Jin és Jang
Valamikor 2000. táján volt egy internetes könyvkiadó, amelyik a Vikk.net névre hallgatott. Ők jelentették meg ezt a kisregényt e-könyv formában, majd megszűnt a kiadó, és a jogok visszaszálltak rám.
Az ötlet úgy született, hogy a kiadó levelezőlistáján parázs vita alakult ki arról, hogy lehet-e érdekesen írni a boldogságról. Semmi másról, csak és kizárólag a boldogságról. Elhangzottak érvek pro és kontra. Sokan mondták, hogy nem lehet, mások viszont erősködtek, hogy lehet
Ez a kisregény volt az én válaszom:
A Caféblogon levő másik blogom:
Milyen az a tengerész, aki nem szeret főzni? Én legalábbis ezen a véleményen vagyok, és ezért aztán lelkesen főzök, ami biztos, hogy a környezetem megelégedésére teszem. Igaz, a nagyobbik fiam néha gasztronómiai ámokfutásnak hívja, de még nem fordult elő, hogy a főztömet ne szívesen ette volna. Szóval amit főztem, nemcsak megeszem, hanem ki is blogolom.. csak egy katt...
Az Oroszlán főzni készül
<!--
//-----------------------------------
s_ref=escape(document.referrer);
s_aloldal="32";
s_rnd=Math.floor(Math.random()*1000000);
//-----------------------------------
s_sw=screen.width;
s_sh=screen.height;
if (navigator.appName!='Netscape') s_color=screen.colorDepth;
else s_color=screen.pixelDepth;
document.write('
');
document.write('
');
//-->
var sc_project=8798868;
var sc_invisible=1;
var sc_security="20e419cb";
var scJsHost = (("https:" == document.location.protocol) ?
"https://secure." : "http://www.");
document.write("");
Blogkövetés
Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.
Hajós legendák, legendás hajósok
2013 november 24. | Szerző: Seafalcon
Mint Pilátus a krédóba, úgy csöppentem bele egy újabb könyv kiadásába.
Az úgy volt, hogy egyszer Bikkes Pista, vagy ahogyan hajós körökben ismert, Pici meghívott a Hajós Legendák & Legendás Hajósok zárt és titkos Fészbuk csoportba. Ő volt az, aki kitalálta és úgy gondolta, hogy ebben a csoportban mindenki, aki hajózott “szárazon és vízen”, akarom mondani Dunán vagy tengeren tag lehet, de csak akkor, ha sztorizik, mesél, élményeket elevenít fel. Terve szerint a sok hozzászólásból majd kialakul egy könyv, amit jól ki fog adni.
Ahogy gondolta, úgy is tett, és azóta a csoport él és virul, gyűlnek a történetek, fél év alatt legalább egy könyvre való! Ekkor Pici azt gondolta, hogy kellene keresni egy szponzort, aki – fogalmazzunk úgy -, hogy a kiadásnak biztos pénzügyi alapot teremt. Nos hamarost ez is meglett, mégpedig a 2001-ben alakult, tisztán magyar tulajdonú Fluvius Kft. Megbeszéltük, amit meg kellett tárgyalni, és belevetettem magam a szerkesztésbe.
Nem mondom, hogy tudtam, mire vállalkozom. Az első, hogy nem vagyok szerkesztő, mert azt a szakmát évekig kell tanulni. Amit itt-ott felcsippentettem, az még annyi sem, hogy legalább kontárnak mondhassam magam, de azért annyit elmondhatok, hogy a saját könyveimet én csináltam.
Kivenni az internet adta formázásokat volt a legkisebb feladat, és a “baromi sok” oldalból (380!) máris lett nagyjából kettőszázhetven. Ezután jöttek a javítások, amibe beleőszültem volna, ha már amúgy se… Annak ellenére, hogy a csoport tagjai tudták, hogy egy leendő könyvbe írnak, küldtek mobilról bejegyzéseket, ékezet nélkül, küldtek bejegyzéseket “internetes helyesírással”, nagybetűk nélkül, sok betűcserével. Azon már nem is kesergek, hogy a földrajzi neveket, és az idegen szavakat igen ritkán írják helyesen, de sajnos, ezt az interneten, az írott médában (az úgynevezett újságírók) is alig páran tudják.
Gondolj bele, amikor annyi hiba van egy szövegben, hogy a szövegszerkesztő ellenőrző programja azt írja ki, nem lehet megjeleníteni a hibákat, mert olyan sok van, akkor csak a tudásomra kell hagyatkoznom, márpedig én sem tudom a helyesírást – sajnos. De szerencsére van egy nyelvi oldal, amit rendszeresen használok, és ez sokat segít.
Sikerült az oldalszámot lecsökkenteni, de még küzdök, hogy a “kialkudott” 220 oldalt elérhessem. A kéziratot egyszer “kijavítottam”, most a kinyomtatott változatot olvasom hangosan és javítom. Ez a munkamenet nagyon sok hibát előhoz. Amin a szem átsiklik, abba a magyartalanságba az ember füle beletörik, és a hangos olvasás előhozza az ösztönös beszédet, amit a nyakatekert megfogalmazások nem követnek. Szóval sok-sok munka van még hátra.
Most itt tartunk, itt tartok. A könyv borítója csak tervezet, de nem fog nagyon különbözni. Mert a kötet reklámhordozó, ezért a címoldalt a támogatónknak kell jóváhagynia, és természetesen a nyomda fogja elkészíteni.
Bár digitális nyomdában készül, és az átfutási idő mindössze öt nap, nem hiszem, hogy karácsony előtt kapható lenne.
Végezetül azt is el kell mondanom, hogy másrészt hallatlanul élvezem a munkát, mert egy előttem is ismeretlen világ tárul fel. Annyira jó egyik-másik történet, hogy időnként azon kapom magam, arra gondolok: a folyamon is kellett volna hajóznom pár évet!
Oldal ajánlása emailben
X