, Göröcs, Bene, Dunai II, Fazekas, Sóvári, Bundzsák, Grosics, Hidekúti játékának örülhettem, neki sajnos csak “ezek”. Szegény gyerek…

Akit a “történelem füstje” megcsapott…

Az a valaki persze én vagyok.
Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem ha gyerekkoromban azt mondták, hogy várkastély, akkor egy csupa rom, düledező épület jelent meg a képzeletemben. Ehhez a szóhoz a régmúlt tapadt, valami olyasmi, ami végérvényesen lezárult, ami csak a “történészekre” tartozik. Sose tudtam elképzelni, hogy egy kastély “működhet”, ráadásul tanúja a történelemnek, az európai írott történelem hajnalától, napjainkig.
Nos, ma találkoztam egy épülettel, egy olyan kastéllyal, amit a lakói állandóan alakítgattak, mindig az adott kor technikai színvonalához igazítottak, s tették, teszik ezt mind a mai napig!
Délután kilátogattunk a közeli kisvárosba, Berkely-be, s megnéztük a várkastélyt.

 

Berkeley Castle

A shipi, az öreg Kohn (persze nem ez a neve, csak a hajón hívják így az idős kereskedőt) délután kettőkor várt a kikötő kapuján. (Vett egy karton cigit, adott érte 10 fontot, ő továbbadja 30-ért, aki megveszi nyer 10-et, ő 20-at, én csak 10 dollárt…) A furgonjával öt perc alatt kivitt a Berkeley család kastélyához.

Először a nyugati kapu előtt, a külső udvarban sétáltunk egy sort, megnéztük a kiállított hajóágyúkat, le is fényképezett Zoli egy 1350-ből származó török ágyú mellett, biztosan családi hadizsákmány lehetett. Sok tengerész volt a családban.
Fantasztikus volt számomra, látni az eredeti, ha jól tudom, a 13. században épült falakat, a falakba vágott gótikus ablakokat, egy későn hozzáragasztott barokk erkélyt, 19. századi cinezett vízlevezető csatornákat, a 20. század eleji fűtőtesteket, mely mind-mind azt tanúsítja, hogy a Severnhez közeli angol kastélyt ősidők óta lakják.
A családnak 850 éve ez a “fészke”. Az angol historikusok szerint is ritkaság az olyan várkastély még a brit szigeteken is, melyet egy család birtokol majd kilencszáz éve, melynek falai között angol királyt gyilkoltak meg (II. Edwardról van szó, látható a cella, ahol napjait tengette, és végül megölték), melynek falai között vendégeskedett John Trevisa az 1300-as évek második felében, aki a legkorábbi Biblia fordító volt brit földön, s a kastély túlélte Cromwell támadását is. Az angolok szerint a legromantikusabb kastély a mai napig Berkeley-i.

Az épület túlnyomó részét az arra kíváncsi turista potom 5,50 fontért meglátogathatja. Mi is végigjártuk, megcsodáltuk az ebédlőt, ahol tizenkét személyre volt megterítve a családi ezüstkészlettel, megnéztük a konyhában az irdatlan nagy nyársat, amire egy ökröt is fel lehetett nyársalni, megnéztük Sir Francis Drake hálószobáját, és egy méretes hajósládáját, a kínai porcelángyűjteményt, és elmondani nem lehet, mi mindent. Legérdekesebb a múlt mindennapos használati tárgyai voltak. A harangjáték a konyhában, volt vagy nyolc különféle, hogy a csengő-bongó dallamról felismerjék, honnan szól csengőhívás. Serpincében vagy hat darab, 8-10 hektós hordó állt, a borpincében a palackok sorakoztak polcokon, a nagyteremben trónszerű karosszék, a fegyverszobákban puska és kard minden korból.
A falakon persze ott sorakoztak a család ősei, mind-mind komor tekintetű uraságok és őlédiségeik, a feleségeik, a családi ősanyák…

Mr. és Mrs. R.J.G. Berkely mostani lakosztályait nem lehetett megtekinteni, de a mindenki számára elérhető árú és szép brosúrában ott a fotó, s az utolsó oldalon a családfa.
Az első a sorban: Roger de Berkely (elhunyt 1093), s az utolsó: Henry John Berkeley (született 1969-ben), a családfa 28 nemzedéket ölel fel. (Jelenleg van fiatalabb tagja is a családnak, de ők nem a kastély lakói.)
Nagyot sétáltunk a parkban. Mondjam, hogy milyen fantasztikus volt az “angol” gyep? Az ember félt rálépni. Megvártunk egy látogató csoportot, és csak utánuk mertünk rátaposni erre az évszázados, élő, biológiai műremekre. Lesétáltunk egy kis medencéig, ahol vízililiomok tenyésztek, s megpihentünk egy padon.
Külön jegyet kellett váltani egy bélásért (bár fontban mérve a kettes azért ér is valamit…) ha a pillangóházba be akartunk menni, és akartunk.
Nem nagy, mintegy 120 m2 alapterületű az egész. Párás, kicsit fülledt a levegő, és van vagy harminc fok. Számomra meglehetősen ismeretlen pillangók között sétáltunk, volt jó tenyérnyi is, de kisebbek is akadtak szép számmal. parányi tavacska van a melegház közepén, benne piros, fehér, fekete színű aranyhalak, és mintha egy teknőst is láttam volna. Sok virág ismerősnek tűnt, de az orchideákat felismertem. Lila, cirmos, vörös, sokféle volt, és nagyok…

Hazafelé bandukoltunk.

Hát… mit mondjak? Sokkal kényelmesebb egy furgonban beszáguldani, mint az angol táj

Ja, ami igen pozitív, nem ütöttek el az országúton, csak egyszer akartam a marha autós elé lépni, mert ezek mindig másfelől jönnek, mint az ember várná…
Ami baj: nem vittem a videókamerát, mert valószínűleg a nyaka véres. Megy, számolja a lefutott filmet, de nem tudok semmit visszanézni, azt hiszem, a fejjel van valami gond.
Fényképeket viszont készítettem.

Este nyolc után pár perccel hívott az asszony, és búsan közölte, hogy 0-1. Azaz inkább 1-0, mert a románok ugye otthon játszanak. Amikor vége volt, akkor búsan telefonált, kettő nullra kikaptunk, nagy dolog. Amíg egy kutyaütő Hrutkának 80 milliót fizetnek 3 évre, addig nem is lesz foci itthon. Millión felüli pénzt csak a nemzetközi szinten teljesítőknek szabadna adni, na mindegy, nem ragozom, rajtam semmi se múlik. Meccsjegyre legalább tíz éve nem költöttem, és úgy néz ki, nem is fogok. Egy ezres kilencven percért, ilyen játék mellett, röhej!
Jóéccakát, fáradt vagyok.