Először Sunndalsørában – MV Lys Carrier, 22. rész
2019 szeptember 23. | Szerző: Seafalcon
Április 13. szombat, Sunndalsøra, úton. Hatkor keltem, kinyitottam a raktárakat, aztán nem győztem gyönyörködni a tájban. Ilyen helyen még nem voltam Norvégiában, legfeljebb Svelgen hasonlítható hozzá, de ez fantasztikusabb.
Egy fantasztikus fjord
Az alumíniumgyár a hegyek lábánál fekszik, persze minden talpalatnyi helyet kihasználtak, mert az alig párszor tízméteres kihasználható partszakasz mögött hatalmas hegyek meredeznek. Lehet, hogy valójában nem túl magasak, (6-700 méter magasnak saccolom) de az ember törpének érzi magát a tövükben, ha a csúcsot akarom szemügyre venni, szinte magam fölé kell néznem. A hegyeket meredek falú völgyek, vagy inkább szorosok szabdalják, közöttük kora reggel köd hömpölyög. A gyártól balra szinte függőleges a sziklafal, de ahol egy morzsányi talaj található a kövek között, ott fenyők nőnek. Az épületek mögött, két keskeny völgy közé ékelve egy kissé alacsonyabb hegy, mintha az istenek a gibraltári sziklát másolták volna le. A tetejét nem lehet látni, mert felhőkorona övezi, s ahogy a felhő a hegyek között kitüremkedik a fjord fölé, hol többet, hol kevesebbet mutat a szikla csúcsából.
Délelőttre megváltozott a helyzet, kisütött a nap, most más képet mutatott a környék. A keskeny, “V” alakú szorosok mögött kirajzolódott egy távolabbi hegy hófödte csúcsa, ilyennek ismerem japán képeslapokról a Fudzsijama örökké fehér süvegét.
A gyártól mintegy öt kilométerre, jobbra van a kis település, persze időnk nincs, hogy kimenjünk, vásárolni nincs mit, különösebb látnivaló meg nincs, nyilván van egy szupermarket, egy nyilvános könyvtár, és egy posta, meg hotel, ahol a pilot megszáll éjszaka. Na és a templom, fehér tornya ide látszik, magasabbra épült, mint a házak. A hegyek lábánál körbe fut az országút, éjszaka, érkezéskor végig követhettük egy autó reflektorát.
Indulásra jól elfáradtam, mert Viktor kitalálta, hogy gyorsan javítsuk ki a hajó oldalának a sérüléseit, így én egy ronggyal törültem tisztára, mert kirakáskor a vizes kvarc végigfolyt, és rajta maradt a rászáradt homok. Nem nehéz munka, csak nagy a felület, és gyorsan kellett végezni.
A rakodást nem kellett felügyelni, mert jobban tudták a gyáriak, hogyan rakják be a hajót, mint mi. Van már gyakorlatuk, és szépen dolgoznak.
Délelőtt jött egy szimpatikus fiatalember, akit Viktor kérésére az ügynök szerzett, és megnézte a számítógépet. A winchester csatlakozásával volt hiba, kihúzta, bedugta, és kész. A gépen van frankó német nyelvű Windows 95, német nyelvű Office, aki tud németül, az dolgozzon vele. Kapott egy üveg vodkát, nagyon örült neki, nekünk meg van komputerünk, aminek Viktor nagyon örül.
Az én örömömet csak a hal árnyékolta be, amit ebédre alkotott Heniu.
Háromkor már el is jöttünk.
Másfél nap az út Husnessbe, és szerencsére csak hétfő reggel kezdenek berakni, de akkor hamar végezhetnek a 275 tonna alumíniummal.
Április 14. vasárnap, úton, Husness. Valami történhetett, mert Viktor búval bélelt képpel jár-kel.
Kaptam egy SMS-t a fiamtól, hogy FIDESZ nagygyűlés volt a Kossuth téren. Haragszom a Kossuth rádióra, hogy megszüntette a rövidhullámú adását, így nem hallottam a híreket, mert hatkor ráülnek a hullámhosszára, és elnyomják a skandináv adók.
Jól jöttünk, megint 12 csomó körüli volt a sebességünk, este fél nyolcra már ki is kötöttünk.
Pilotmesék postásról, gyerekpórázról, szülésznőről, halászokról – MV Lys Carrier 21. rész
2019 szeptember 17. | Szerző: Seafalcon
Április 12. Thamshavn, úton, Sunndalsøra. Reggel nem esett az eső, de a felhők alja elérte a főárboc csúcsát. Látványnak érdekes, aki akarja szépnek is mondhatja, csak ne kezdjen megint ömleni belőle a víz, mint tegnap.
Ám délelőtt kisütött a nap, és szép, csendes volt a víz, amikor elindultunk a következő, az első berakó norvég kikötőbe. Ugyanaz a pilot vitt ki, aki behozott. Sokat dumáltunk, hiszen az őrségem alatt végig ő volt, később váltottak, Kristiansunndnál kiszállt, egy másik hozott Sunndalsørába.
Mesél a révkalauz
Nagyon érdekelte Magyarország, hiszen még nem találkozott magyarral, és semmit se tudott rólunk. Főleg a közép-európai helyzetről, az “új országokról” és határokról kérdezett.
Aztán mesélt magáról, a családjáról. Azért került szóba, mert nagyon tetszett neki, hogy Nimród fiam beszél norvégul, és kétszer is volt Ballestrandban, egy farmon dolgozni, ahol olyan tájszólást beszélnek, amit alig értett. Északabbról, az ország derekáról származik, a svéd határtól nem messze született, bent a hatalmas hegyek között. Arrafelé is olyan dialektust használnak, amit alig értenek az ország más vidékein. Ő már egy kis faluban látta meg a napvilágot, de az apja még egy tanyán, a legközelebbi “szomszéd” húsz kilométerre, a bolt, ahol bevásárolhattak, ötvenre volt. Azon a vidéken minden talpalatnyi földet kihasználnak, ami megélhetést nyújt. A nagyapja háza egy hegyoldalban volt, meglehetős magasan. Az apjának volt gyermekkori élménye a póráz: mivel az udvar (volt vagy tíz méter hosszú) egy szakadékban végződött, a gyerekeket “láncon” tartották az ajtóhoz lakatolva, ha szülők dolgoztak, hogy el ne kószáljanak, és le ne zuhanjanak a szédítő mélységbe. A nagyapja havonta egyszer ment vásárolni, akkor egy napig tartott az út gyalogosan a boltba, vissza valamivel több, mert hetven-kilencven kilós hátizsákkal tért vissza minden alkalommal. Mint a bivaly, olyan erős és szívós arrafelé a nép…
Elmesélte, egy olvasmányélményét. Ritka manapság, aki szeret olvasni. Egy postásról szólt, aki azon a vidéken lakott, ahonnan ő is származik. Minden másodnap meg kellett tennie jó negyven kilométert a postáig, és visszafelé széthordani a küldeményeket a tanyákra, amelyek hazafelé útba estek. Kemény vidék, kemény élet!
Egy másik sztorija egy tizenkilenc éves lányról szólt:
A lány mindenáron szülésznő akart lenni. De száz éve – mert ez még az első Világháború előtt történt, azon a vidéken, ahonnan származik -, arra, hogy tanuljon, nem volt lehetőség a hatalmas ország azon vidékén. Így a lány legyalogolta a hatszáz kilométeres távolságot Oslóig, két évig tanult, majd hazagyalogolt, hogy segítse a hatalmas terület fiatal anyáit.
Elmondta, hogy két napja volt a megemlékezés a norvég halászok legnagyobb tragédiájáról, ami pontosan száz éve történt:
Szép csendes idő volt a Griptől északra levő szigetek körül. Erről az alig pár száz négyzetkilométeres területről tudni kell, hogy több mint ezer sziget található, a mi angol térképeink nem is jelölik. Nos azon az emlékezetes napon jelezték, hogy halrajok érkeztek és a halászok kimentek a tengerre. A vihar hirtelen tört rájuk, minden fokozat nélkül. Az angol azt mondja: violent storm, ennél magasabb fokozata a viharnak nincs a tengerész szóhasználatban. Egy halászhajó se tért vissza. Több mint száz család maradt férfi nélkül ezen az Isten háta mögötti vidéken. Akkoriban kezdték a gépesítést, alig pár hajó rendelkezett motorral, a többi vitorlás volt. Természetesen a motorosok is elpusztultak.
Ő maga (a révkalauz) is e környék lakója. Egy kis szigeten él, van vagy hatszáz lakosa. Egy kb. négyezer főt számláló körzet központja. Nyugodt, szép hely, mondja.
– Chief, itt élek tizennyolc éve, de még egyszer se zártam be a lakásom ajtaját! Akkor se, ha elmegyünk, és nincs senki itthon. Itt soha el nem tűnik semmi, itt mindenki mindent szemmel tart. Ha idegen érkezik a szigetre, még el se hagyja a kikötőt, már mindenki tud róla. Ha rendőr jön, nem tud megfogni senkit jogosítvány nélküli vezetés miatt, mert mire kiérnek, minden gyerek leteszi a kismotort. Többnyire jogsi nélkül használják, teszi hozzá nevetve. Bűnözés nincs, persze apróbbak előfordulnak, mint például a gyerekek bagóznak (ez aztán a bűntény, mondom én!), de drog semmi! – emeli fel a mutatóujját. – Az öregek sincsenek magukra hagyva – folytatja -, a szomszédok, az ismerősök látogatják őket, vagy ha nem érnek rá, akkor naponta egyszer biztosan telefonálnak. Persze ennek a nyugodt életnek megvan a hátulütője: mindenki mindent tud a másikról. Nincsenek titkok…
Kérdezem az orvosi ellátásról.
– Négy doktor dolgozik a körzetben. Ez elég. Van egy mentőhelikopterünk, ez privát szolgálat, de fizet bele a társadalombiztosítás is. Személyenként és évenként háromszáz koronába kerül egy embernek, de megéri. Az apámnak négy éve kilyukadt az aortája, ha nincs ez a szolgálat, ma halott lenne. A hívás után 12 perccel már a gépen, orvosok keze között volt az öreg, és megmentették. Azt mondták, ha öt perccel később jönnek, akkor ma nem él. Ez az eset jelentősen hozzájárult, hogy majd mindenki fizeti az éves hozzájárulást.
– Úgy tudom, Norvégia Magyarországról több száz orvost vár, kiadtak munkavállalási engedélyeket. – mondtam, és érdeklődve vártam a válaszát.
– Itt délen, nem hinném, hogy szükség lenne rájuk, bár nem tudok a gondról, magától hallom először. Valószínűleg északra várják őket, ott tanult szakemberekben nagy hiány van. Mert az Isten háta mögötti vidék, senki nem akar oda költözni. Kemény az élet, még a modern technika mellett is.
Este tizenegykor kötöttünk ki.
Jiri Menzel a válogatott jégkorongozó – MV Lys Carrier 20. rész
2019 szeptember 10. | Szerző: Seafalcon
Na, mindegy. Ezek csak szóbeszédek, azt hiszem, jobb is lesz, ha hazamegyek Viktorral.
Megvan a következő utunk: kirakás után Sunndalsöra, Husnes, Karmöy, Lisszabon, La Coruna, Thamshavn, azaz megtesszük még egyszer ezt az utat. És nem lesz hajrá, bolondokháza, mert csak hétfőn végzünk a berakással, de hogy most igazam van-e, azt majd le lehet ellenőrizni… Remélem, csak az út végén jön vissza a régi elsőtiszt. Az pedig május első hete lehet.
Egyébként szép csendes eső van, olyan, ami manőverhez illik. A fjord két oldala ködbe burkolózik, nem sokat lehet látni belőle. Ami meg dereng, picinykét havas. Mi a fityfenét csináltak Erikék, amíg oda voltam?
Encsike felhívott, természetesen rosszkor, kikötés előtt negyedórával. Megegyeztünk az asszonnyal, hogy beszélek Kremersszel, hogy valamiképp igényt tartok “kompenzálásra”, vagy hajózzon át egy másik hajóra, vagy záros határidőn belül adjon másik hajót, mert a szerződés nemcsak rám nézve kötelező.
Hétfőn, indulás után hívom fel a hollandust.
A raktárt még ki se nyitottam, már elkezdték a kirakást. Éjfélig dolgoznak, holnap reggel kezdik a zsákokat.
Pecázás
Ez nem jelenthet különösebb akadályt, mert mindenki felvette az összes ruháját, ami a kabinjában található, és a három gömbölyded nyári Mikulás bemászott a csónakba. Jól felszerelkeztek: vittek horgony gyanánt egy szelepházat, három pecabotot, kaját a halaknak, és maguknak egy karton sört.
Nos, elmentek.
A csónak sebessége jó, ha 6-7 csomó körül van, ilyen leterhelt állapotban, nagyjából másfél óra alatt értek ki, egy óra hosszat áztatták a damilt, aztán másfél óra vissza, a hülye, vizes hidegben.
Mint az ázott ürgék jöttek vissza, átfázva, vacogva, dideregve, és minden mondatukba beleszőtték a pilot összes közeli és távoli rokonát, nem kimondottan dicsérve. Ja, halat nem is láttak, nemhogy fogtak volna. Egy haszna van az egésznek: beírom a naplóba, hogy mentőcsónak gyakorlatot tartottunk, a csónakot vízre bocsátottuk, és két órás manővergyakorlat volt a fjordban.
Válogatott jégkorongozó
Ilyenkor persze nem vagyok otthon, hogy büszke lehessek a fiamra.
Ehhez még csak annyit, hogy megkérdeztem a hajón, ki ismeri a nevét J.M.-nek? Ketten is voltak, akik hallottak róla, a szakács szerint cseh válogatott jégkorongozó.
Hogy kell egy hajót túlrakni? – MV Lys Carrier, 19. rész
2019 július 8. | Szerző: Seafalcon
Április 3. szerda, úton. Nem lehet semmit csinálni, hat órát ül az ember a hídon, aztán hat órát az ágyban próbál pihenni, de ez nem megy, mert rollázunk, s néha akkorát üt a hajó, hogy majd kiesek az ágyból. Volt olyan, hogy fél méterre feldobott az ágy… Ilyen időben az alvás is megerőltető fizikai elfoglaltság…
Április 4. csütörtök, úton, La Coruña. Éjfélkor befordultunk kelet felé, s a mozgás, ha nem is szűnt meg, de elviselhető lett. Így a számítógépet felvittem a hídra, és pótoltam a mulasztásaimat. Elkezdtem az áprilisi rádió-elszámolást, elkészítettem az útjelentést az előző útról, írom a Naplót. Jó hosszú napnak nézek elébe, mert fél hétkor érkezünk, s a berakást azonnal kezdik, s az előjelek szerint nyolc óra alatt be is raknak.
Berakás orosz módra
Így is lett: negyed kilenckor elkezdték belénk zúdítani a követ (kvarcot viszünk), de olyan sebesen, hogy Leszek nem tudott ilyen ütemben kiballasztolni. Kettőre a rakodásvezető közölte, hogy kész az ömlesztett áru, már csak a 240 tonna zsák (szén) van hátra. Nem tudtam leellenőrizni a merülés szerint, hogy mennyit raktak be, mert még nem fejeztük be a ballasztolást, nem tudtam, mennyi víz van a tankokban. A zsákokat a raktár elejében helyezték el. Ennek fenntartottak mintegy tízméternyi helyet – amit természetesen nem használtak ki teljesen -, minek következtében több mint két méteres trimmünk (az első és hátsó merülés különbsége) lett. A normális úszáshelyzet induláskor általában egy láb, vagy harminc centi. A hátsó merülési skálát nem is lehetett látni. Mire berakták a szenet, elől öt méter, hátul kb. 6 méter tíz centi volt a merülés. A középső merülési mérce szerint negyven tonnával túlraktak.
Mondom Viktornak.
– Nem baj, István, úgyis fel akarok venni még vagy száz tonnát.
– De hogyan, hiszen már így se látszik a hátsó mérce, elől a zsákok miatt nincs hely, csak középre tudjuk felvenni.
– Nem baj – volt a válasz, és egyszerűen nem értettem, hogy miért teszi? Amikor fél hat körül befejezték a rakodást, mondja Leszek, hogy baj van: a kormányszektorba jön be a víz a kormánylapát tengelye mellett, már vagy négy vödörnyi összegyűlt, mindig így szokott lenni, ha túl van rakva a hajó, de ennyire még sose folyt, mindig csak csöpögött.
Megtöltöttük a forepeak (orrtank) ballaszttankot, minek következtében a merülésünk 5,64 méter elől, és 5,91 méter hátul. Ez egy picit segített, most nem folyik be a víz folyamatosan, de azért két óra alatt összegyűlt vagy két vödörrel. Így viszont hozzájön még 88 tonna víz a rakományhoz.
Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
Az ember (ha parancsnok), megteszi, hogy felvesz húsz-negyven tonnával többet, bár ennyiért egy nyugat európai (német, holland) kikötőben 5-10.000 dollár büntetést is kiszabhatnak a hajóra.
Ja, reggel elintézte, hogy meghegesszék a munkatutajt. Öt körül hozták vissza. Nem tudom, hogy pontosan mennyibe került, csak annyi ütötte meg a fülem, hogy az ügynök mondja: hatszáz dollárnál kevesebb semmiképpen se lehet. Ezt Viktorunk a saját zsebéből fizeti.
Ja, délután összeállítottam a számítógépet. Leszek készített egy szép kis dobozt neki, ahova pontosan beleillik, és nem árthat, ha a hajó mozog. Bekapcsoltam, szépen csillog, meg villog, csak éppen egy hibaüzenettel kiakadt: hard disk check failure, azaz a winchestert nem tudta “beolvasni”;. Ha túlléptem a hibaüzeneten, akkor kérte a rendszer a system disket. Ez persze nincs, mert felhasználói szinten nem adnak a géphez. Erre jön az okostojás:
– István nézd meg, hogy ezek között nincs-e system disk, mert nálunk már minden program CD-n van – és mutat Viktorom három, orosz nyelvű CD-t, mindenféle programmal.
Nehezen ment bele az agyába az a tény, hogy ez egy “annyira elavult komputer”, hogy mágneslemez után ácsingózik.
Április 5. péntek, úton. Éjfélkor azzal fogad Viktor, hogy van számomra egy kis feladat. Kétóránként menjek le a kormányszektorba és szedjek össze egy-két vödör vizet.
Mennyi az egy-két vödör?
Ezen ne múljon, gondoltam.
Fél kettőkor lemegyek, hát minden úszik. Összeszedtem vagy hat vödörrel, a padlóról és a kormánygép körül levő tálcából, egy nagy szivaccsal. Közben a hajó dülöngélt, úgy kellett vadászni a vizet, kivárni, amíg odajött a lábamhoz, gyorsan körbetapicskolni, kifacsarni, közben arra is ügyelni, hogy ne essek el, mert a vizes rongyok – amivel körberakták a helyiséget -, az olajos vízben eléggé mozgékonyak. Persze a víz jó olajos, szépen összefogdostam a lakótér összes kilincsét meg ajtaját, mert a WC-be kellett hordani a vizet. Jó háromnegyed órába telt, mire végeztem. Ha közben halászok jönnek, talán vigyáznak ránk, mert az ügyeletes tiszt úr takarít…
Legközelebb háromkor mentem le, akkor, ha lehet, még több volt, most már nem számoltam hány vödörrel szedtem össze, de négy előtt értem fel a hídra.
A következő forduló ötkor következett, hat előtt tíz perccel végeztem.
Jól elfáradtam őrségváltásra.
Ez így megy majd egész úton? Ez az ember így képzeli el az utat Norvégiába?
Ebéd előtt megnéztem a kormányszektort. Száraz, a matrózok a lakóteret cicomázzák. Manu mondta, hogy vagy egy húszkilós hordónyi zsírt belenyomtak a kormánygépbe, most megszűnt a folyás, csurgás, csöpögés.
Ezek szerint Leszek a hunyó! A karbantartás az ő dolga lenne.
Ebédre már megint hal volt! Nagypénteken is, de ez normális, és ráadásul tőkehal, ami valóban finom. De kedden már lómakréla, meg ma is. Ez már sok a jóból.
Április 6. szombat, úton. Viszonylag elfogadható az idő, kicsit billegünk, de nem vészes. Ebédre már vészesebb lett, de elfogadható. Jó 7-es szelünk van, pont szemből, ez csak a sebességet csökkenti, amúgy kibírható. A délutáni őrség alatt 38 mérföldet tettem meg, Viktor éjfélig viszont csak 24-et. Akkor már 8-9-es szél volt.
A Gyűrűk Ura
Olvasom a Gyűrűk Urát. Valami fantasztikusan jó könyv! Ehhez csak annyit, hogy harmadszor kezdtem el, de míg korábban unalmas volt, nehéz, alig emészthető olvasmány, most alig tudom letenni.
Attól tartok, hogy az a kétkötetes könyv, ami régebben a kezembe került, egy “rövidített” kiadás volt, s ha igen, aki meghúzta a másfélezer oldalas művet, szakmájának barbár kontárja volt, pedig az a kiadás még a szocializmusban jelent meg, a 80-as évek elején. És abban az időben még a szükséges szakemberek ott dolgoztak a kiadóknál (szerkesztők, lektorok, stb.).
Ugyanis ahogy olvasom az Európa kiadó gondozásában megjelent három vaskos kötetet, semmi se emlékeztet az előző olvasmányaimra. Nem tudom felfedezni azokat a részeket, amiket már egyszer elolvastam, a 80-as évek végén. Na, mindegy, az a lényeg, hogy igazat adok azoknak az internetes “könyvlistásoknak”, akik arra biztattak, hogy olvassam el, és ne mondjak úgy ítéletet, hogy nem ismerem a teljes művet.
Már ismerem, mivel másodszor olvasom a hajón – és így bizonyos részek, fejtegetések sokkal jobban érthetőek -, egy-két dolgot már elmondhatok róla.
Számomra az egyik legfontosabb a nyelvezet: ilyen szép magyar nyelvű szöveggel nem is tudom, mikor találkoztam. Ezért a műfordítót, Göncz Árpádot illeti a dicséret. Olyan a szóhasználata, hogy néha csak ámulok. Nem tudom elképzelni, hogy az eredeti is ilyen igényes irodalmi szöveg lenne, ugyanis a másik Tolkien könyv, a Babó (A hobbit), fordítása sokkal szegényesebbnek tűnik (Szobotka Tibor). Ugyanattól az írótól származik az eredeti, de a két fordítás között ég és föld, már ami a magyar nyelvezetet illeti. Göncz fordítói hozzáállása sokkal “ésszerűbb”, mint Szobotkáé. Göncz – szerintem nagyon is okosan – lefordítja a neveket magyarra, nála Zsákos Bilbóról van szó, míg a másikban Mr. Bagginsnak hagyta meg a fordító. A történethez jobban illenek a megmagyarított nevek, mint az eredeti angol helyesírással írottak. Gollam, vagy Szméagol pösze beszéde is Göncznél sokkal élvezetesebb, mint a Babóban leírt.
A történet fantasztikus – nem sci-fi értelemben -, ilyen mesét, mert valóban tündérmese, ahogyan Göncz írja az utószóban, csak egyet lehet írni az irodalomban. Utánozhatatlan, felülmúlhatatlan. Az író elmondhatja, amit Bólyai: a semmiből egy új, más világot teremtettem. Mert a történet egy más világban játszódik, bár az a Föld, de valamikor az oly távoli múltban, hogy a helyszín ma már nem “azonosítható”; amikor még mindenféle népek éltek egymás mellett: törpök, tündék, emberek, hobbitok, orkok, manók, trollok, entek és a jó ég tudja, hogy mifélék. De az a világ “tökéletes”, úgy, ahogyan és amilyennek Tolkien megteremtette, történelmet alkotott Középföldének, népekkel telepítette be, nyelveket adott nekik, s mindnek elmondja a szokásait.
Húsvét á la orosz parancsnok… – MV Lys Carrier, 18. rész
2019 április 19. | Szerző: Seafalcon
Hűha! Régen posztoltam naplót… de most a Húsvét aktuális… Mindenkinek Boldog nyuszit és Kellemes Húsvétot kívánok!
Március 31. Húsvét vasárnap, úton. Ez nem igazság: se a gépész, se a matrózok nem dolgoznak szombat déltől vasárnap estig. (Ez nem a húsvét miatt van, hanem általában.)
Húsvét, a la Lys Carrier
Nagyon szép időben hajóztunk végig, Norvégiától a portugál partokig. Azt hiszem, számunkra ez volt a nyuszika ajándéka, mert a mi Viktorunk kissé megfeledkezett rólunk. Azt hiszem, el lehet róla mondani, hogy mint parancsnok, sült paraszt az emberi kapcsolatokhoz. Meg nem kínálna egy révkalauzt vagy hivatalos személyt, ügynököt egy kávéval vagy teával, netán sörrel. (Kénytelen vagyok mindig a saját Nescafémat feláldozni a pilotoknak) Ilyenkor ünnepek táján illene mondani valamit a személyzetnek, meg valami ünnepi kaját elrendelni… Nekem mondjuk annyit mondott, hogy ma nem lett volna szabad kitakarítani a hidat, mert Húsvét van. Amikor elmondtam, hogy túl sok volt a haj a földön, mert Leszek “megfodrászolt”, akkor bólintott, hogy: az más.
Ha Heniu, a szakács, nem tett volna ki egy cukorka bárányt az asztalokra (saját pénzből…), nem jöttünk volna rá, hogy ünnep van. Meg a vacsorát megpróbálta Húsvétivá tenni: kétféle sonkát is szelt a hidegtálra, meg főzött kemény tojást. Ez Húsvéti vacsora lenne, ha az a fránya “ha” nem volna:
– ha a tojásra nem öntött volna fokhagymaszószt, ami amúgy elég ízetlen, német vegyészeti bravúr,
– ha a szemre tetszetős sonka nem emlékeztetett volna kísértetiesen a nedves fűrészporra,
– ha a másik sonkáról nem derült volna ki, hogy rakott, és legjobb esetben pikánsan hal ízű.
Borzalmas, amit a korszerű német és holland élelmiszeripar és -technológia az emberek asztalára képes tetetni. (Azért beszélek róluk, mert innen származó kajánk van.) Se íze, se bűze ételek, csak a külcsín számít, semmi más. Szép a csomagolás, szemre hússzíne van a virslinek, csak épp nincs benne hús, tetszetős a sonka, csak éppen olyan ízetlen, mint egy falat hungarocell, gyönyörű a kaliforniai paprika, csak éppen növényi rosttal dúsított, gyorsan romló zöld víz, és a paradicsom hiába szép piros, ha meg lenne cukrozva, akkor bambinak is elmenne, annyi köze van a paradicsom ízéhez. Szegény jövő nemzedék, amelyik majd ezek után nosztalgiázik, és szidja a saját kemikáliáit!
Holnap délben érkezünk Lisszabonba, este ötkor kezdik a kirakást, még nem tudni, hogy hova mehetünk, két variáció volt indulás után: Brake német, vagy Montrose skót kikötő.
ÁPRILIS
Április 1. Húsvét Hétfő, úton, Lisszabon. Megint kegyes volt hozzám a sors: kialhattam magam, csak fél egykor érkeztünk. Majdnem kettő volt, amikor kikötöttünk.
Mivel a kirakást csak ötkor kezdték, ezért kimehettem a városba. Pascal említette, hogy kijönne velem, ha vásárolni akarok. Oké, mondtam. Kávékor szólok Viktornak, hogy akkor kimennénk.
– Rendben, István, de kivel? – Pascal jelentkezik. – Csak a chief mondta, hogy ki akar menni, te még nem kértél engedélyt… – néz a barba a matrózra.
Pascal értetlenül néz a parancsnokra: – Tízkor mondtam, hogy kimennék!
– Igen, de még nem kértél hivatalosan engedélyt.
Hát, mit mondjak, ez nem az én stílusom.
Szóval kimentünk. Az Expo 98 nevű bevásárlóközpontba vitt a 28-as busz. Feladtam négy levelet, ez mintegy 40 perc várakozás után sikerült is. Később jól lejártam a lábam, de Scholl márkájú papucsot nem kaptam, pedig mást nemigen tudok hordani, így kénytelen kelletlen vettem egy 44-es Adidast. Azt viszont nem vettem figyelembe, hogy Portugáliában vagyunk, és úgy jártam, mint a Brazíliában vásárolt cipőimmel: egy számmal kisebbek, mint ami európai számozásként rá van írva. Van Szabolcsnak vásárfia, ha rámegy a lábára. Csak látnám most az asszony arcát, amikor e sorokat olvassa.
Taxival kellett visszamenni a hajóra, mert a 28-as fél óránként jár, s az orrunk előtt ment el. Ha visszamegyünk a hajóra, majd Manu megy ki, ezért Pascalnak, nekem meg a rakodás miatt kellett igyekeznem.
A kirakás már ment, amikor visszaérkeztem.
Nő a hajón?
Valami dolgom támadt a matrózokkal, megyek Manu kabinjához, az ajtó tárva-nyitva, nagyban bagóznak, a füstöt vágni lehet, s a széken egy bájos kis hölgy ücsörgött és sört ropogtatott.
– Boa tarde, senhorita – köszöntöttem, bár fogalmam se volt, ki fia-borja.
– Az elsőtiszt – mutatott be Manu, erre a hölgyike felugrott, odajött hozzám, puszi jobbról, puszi balról, és bemutatkozott, hogy ő Manu húga. Itt tanul, Coimbrában, az orvosegyetem negyedéves hallgatója, még három éve van hátra.
A dolog az dolog, a két fiatalembernek ki kellett jönni a deckre, így a kislány is kikísérte őket. Amíg a bátyja dolgozott, elmondta, hogy a Zöldfoki-szigetek kormány-ösztöndíjasa, mert egyébként nem tudná a család megfizetni az egyetemi költségeket. A papa vagyonára jelzálogot tettek, és ha nem térne haza Santiagóba, a fővárosba dolgozni, akkor elárvereznek mindent, hogy a pénzt visszafizessék. Egyébként tíz év alatt kell a keresetéből törleszteni, húsz százalékos kamattal. (Azért az otthoni rendszer jobb, már ami a visszafizetési feltételeket illeti.)
Amikor elment a bátyjával, megint kaptam két puszit, de nemcsak én, hanem mindenki.
Kedves, bájos teremtés.
Április 2. kedd, Lisszabon, úton. Ötkor fejezték be a munkát, fél hatkor indultunk. La Coruñába (Spanyolország északnyugati csücske, focibarátoknak: Deportivo la Coruña) megyünk, és ömlesztett kvarcot viszünk Thamshavnbe, Erikékhez. Nincs messze Muruviktól, mindkettő a Trondheimfjorban van.
Amint kiértünk a lisszaboni fok takarásából elkezdtünk veszettül lityegni. Az üres hajó alá vágnak hullámok, s ilyenkor az egész beremeg, de úgy, hogy a híd majd kiszakad a helyéből. A sebességet vissza kell venni, ez valamelyest segít, de nem túl sokat.
Szóval megyünk.
Hallgassunk tengerésznótát: 18. Greenland Whale Fisheries by The Pogues
2019 március 10. | Szerző: Seafalcon
A The Pogues együttes verzióját mutatom meg. Nekem nem ez a felvétel a number one, de ehhez találtam szöveget, így ezt mutatom.
Ez egy nagyon régi dal, már az 1600-as évek közepén is énekelték, s nem csoda, ha a szövegét nézzük, sok változat kering.
In eighteen hundred and forty-six And of March the eighteenth day, We hoisted our colors to the top of the mast And for Greenland sailed away, brave boys, And for Greenland sailed away. The lookout in the crosstrees stood With spyglass in his hand; There's a whale, there's a whale, And a whalefish he cried And she blows at every span, brave boys She blows at every span. The captain stood on the quarter deck, The ice was in his eye; Overhaul, overhaul! Let your gibsheets fall, And you'll put your boats to sea, brave boys And you'll put your boats to sea. Our harpoon struck and the line played out, With a single flourish of his tail, He capsized the boat and we lost five men, And we did not catch the whale, brave boys, And we did not catch the whale. The losing of those five jolly men, It grieved the captain sore, But the losing of that fine whalefish Now it grieved him ten times more, brave boys Now it grieved him ten times more. Oh Greenland is a barren land A land that bares no green Where there's ice and snow, and the whalefishes blow And the daylight's seldom seen, brave boys And the daylight's seldom seen.
Hallgassunk tengerésznótát: 17. John Kanaka (US shanty)
2019 február 17. | Szerző: Seafalcon
Jaj, de sokszor mondtam már, hogy nagy kedvencem egy tengerésznóta, és most muszáj ismételnem magam: a John Kanaka nagy kedvenc! És megint ott vagyok, hogy nem tudom, melyik verziót osszam meg, mert mindegyik valamiben különleges. Azt hiszem, megint kiteszek több verziót.
Az első, ahol látszik, hogy ez bizony shanty (is, mint annyi sok népdal):
A következő a FIDDLER’S GREEN – “John Kanaka” – Irish Pub Cup Song (live in Bremen 2017), azért, hogy megint jöhessen a komment, ez nem is shanty, hanem ír kocsmadal… Pedig de!
A következő egy angol bandától, a Skinny Listerstől, és kiteszem hozzá a dalszöveget is:
I heard, I heard the old man say, hey
John kanaka kanaka tura yay,
Today is a holiday
John kanaka kanaka tura yay,
Tura yay, oh, tura yay,
John kanaka kanaka tura yay,
John kanaka kanaka tura yay,
We’ll work tomorrow, but not today
John kanaka kanaka tura yay,
Tura yay, oh, tura yay,
John kanaka kanaka tura yay,
We’re bout away the break of day
John kanaka kanaka tura yay,
Tura yay, oh, tura yay
John kanaka kanaka tura yay,
John kanaka kanaka tura yay,
Oh hal away and earn your pay
John kanaka kanaka tura yay,
Tura yay, oh, tura yay
John kanaka kanaka tura yay.
A norvég tavasz szépségei és Viktor akciói – MV Lys Carrier, 17. rész
2019 január 30. | Szerző: Seafalcon
Március 25. hétfő, Husnes, úton, Karmøy. Mára Viktor teljesen rendbe jött. Amikor két óra alatt beraktuk a 450 tonna alumínium rudat egészen jó kedve kerekedett. Csak egyszer szólta el magát:
– Lehet, hogy az én hibám volt, István, tegnap a tutaj. De addig nem volt semmi baj.
Még jó, hogy nem akarta rám kenni. És nem is volt baj, mert addig nem csináltunk hülyeséget!
A viking tavasz frankó tud lenni, ha akar. Ma reggel, amikor hét óra tájban kikecmeregtem a deckre, úgy havazott, mint a radai jó nyavalya!
Később csak az eső esett.
De a viking istenek könyörületesek velünk, mert manőver előtt alábbhagyott, majd elállt. Karmøybe hamari utunk volt, mindössze negyven mérföld, végig révkalauzzal. Menet közben nagyon sajnáltam, hogy nincs szép idő, mert valami fantasztikus tájakon jöttünk keresztül. Néhol alig volt 150 méter a két part között, sok-sok apró sziget, és viszonylag sűrűn lakott terület. Elmentünk egy sziget mellett, ahol egy ősi templom állt. A pilot elmondta, hogy ez volt a székhelye az első norvég királyságnak. Szívesen készítettem volna egy fotót, de hát “viking tavasz” van, és az istenek berágtak valamiért, s ekkor már zuhogott az eső, alig lehetett ellátni egy kilométerre.
Érkezéskor totálisan eláztunk, igazi manőver volt, mert a szél is fújt. Utána raktárnyitás, és azonnal elkezdték a berakást. A gyár rakpartján állunk. Éjjel tizenegyig dolgoznak, s holnap be akarják fejezni. Nem is lenne baj, csak ne lenne annyi eső az égben, és az mind ide zuhog. A fülem és az orrom lefagyott, a nadrágom szára csupa víz, és nincs váltani, mert mindkét rend melós ruha rajtam van. Áldom az eszemet, hogy megvettem otthon a kínai boltban a legolcsóbb “suhogós” dzsekit, most mindenki irigyli, hogy milyen klassz munkáskabátom van, jó meleg, és viszonylag vízálló. Meg a kesztyűm is megfelelő. Egy ezresért vettem a diszkontban, síkesztyű, és ha nem is vízálló, még akkor se fázik benne a kezem, ha csurom víz, mint most is, mert a testmeleget csodásan megtartja.
Ennyit a viking tavaszról.
Március 26. kedd, Karmøy. Nem tudom, említettem-e, hogy milyen szép tud lenni itt a tavasz? Ragyogó napsütésre ébredtünk, az ég kék, csak apró felhőpamacsok látszanak a környező dombok felett. Körülöttünk legalább tíz apró szigetecskét számoltam meg, a farmok házainak piros cserépteteje messzire látszik. A távolban magasabb hegyek kéklenek, némelyik hósapkát visel. Ha megerőltetem a szemem, ki tudom venni azt a templomtornyot is, amelyik mellett tegnap eljöttünk, ahogy a hajózási időjárás-jelentésben mondják: jó a láthatóság. A hajó körül madarak repdesnek, csak nem csiripelnek, hanem rondán rikácsolnak, mert sirályok. Hideg sincs, már nem kell a dzseki, elég rajtam a két rend melós gönc.
És ehhez az eldugott, Isten háta mögötti helyhez képest, óriási hajóforgalom. óránként mennek el mellettünk, mi meg stigózunk (előre-hátra csúszkálunk) rendesen. A műszakvezető szerint évi ezer hajót szolgálnak ki, erre mondják pestiesen, hogy: nem semmi! Hiszen ez “csak” egy gyári rakpart, a helyi alumíniumkombináté. Kirakják a nyers alumíniumot, s elvisszük a finomítottat, vagy a készárut. Mi 6-7 méter hosszú, 20-35 cm. széles rudakat és hatalmas dróttekercseket rakunk be. A melósok nagyon szépen dolgoznak, így aztán nyugi van.
Délelőtt három nagy doboz érkezett, kaptunk egy új számítógépet. A régi technikai dinoszaurusz, 286-as processzorral, s ezer éves Olivetti mátrixnyomtatóval.
Ahogy az ilyenkor célszerű a korszerű technika esetében, Viktor bepakoltatta az irodába az asztal alá, gondosan visszaragasztva a fedelét, s aki akar, ott gyönyörködhet benne.
Az eszem megáll!
Viktor magába mélyedt, és úgy döntött, hogy ő a hunyó a tutajt illetően, és ezért mindent megmozgatott, hogy – lévén alumíniumgyár -, szerezzen valakit, aki meghegeszti a tutajt (az is alumínium). De közeleg a Húsvét, senki se hajlandó idetolni a viking felét… Pedig készpénzfizetést is felajánlott a barba (saját zsebből). Most aggódhat tovább, hogyan adja be az esetet a tulajnak és Bambasznak, bár ez utóbbi nem nagyon számít.
Március 27. szerda, úton. Nem történt semmi feljegyzésre méltó, s ha más nem, akkor ez a jó hír.
Március 28. csütörtök, úton. Készítem a hó végi adminisztrációt. Este elértük Dovert, így fel tudtam hívni az asszonyt.
Utóbbi beszélgetéseink alkalmával mindig megkérdem: – megjött a levelem?
Nos ma nevetve mondta, hogy mindkettőt megkapta egy nap eltéréssel. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért késett ennyit a rotterdami?
Március 29. Nagypéntek, úton. A mai nap szenzációja egy telex volt. A M/V Skagenről (a cég egyik hajója) érkezett Leszeknek címezve. Andrzej von Mallek küldte, a hajó parancsnoka, és azt írja, hogy készül vissza a Lys Carrierre, csak a papírjait intézi el előbb.
Kérdem Leszektől, hogy a von Mallek csak vicc, ugye? Nos, nem: azért kell az összes hajózási papírját újra kiállítatnia, mert visszavette a nagyapja nevét, ami von Mallek volt, ezt ugye a szocializmusban nem engedélyezték, a papa egyszerűen a Mallek nevet adhatta tovább.
Ha április elseje lenne, akkor Leszek tréfának vélné, így viszont nagy a találgatás, hogy mit jelent? Talán Bambasz nem jön vissza? Na, majd meglátjuk.
Március 30. szombat, úton. A hajózási kiadványokat javítottam, nagyon “nemszeretem” munka, de meg kell csinálni.
Hallgassunk tengerésznótát! – 16 Muirsheen Durkin by Irish Rovers
2019 január 7. | Szerző: Seafalcon
Ez is egy olyan tengerésznóta, ami az ír népzenéből ered. Egy ír kivándorlóról szól, aki az aranyláz idején próbál szerencsét Kaliforniában.
A dal sok kiváló együttes feldolgozásában hallgatható a Youtube-on, és nagyon sok shanty válogatásban szerepel.
In the days when I was courting, I was never tired resorting
To the alehouse and the playhouse, and the other house besides.
But I told my brother Seamus, “I’ll be off now and grow famous
And before that I return again, I’ll roam the whole world wide.”
So, it’s goodbye Mrs. Durkin, I’m sick and tired of workin’.
No more I’ll dig your praties, no longer I’ll be poor.
As sure as my name is Barney, I’m off to Califarny.
Instead of digging praties, I’ll be digging lumps of gold.
Well, I’ve courted girls in Blarney, in Antrim and Killarney,
In Dublin and in Kerry, down to the coves of Cork.
But I’m tired of all this pleasure, so now I’ll take my leisure.
And the next time that you hear from me, I’ll write you from new York.
So, it’s goodbye Mrs. Durkin, I’m sick and tired of workin’.
No more I’ll dig your praties, no longer I’ll be poor.
As sure as my name is Barney, I’m off to Califarny.
Instead of digging praties, I’ll be digging lumps of gold.
When I landed in America, I met a man named Burke.
He told me if I’d stay a while, he’d surely find me work.
But work he didn’t find me, so there’s nothing here to bind me.
I’m bound for San Francisco, in Califor-ni-yay!
So, it’s goodbye Mrs. Durkin, I’m sick and tired of workin’.
No more I’ll dig your praties, no longer I’ll be poor.
As sure as my name is Barney, I’m off to Califarny.
Instead of digging praties, I’ll be digging lumps of gold.
Well, I’m now in San Francisco, and my fortune it is made.
My pockets loaded down with gold, I’ll throw away my spade.
I’ll go back to dear old Erin, spend my fortune never carin’.
I’ll marry Queen Victori’, Mrs. Durkin for to spite.
So, it’s goodbye Mrs. Durkin, I’m sick and tired of workin’.
No more I’ll dig your praties, no longer I’ll be poor.
As sure as my name is Barney, I’m off to Califarny.
Instead of digging praties, I’ll be digging lumps of gold.
Hallgassunk tengerésznótát 18. – The Pogues – Greenland Whale Fisheries
2019 szeptember 28. | Szerző: Seafalcon
The Pogues – Greenland Whale Fisheries
A nótát már a 18. században is énekelték a tengerészek, első említése 1725-ből való.
A szöveg szerint Grönlandra indul a bálnavadászhajó. Az őrszem felfedezi a “bálnahalat”, vízre teszik a bálnavadász csónakot, és a bálna után erednek. Az állat egy farkcsapással felborítja a csónakot, és sok tengerészt megöl. A parancsnoknak nagyon fáj az emberei elvesztése, de főleg, hogy odalett a zsákmány! Hazafordítja a hajót és Grönlandot ezentúl szörnyű helynek hívja.
Mint a legtöbb hagyományos dal, a “grönlandi bálnahalászat” különféle változatokban létezik.
Ez a kedvenc verzióm, de a szöveg alá kiteszek egy másikat is, annak más a szövege…
A nóta szövege:
In eighteen hundred and forty-six
On March the eighteenth day
We hoisted our colors to the top of the mast
And for Greenland sailed away, brave boys
And for Greenland sailed away
The lookout in the cross trees stood
With spyglass in his hand
There’s a whale, there’s a whale
And a whale fish he cried
And she blows at every span, brave boys
And she blows at every span
The captain stood on the quarter deck
The ice was in his eye
Overhaul, overhaul, let your gib sheets fall
And you’ll put your boats to sea, brave boys
And you’ll put your boats to sea
Our harpoon struck and the line played out
With a single flourish of his tail
He capsized the boat and we lost five men
And we did not catch the whale, brave boys
And we did not catch the whale
The losing of those five jolly men
It grieved the captain sore
But the losing of that fine whale fish
Now it grieved him ten times more, brave boys
Now it grieved him ten times more
Now Greenland is a barren land
A land that bares no green
Where there’s ice and snow
And the whale fishes blow
And the daylight’s seldom seen, brave boys
And the daylight’s seldom seen
Oldal ajánlása emailben
X