November 27. Hétfő, Trafalgár öböl. Ma négy hónapja érkeztem a hajóra. Reményeim szerint Mikulás körül otthon is lehetnék…

Ma reggel a barba táviratot küldött a Marlownak. Ilyeneket írt: az első tiszt (szerénységem) mindenféle hát és lábbajjal küszködik, 90%, hogy szolgálatra alkalmatlanná nyilvánítják. A lábát valószínüleg operálni kell.

Szóval mindent leírt, amit mondtam. Szerintem az operációt nem kellett volna. Hogy mi lesz, majd meglátjuk! A többiek irigykednek. Az igazat megvallva, ha nem közelegne a karácsony, akkor maradnék, mert a barbával én egyedül (eddig) elég jól kijövök.

Kipp-kopp-kopogás, háromszor, falapon, felfelé: egyelőre jó az idő, bár a három méteres holthullámok megvannak, az időjárás-jelentés megjósolta, de elég hosszúak, így felúszunk, meg leúszunk ( a hajó felusz meg leusz).

Idézet a cári Oroszország börtönviszonyairól:

“Oroszországban senki sem mondott búcsút a nagyböjtnek anélkül, hogy ne vitt volna adományokat a közös börtönkonyhára az ismeretlen foglyok részére. Vittek karácsonyi sonkát, lepényt, pirogot, pászkát. Még a legszegényebb anyóka is vitt vagy tíz darab festett tojást s könnyebb lett tőle a lelke. Istenem, hová lett a régi orosz jószívűség? Az öntudatosság lépett a helyébe. Oly drasztikusan s jóvátehetetlenül megfélemlítették népünket, hogy végképp leszokott arról, hogy mások szenvedéseivel is törődjék.”

Van-e ennél nagyobb bűn? Egy népet átalakítani, megfosztani az évezredek alatt meggyökerezett jó tulajdonságától? Ez sajnos nagyon gyorsan megy! Lásd kis hazánkat is! Mi magunk (a félrevezetett énje az országnak) mondjuk, hogy a magyar nem szeret dolgozni. Hogy lopni nem bűn a munkahelyről. Ezt mindössze a 32 éves Kádár uralom alatt sikerült elérnie a Forradalmi Munkás-paraszt Kormánynak, és a munkásosztály élcsapatának, az MSZMP-nek.

November 28. Kedd, spanyol partok. Ez nem ér, mert 29-én írom… Valami gubanc volt a komputerrel egész nap, és nem tudtam használni.

November 29. Szerda, Biscay. A barba mindenféle trükköket bevetett, és végül a Windows memóriaigényének módosításával helyrehozta a dolgot. Ennyi.

Cs. Sanyi olyan, mint a nagymamánk… Hétfő délben pudingot csinált. Tegnap ebédhez fagyit adott. Délutáni kávéra citromos sümetényt főzött… Csak az a nüanc homályítja a dolgot, hogy nem jószántából csinálja, és nagyon prüszköl érte. A barba (1951-es születésű) étlapot szerkesztett, és abban ilyen szigorú előírások vannak: kedd, csüt, pént. sütemény a kávéhoz! A reggeliket, és az ebédeket beírta, néhány vacsorát is, de pár esetben az lesz, amit a személyzet akar. Én majd jól bepanaszolom Sanyi mamát, mert nem akar tejszínhabos kakaót adni kuglóffal…

Bezzeg az ukránszép nádszálnaccságának csinál tejbezabpelyhet! Persze rá is fér, legalább a szőre legyen fényes, ha már szép nem lehet tőle. Olyan véznácska szegény, (minek hord az ilyen cicanadrágot?) meg csúnyácska is… De nem egy szószátyár, legalábbis velünk nem. Már vagy háromszor mondta, hogy málcájt…

Jensnek Ü. L. nem volt jó, ennek meg Cs. Sanyi.

A délutánok jól eltelnek, mert a Misi mindig megjelenik egykor, és kb. fél háromig szóval tart. Tud mesélni. Kifelé a fejéből… Rendes manus.

November 29. Szerda, Biscay. Továbbra is fáj a … Nem a lábam, a derekam. Ébredéskor mindig azt hiszem, hogy na, most már oké, aztán szomorúan állapítom meg, hogy nem… Továbbra is belenyilall, amikor felkelek, és egész nap óvatosan mozgok.

Egyébként minden rendben… Pocsék az idő, 7-8-as délkeleti, oldalról kapjuk… Délutánra gyümölcstortát sütött Sanyimama… Fel is hozta a hídra a kávéhoz. És én most megyek haza (ha minden jól megy)?

December 1. Csütörtök. Angol – csatorna… Utolsó hónapja az évnek! Vajon mit hoz? Hazamehetek-e Cuxhavenből, illetve leghamarabb Nordheimből? Otthon leszek-e karácsonykor, szilveszterkor? Mi lesz Atlantic Star sorsa? És Zsané? Hogy van a kis család? Lesz már kocsi ebben a hónapban?

Természetesen a Gulágot olvasom továbbra is. Arról ír Szolzsenyicin hogy Lenin kijelenti, a cári köztörvényes bűnözőknek igenis soraik közt a helyük, mert ők a burzsoázia ellen vétettek, annak a törvényeit becsületes proletárok és kommunisták nem ismerhetik el! Nyilván azok alkották a párt gerincét… Rajtuk keresztül érvényesítette a párt ideológiai és erkölcsi fölényét. És ezt a hetedhét-országra szóló gengsztert istenítettük mi, parancsszóra!

Meg az általa alapított rendszert, ahol futószalagon gyártották a halálos ítéleteket 1922 július 1-ig büntető törvénykönyv nélkül! Az ítéleteket a bírák egészséges proletár jogszemléletére bízták! A 1922. július 8-án induló eszer perben egy 25 éves péklegény képviselte a vádat (egészséges… meg proletár… meg minden…). Egyébként erre a perre készítették el, s július 1-én lépett érvénybe a BTK., mert a külföld is felfigyelt a perre, és mit mondanak, ha nincs BTK., ami alapján elítélhetik őket!

Akkor most azt mondanám, hogy én már akkor is! Én már 1966-ban is megmondtam nekik! A véleményemet! Beléjük!

De nem vagyok olyan…

És csak annyi történt, hogy negyedikben a Kommunista Kiáltványt tanultuk. A tanárnő annak és rendje módja szerint feladta megtanulásra. Én töriből a jók közé tartoztam az osztályban. De nem ment a fejembe, hiába tanultam, aztán már magoltam, talán megérzés volt, hogy felelek belőle?

Persze, hogy engem hívott ki a tanár. Szóval nyekegtem, makogtam, nem ment az istennek se. Olyan szép kettes-alát sikerült összehoznom! Hogy lett belőle egyes mégis?

– Pista ez nem megy – állapította meg a tagadhatatlan tényt a tanárnő.

– Nem.

– Miért, nem tanult?

– Dehogynem tanárnő, tanultam én sokat is, de nem tudom bevenni a Kommunista Kiáltványt, mondtam a világ legtermészetesebb hangján. Erre a tanárnő elvörösödött, felkapta vizet, de az egész vödröt ám, és kifakadt, hogy ő ezt rólam nem gondolta… Meg hogy mondhatok én ilyent… meg hogy hú… meg hogy hű… meg hogy maga Pista…

Én meg nem értettem, mi a baja? Mit mondtam, ami rossz? Hisz én ezzel csak annyit akartam kifejezni, hogy ez a politikai bla-bla szöveg érthetetlen számomra (azóta is azt mondom, tessék elmondani a gondolataikat – ha vannak – világosan) az agyam képtelen elfogadni, képtelen elraktározni, ami ennyire haszontalan, érthetetlen.

Nem tudom, hány év telt el azóta, de minimum huszonöt. Akkorra libegett le a papírtantusz, hogy amit mondtam, annak politikai éle volt. De kérem, egy tizennyolcadik évében járó, akkor még igencsak gyerek, hogy gondolhatott volna erre? Mondtam, ahogy mondtuk: nem tudom bevenni a földrajzból a földtörténetet, mert olyan száraz, sose tudtam bevenni az elektromosságtant, azóta se tudom… De a Kommunista Kiáltványra mondani ezt, annak a tanár szerint politikai mondanivalója, és színezete volt, bár énnekem erről fogalmam se volt, annyira nem érdekelt a politika, ugyanis a Vasas nem politikai csapat volt (jó, akkor az volt, de én nem tudtam…), és csak ez az egy értelmes dolog létezett akkoriban a világon, amire érdemes volt odafigyelni!

Így nem tulajdonítok magamnak “ellenállói” babérokat. Csak ennyi történt.

Na! Mire ébredtem ma reggel? A barba leszaladt, és újságolja, hogy nem kell orvoshoz mennem Cuxhavenben, mert leváltanak. Hétfőn 13:50-kor száll le K. J. gépe, és B. F. is jön S. I.-t váltani! Soha rosszabb híreket! Szép az élet gyerekek! Még akkor is, ha a legnagyobb sajnálatomra nem tudok résztvenni a bulkhead állításban, pedig minden vágyam az volt, hogy hazautazás előtt még egyszer kikészítsem. (A barba így gondolta, mert sajnákozott azon, hogy nem tudjuk megmutatni… Óh, de sajnálom. Meg: Ah!)

Úgy gondolom, hogy mivel a barba megtelexezte a Marlow-nak, hogy a lábammal úgyis hazaküldenek, így a Marlow simán leváltat. Talán rá is kérdezett náluk, hogy vajon igazságom vagyon-é? De a lényeg, hogy: kedden reggel 8:50-kor felszáll a gépünk Brémából!

– két nap 13 óra, azaz, 61 óra, azaz 3660 perc, azaz 219.600 másodpercem van hátra, ha 5-én reggel hatkor hagyjuk el a hajót.

December 2. Szombat. Északi tenger. És milyen jókor jött ez a hazautazás. Elmondhatjuk, ezt az utat megúsztuk, különösebb rossz idő nélkül, hiszen nyolcasnál nem volt rosszabb sehol…

December 3. Vasárnap, Cuxhaven. Tegnap éjjel bejöttünk, féltizenkettőre kötöttünk ki. Este, amikor a szolit leadtam, nem tudtam fentmaradni, olyan álmos voltam. Aludtam fél tízig, így aztán nem csoda, ha hajnali kettőkor azzal feküdtem le, hogy megpróbálok aludni. Ha nehezen is, de sikerült. Negyed tízig aludtam! Végre egyszer úgy igazándiból…

Reggel telefon haza, Encsike röpködött az örömtől, hogy kedden megyek haza! Aztán egy sör a városban, irtó messze van a kikötőtől, vagy csak nekem messze már minden ezzel az ócska lábammal?

Délután Jens volt a hajón. Cuxhaveni. Január elején lesz kész a hajója, a Potosi, kérdezte, nem akarok-e vele menni? Nem akartam.

Este Cs. Sanyival kimentünk, oda egy kocsi megállt, vissza taxi. Vannak még rendes németek. Sokáig járkáltunk, de megérte, nagyon hangulatos kocsmát találtunk. Sanyi döntött, jön haza Livornóból, így most körbetelefonált mindenkit aki számit.

December 4. Hétfő, Cuxhaven. Megkezdtem az utolsó huszonnégy órát…

Ment minden, mint a karikacsapás!

Délután négyre érkezett meg K. Jani A barba örült neki. Ennek én is örülök. Viszont:

Állítólag azért váltottak le, mert a Potosira (Jens hajójára) kellenék. Állítólag január elején lesz kész. De van egy rossz érzésem. Hogy a karácsonyomat el akarják szúrni. Mert olyat mondott a K. Jani, hogy le kell vinni a hajót Komáromból Konstancára, és ott lenne a lobogócsere. Ebben én nem bízom…

Jaj Istenem, holnap hazamegyek! Ez a legszebb nap a hajózásban!!!

A telex szerint 08:50-kor Brémából, 11:10-kor Münchenből indulás. Így Münchenben nem lesz időm a free shopban vásárolni! Ez legyen a legnagyobb baj!!

December 5. Kedd, Cuxhaven – Budapest. Hát itthon vagyok! Ezt nagybetűkkel kellett volna írnom! Eseménytelen utazás után, mert ezek a legjobbak, ha nem történik semmi, csak felülünk a repülőre, és leszállunk Ferihegy 2-n. A minibusz elhozott olcsón, ide a Dereglye utcába. Gyönyörű, tartós havazást hoztam.

Csuda klassz a lakás, fantasztikus, hogy majd minden bútort elhozott Encsike, és minden elfért, és nem vagyunk zsúfoltan.

Ő itthon várt, nem tudott kijönni a reptérre, csak a gyerekek. Be voltam sózva, így ebéd után lementünk sétálni, ismerkedni a környékkel. Ismertem én, persze, de másképpen, mint az itt lakók ismerik. Most megjegyeztem, merre milyen üzlet van, csuda jól ellátott terület, a két üzletházzal, piaccal. Jó a közlekedés, HÉV, busz, és mégis csendes a környék, nem hallik a Lajos utca zsivaja. Hóesésben sétáltunk az asszonykámmal, nagyon jó volt…

Megjegyzések 2001-ből:

Az Atlantic Star című, első könyvem nem jelen meg, és nem is tervezem.

A Zsan hét napja című kéziratnak hasonló a sorsa, de ebből még lehet valami, alapos átdolgozás után.

Megjegyzés 2011-ből:

A Kommunista Kiáltványt azóta se tudom bevenni, bár a tanárnőnek most már igaza lenne!

 Új naplóval folytatom!

Október 13. Péntek, Barcelona, horgonyon. Megint csak a programomat bővítettem. Tetszik.

Ez őrület, ilyen nincs! Lefújva Barcelona, délelőtt Frau Riou egy mókás telexet küldött, miszerint péntek 13-a van, legjobb, ha itt állunk. Vicces némber!

Így most egy hétvége itt Barcelona előtt. B. Z. kezd meghibbanni, tegnap majdnem szétverte az asztalt, úgy begurult. Menne haza szegény feje, de egyre távolabbi. Ilyen az élet. Ami miatt ő dühöng, annak én szívemből örülök. Jobb itt állni, mint bárhol kikötőben a berakással, kirakással foglalkozni, lábat fájdítani!

Délután ötkor elindultunk Gibraltár felé… Van tizenöt tonna gázolajunk, ez 3 napra elég teljes sebességgel, – Gibraltár 2 nap 19 óra -, de félerővel 6 napra való. No comment!

Október 14. Szombat, spanyol partok. Lassú menetben haladunk Gibraltár felé. Hétfő reggel 9-re érünk oda. Azért, mert a boltok akkor nyitnak…

J. C. parancsnok úrnak sikerült újra belopni magát a szívembe, és újra módjában állt bizonyítani, milyen magasabbrendűen művelt német. Történt délután a következő:

Szolgálatban vagyok, feljött a hídra beszélgetni egy kicsit, és egy magyar nyelvű újságot látva, elmondta véleményét a magyar nyelvről.

Pro primo: a magyar nyelv ugyanolyan, mint a török. Ez egyáltalán nem lenne sértő, sőt, hisz évezredekig élt a magyarság török nyelvi környezetben, nyilván igen sok szavunk van, amit átvettünk. De ő ezt a sok ö-re, ő-re, ü-re, ű-re alapozza. Természetesen ilyen alapon a német nyelv is a törökhöz hasonlít.

Pro secundo: szerinte a magyar nyelv úgy alakult ki, hogy több nyelvből találomra kiszedtek egy csomó szót egy hatalmas edénybe, abba belevizeltek, összerázták, leöntötték a levét, ami benne maradt az a magyar nyelv.

Pro tercio: ő pedig egy nagyműveltségű német. Ezek után mit lehet mondani róla? Ha dicsérni akarnám, akkor azt, hogy maximálisan primitív, buta, gőgös, sötét f@sz.

Október 15. Vasárnap, spanyol partok. Nem történt semmi. Sütött a nap, olajtenger! Sok vitorlás, pecáscsónak, jacht, és egy kis TV nézés. Slussz! Kell az ilyen nap is…

Október 16. Hétfő, Alborán-tenger, Gibraltár. Nem gondoltam, hogy eljutok valaha Gibraltárba. Olajozni jöttünk.

Reggel 9-kor, az előre eltervezett időben manőver, most bent vagyunk. E röpke pár perc alatt kiderült, hogy:

– Fos sur Mer-be megyünk, Lisszabonban rakunk ki.

– Avilesbe megyünk, északon rakunk ki.

– Figueras de Fozba megyünk, nem tudni hol rakunk ki…

Sajnos kimenetelről szó sem lehetett. Ez a parancsnok kiváltsága. Semmi különös, csak az érdekesség miatt lett volna jó kimenni…

Délután négykor a tudomány jelenlegi állása szerint Fos sur Mer felé hajózunk, ott acéltekercseket rakunk be Seixal részére, ami egy móló, egy daru, és nagy semmi Lisszabon közelében.

A barba szerint mindössze négy óra szükséges a gyárnak, hogy berakja a hajót (hiszi a piszi!). Elmegyünk Lisszabon mellé, és ott hat óra alatt kiraknak. Aztán megyünk fel északra, lobogócserélni, főnökséghazaküldeni, végre!

Sok minden bizonytalan a hajózásban, de egy igazán biztos. Most nem lesz alkalmunk olyan kirándulást tenni, mint a Kőrösről: Fos – Arles – Avignon. Csuda szép volt…!

Október 17. Kedd, Alborán-tenger. Neptunus isten eddig kegyes volt hozzánk. Amióta megérkeztünk Rouenba, nem volt rossz idő, nem mozgott a hajó, itt a Földközi-tengeren pedig kimondottan kellemes. Az Adrián végig, és a spanyol partok mentén olajtengeren hajóztunk. Ma éjszakára 8-9-es időt jósolnak a gibraltári szorosra, és az Alborán-tenger nyugati felére. Már elhagytuk, de azért most 6-7-es szélben hajózunk. Nemsokára befordulok Cabo de Gatánál, és akkor elhagyjuk a viharos részt!

Szerdán késő éjszaka érkezhetünk, remélem, tudjuk még fogni a spanyol televíziót, a Reál Madrid – Fradi meccs miatt! Régen mondtam ilyet: hajrá Fradi! Sőt Fradikaaaaaa!

Ha nem lenne ez a komputer, azt hiszem, az unalom megölne. Így aztán nincs időm unatkozni. Írom a naplóm, a könyvet, két programot is csinálok, néha-néha fejlesztgetem őket. A hajózási egészen használható, a másik meg egy receptnyilvántartó program. Mert én nagyon szeretek ilyen receptes dolgokkal foglalkozni…

Az őrségben délutánonként olvasok, hacsak tehetem. Most egy Ken Follet könyvet. Amióta megírtam az Atlantic Start, és most írom a Zsant, más szemmel olvasok. Figyelem, milyen megoldásokat alkalmaz az író, hogy “csinál meg” bizonyos részeket. Érdekes, hogy sokszor hasonlítom magamhoz. Ezt meg tudnám-e jobban írni. Néha valóban úgy érzem, hogy sokkal jobban, most is, Ken Follet könyvét olvasva. De sajnos legtöbbször arra lyukadok ki, hogy nem…

Most viszonylag megy az írás. Nagyon-nagyon sokat kínlódom ezzel a könyvvel. Néha teljesen leállok, néha megy. Most éppen olyan periódusban vagyok, hogy gond nélkül írom. De lassan alakul. Nagyon lassan. Még csak 185 oldalt írtam, pedig két hónapja kezdtem el. Az Atlanticot rövidebb idő alatt írtam meg. Igaz, ennél a könyvnél jóval kevesebb lesz az utómunka, mert ezt javítom is, többször is.

Több mint négy hónapja nem dohányzom. Ez most azért jutott eszembe, mert nagyon hiányzott az elmúlt napokban.

Este Sz. P. megkérdezte, úgy általában, mit jelent a volare szó (olasz, repülni)? Erre természetesen B. Z. magához ragadta a szót, és szakszerű magyarázatot adott:

Azt jelenti, hogy repülni. Ez olyan ige, amelyik -ni-re végződik, mint tudjuk, ilyen sok van, írni, olvasni, stb. stb. A volare szóban a -re azt jelenti, hogy -ni. A parlare szóban is hasonlóképpen. De az -e, -i, -ano, végződésű szavak mind-mind igék. És még ő oktatott ki olaszból! Azt hiszem, nem megfelelő szó rá az, hogy beképzelt. Én nem találok szavakat erre. A tudálékos, buta enyhe kifejezés. Egyszerűen szörnyű!

Október 18. Szerda, spanyol partok. Ma hajnalban viszont 12 oldal sikerült írnom. Most, mintha megint kezdene alakulni. Hát, meglátjuk…

Késő este, kora hajnalban érkezhetünk. Csütörtök 06.00-ra ígérték a kezdést, és 13.00-ra a befejezést.

De…!

Délután kettőkor jött egy telex, miszerint álljunk horgonyra, és várakozzunk nyugodtan, mert a gyár információja szerint húszadika, azaz péntek előtt nem lesz üres rakpart! Ha-ha-ha!

És ki biztos abban, hogy pénteken kikötünk? S ha nem, akkor szombat-vasárnap mi a helyzet?

Tanulság: nemcsak a chiefnek nem szabad hinni rakomány és út ügyben, hanem a barbának se!

Kávénál lejöttem a szalonba, hogy én mondhassam el a “jó” hírt, és lássam, hogy B. Z. mennyire felkapja a vizet. De jól tűrtőztette magát. Hiába, legszebb öröm a káröröm.

A barba vacsora után jól leszúrt, hogy elmondtam, mi jött a telexben. A szokásos érvek: hivatali tikok, meg ez rádióállomás, meg posta, meg minden. Alapjában véve igaza van, ezért nem háborodom fel. Csak az indítéka gyerekes. Ő akarta vacsora közben a Z.-nek a szokásos humorral bejelenteni, hogy van egy jó és rossz híre. Erre Z. közölte, hogy tudja, és a kérdésére, hogy tőlem. Szóval az indíték, hogy elrontottam a játékát…

Október 19. Csütörtök, Fos sur Mer. Hajnali egy órakor álltunk horgonyra.

Az este nem aludtam. Lefeküdtem fél hétkor, és háromnegyed nyolckor felébredtem, utána alvás nyista…

Este hétre kikötöttek. Azt hittem, azonnal nekünk esnek, de nem, holnap délután, vagy szombaton délelőtt kezdik el a berakást.

Október 20. Péntek, Fos sur Mer. Tegnap este elfelejtettem telefonálni. Illetve azt mondtam, úgysem találok fülkét, meg kell várni a reggelt, amíg munkások jönnek. A hajótól 150 méterre találtam reggel!

P. és G. orvoshoz mentek. G. ráejtette a hüvelykujjára a lánckamra fedelét. Természetesen nem akart kimenni orvoshoz, mert úgymond, nincs eltörve. De el van! Most mi lesz? Megy haza? P. szerint most gipszelik. Jó neki!

Holnap reggel tízkor hagyja el a hajót. Délután bejött a shipper, és közölte semmi esetre se kezdhetjük el a berakást hétfő reggelnél előbb. Ebből ugye logikusan következik, hogy este kilenckor itt voltak, hogy kezdhetünk…

Elköltözünk? Hétkor felhívtam a családot. Ninó, aki már úgy-ahogy, önálló életet kezd élni – legnagyobb örömömre – koncerten, Encsi sincs otthon, a kisebbik, talpraesett fiam vette fel, és vállalta a hívást! Még jó. Azt mondja, Encsi lakógyűlésen van, az xy. utcában, ahol lakást vettünk! Megszólalni se tudtam! Hogy? Mi?

Hát eladtuk a lakást, vettünk egyet, mondja, de hozzáteszi nagy óvatosan, ha jól tudja a dolgokat. Beszélgettünk iskoláról, kihasználva a minimum 3 percet, aztán búcsúztam. Mondanom se kell, hogy alig tudtam kivárni a 23.00 órát, mert ezt az időpontot üzentem, hogy újra jelentkezem.

Encsikével pontosan 30 percet beszéltünk. Szegény feje! Borzasztóan ideges. El is hiszem. Az egész lakáseladás, lakásvásárlás terhe, felelőssége rajta, és akkor mindenki ijesztgeti – még ha joggal is! – hogy semmi garancia arra, hogy a lakást, amit megveszünk már nem adta el a tulajdonos. A tulajdoni lapok kiadása ezt megengedi, és állítólag mindennaposak a visszaélések. Szegény asszonyka, aki amúgy is olyan aggódó – és milyen jól ellensúlyoz engem! – nehezen hoz súlyos elhatározásokat, nehezen vág bele új dolgokba, nehezen változtat, most egy hét alatt kellett megfelelő lakást keresni, és lebonyolítani a kapcsolódó tennivalókat. Ráadásul mindkét fél, a mi lakásunk vevője, és az új lakásunk eladójának eleget tenni a szerződésben, de úgy, hogy mi ne szenvedjünk hátrányt! Fantasztikus, mit tett ebben a rövid időszakban. Én meg itt ülök a babéraimon, és nem tudok segíteni, nem tudok támogatást adni. De azt hiszem, az se kevés, hogy a fizetésem megy haza!

És mindezt úgy csinálja az asszonyka, hogy napok óta nem alszik az idegfeszültség miatt. Szegény, azt mondta, nehogy hajléktalanok legyünk! De azt hiszem, erre nincs nagy esélyünk, hisz az új lakásunk tulajdonosa megengedi, hogy előbb beköltözzünk! És a ház lakói szerint rendes ember. Adja a Jóisten, hogy minden simán menjen. Csak és kizárólag Encsike miatt kívánom. Ő megérdemelné. Ő olyan, hogy azt nem lehet leírni… Csodálatos feleség, a legjobb anya, még akkor is, ha ezek elpufogtatott közhelyek. Biztos vagyok benne, hogy igazam van. Tudom, nem sok tengerésznek adatik meg, hogy amikor a többiek panaszkodnak a feleségre, én mosolyoghatok!

Nagyon akarom, hogy minden rendben menjen, és várom az értesítést, hogy beköltöztek. Egyébként ez a költözés is. Azt mondja, nem kér segítséget senkitől… Hogy képzeli, hogy két nap alatt becsomagol mindent, és egy nap alatt elköltözik? Hiszen az új lakásban a negyedikre fel kell mindent kézben cipelni, mert a liftet ilyen célra nem lehet használni, mert rettentő picike, Encsike szerint másfél személyes. Szegény, elsírja majd magát, ha a pincére sor kerül. Hisz annyi kacat, és lim-lom van ott, amit nem használunk, tehát nem is kell! Szóval aggódva várom a híreket, amik nem jönnek, mert nem is jöhetnek. Szerdán, és csütörtökön megbolondulok!

Azt kellet volna mondanom, hogy ha elköltöztek, akkor adjon fel egy telexet a M. Pistán keresztül. De ennyi agyam nem volt.

Mondtam a telefonba, apának küldök csak levelet, de megtehetem ezek után, hogy az Asszonyka ne kapjon? Mikor azt mondta, hogy olyan jó olvasni? Így hajnali három és négy között befejeztem, kinyomtattam, és eljuttattam Gézának, vigye haza, és hívja fel őket, Ninó majd elmegy érte.

Folytatása következik

Délután 16.45-kor szállt be a pilot. Kikötés, és mehetett mindenki, amerre a szeme látott. Csak egy embernek kellett bentmaradni a hajón.

Marín, mert így írják, hosszú í-vel, jellegtelen, semmi kisváros, még videózni sem lehetett, annyira nincs mit. Itt a Haditengerészeti Főiskola, egy kellemes kis főtér, pár utca, tele üzletekkel, bankokkal, és rengeteg utca, lakóház, semmi, érdektelen. És ezért is lehet az, hogy jól érzi magát az ember. Itt nincs nyüzsgés. Nincsenek barom turisták. Nincs tumultus, lökdösődés, az ember beül egy kocsmába, itt bárnak hívják, kikéri a sörét, nézi a TV-t, és nem rándul össze a gyomra, hogy jaj, csak ne jöjjön be a barom Vili.

Pénzváltás. Hogy a fene egye meg! Legalább 12-15 bankban voltam, nem adott ki pénzt, illetve egyedül a Santander bank automatája, kivettem 2000 pesetát, utána már nem adott. B. J.-vel voltam, felajánlottam, hogy kiveszek neki is, mert este lévén pénzt nem lehetett sehol sem váltani, illetve olyan szemérmetlenül alacsony áron, hogy azt józan ember nem fogadhatja el.

Tehát nem tudtam, csak egyetlen egyszer pénzt kivenni. Ennek örömére, a szupermarketban vásároltam 673 pesetáért, a 327-et visszakaptam, az ezrest otthagytam, illetve nem kértem el. Én barom. Holnap reggel kell visszamenni, hogy a zárás után megnézik van-e többlet, és visszaadják. Ü. L. felajánlotta, hogy elhozza, ha visszaadják. Úgyis megy ki a hajónak vásárolni!

Utána az Os Amigos bárban megittunk három-három ampulla söricilint.

Holnap reggel nyolcra jönnek a melósok, szerintem délre végeznek, így akkor vasárnap reggel Huelvában lehetünk, mert ott rakjuk be a rakomány nagyobb részét.

Fél tizenegykor lefekszem, hogy kialudhassam magam igazából!

Szeptember 22. Péntek, Marín, indulás. Délelőtt rakodás, természetesen azzal kezdtünk, hogy megálltunk. A charterer rendelkezése a clean B/L (megjegyzés nélküli szállítólevél) volt, ezért visszaküldtem az első teherautóról két bála cellulózt, mert szakadt volt a csomagolása. Erre leálltunk, és fél kilenckor megegyeztünk, hogy adnak Guaranty lettert, azaz átvágjuk az olaszokat. Ez annyit jelent, hogy ha azok a hajón akarják bevasalni a szakadt csomagolás miatti kárt, akkor a feladó fizet. Így fél kilenckor indulhatott a rakodás.

A surveyor megbízottjával beszélgettem, akivel ellenőriztük a rakományt. Mondtam neki, hogy úgy tűnik, mintha itt a portugálhoz közeli nyelvjárást beszélnének. Elmondta, a gallego, a galíciaiak nyelve majdnem portugál. Nekem két dolog tűnt fel: a kocsma, ahol tegnap este ittunk, nem Los Amigos volt, hanem Os Amigos, ahol az “os” portugál többes számú névelő, és a gracias helyett obrigadót mondanak. A XV. században Galícia fele Portugáliához tartozott… Kíváncsi lennék, vannak-e problémáik ebből, mármint hovatartozást illetően.

A kikötőben mögöttünk állt a Duisburg, júniusban adta át Konstancán a komáromi hajógyár. Tehát előttünk készült el. Német captain, a többiek oroszok. Eddigi működésük: Franciaországban gabonát raktak be, és az mentette meg a hajót a felborulástól, hogy a rakpartra dőltek. Az emelhető híd erősen megrongálódott. Ha ellenkező irányba borulnak, akkor elsüllyednek. A chief nem tudta, hogy homogén rakományhoz minimum 200 tonna ballasztot kell felvennie. Ha megnézi a stability bookot, akkor nincs gondja egy szál sem. Egy első tisztnek nem ez az első dolga?

Itt, Marínban, ők is ugyanazt rakták be, mint mi. Nem küldték vissza a rakományt, nem kaptak garancialevelet, így berakás végeztével csak néztek, hogy mi lesz most…?

A chief azon jajongott nekem, hogy 6 sor magasan kell a rakományukat berakni, mert egy sorban 400 tonna van. Mondom, hadd számolom meg, mennyi köteg megy egy sorba, mert úgy kalkuláljuk majd mi is. Megszámolom, 400 köteg, az ugyebár 1,5 tonnájával 600 tonna. Mondom neki, milyen ökör, nem 4, hanem 600 tonna soronként, így csak négy és fél sort kell beraknia. Szép kis első tiszt! Nem gondolkozik? És a barba, most az oroszokat dicséri, milyen jó volt velük. Hát akkor kívánok neki ilyen első tisztet!

Ü. L. megkapta az ezer pesetát a boltban, amivel tegnap átvágtak. Vannak becsületes gallegok…

Egyébként ma leváltott 15.15-kor, hogy menjek fürödni, hát így most oda megyek…

Indulás után a barba azonnal megemelte a fordulatot maximálisra, lóhalálában megyünk Huelvába. Vasárnap reggel kilenckor ott leszünk. Délután táviratok tömkelegét küldte a pk. Megadta az érkezést, kérdezte a kikötést. Válasz nem jött. Teljesen ki volt magából kelve! Hogyhogy nem válaszolnak neki! Az ügynökség cadizi központjába is küldött, persze azok sem válaszoltak! Érdekes, Marínba nem tudtunk két órával előbb érkezni, akkor elkezdték volna a berakást még érkezés napján. Most meg majd hat órával előbb ott leszünk! Tiszta MAHART!

Szeptember 23. Szombat, portugál partok. Hajnalban írtam tovább a könyvet. Eddig jól ment, de most megint nehéz részhez érkeztem. De úgy gondolom, meg-találtam a megfelelő formát, ahogy meg kell írnom. Több mint 110 oldalt írtam már!

Augusztus 24-én kivettem egy karton sört. Ma hajnalban ittam meg az utolsó üveggel. Már elduhajkodtam egy kartonnal!

Eszméletlen büdös a parancsnok! Alig bírtam ki mellette a hídon, amíg a szolgálat átadás átvétel lezajlott!

Most már itt az ideje, hogy a Kisbaromról is írjak. Lett légyen bármely étkezés, nem az érdekli, ő mit kap, hanem az, hogy más mit eszik? Ahogy a szakács hozza az ételt, a feje majd letekeredik a nyakáról, úgy forog utána. Utána felemeli seggét, és arccal majd beleesik a másik tányérjába, úgy lesi, ugyan mit eszik a matróz?

Gondosan megvárja, mit csinál a parancsnokbácsi. Ha nem eszi a savanyút, ő is félretolja. Utálja a májat, de ha a barba májkrémet ken a kenyerére, akkor ő is ráveti magát. Semmit, de semmit nem csinál önállóan, mindenben az ovóbácsiját figyeli, amit az csinál, lekopírozza. Ha a barba a déli levesből kér vacsorakor, neki is kell. Egyik nap a parancsnok kint volt a városban, nem ette meg az ebédjét, ráadásul a fogára való volt, tehát vacsorára azt kapta. Milyen patáliát csapott a Kisbarom, hogy ő is azt akar enni, és ez skandalum, hogy neki nincs. Hiába, ha a Nagybarom mást kap, abból neki is jár. Nem fogja senki sajnálni, ha elkotródik a hajóról.

Szeptember 24. Vasárnap, menet, Huelva horgonyon. Ma két hónapja indultam Hamburgba, tehát a Naplóm már két hónapos! Örömmel közlöm, hogy egyáltalán nem unom írni…

Befejeztem a könyv 11. fejezetét.

Lehet, hogy itt a következő botrány…? Este vacsora után a pk. nagy hangon, kedvenc szokása szerint üvöltve közölte a hajórádión keresztül, hogy éjszaka óraállítás, visszaállunk a téli időszámításra. Eddig rendben is van. De akkor a chiefnek éjfélkor kellett volna ébresztenie. Ő meg a szokásos időben tette, és azt mondta, hogy majd ha megálltunk, akkor állítunk órát. Tud-e erről a barba, az a kérdés, most hajnali 3-kor. Van egy érzésem. Ha nappal állítunk órát, akkor egy túlórát ellophat a legénységtől a Kisbarom Lámpás Vili…

A napló arra is jó, hogy levezethetem vele a belső indulatokat, itt mérgelődöm ki magam. Szerencse, hogy mérgelődésre okot csak a két szupermen ad, a többiek legfeljebb megmosolyogtatnak, mint B. Z. a napokban többször is. Merthogy ugye ő sőt… Azaz: Johny Cash-t hallgatunk, erre ő: ezeket a számokat játszottam én is gitáron. És milyen nehezen álltam át a Pink Floyd stílusra. Erre a legkézenfekvőbb válasz: aha! Egy portugál kölök a TV-ben táncol, de úgy, hogy mindenféle keleti harci eszközt használ hozzá, karate ütéseket imitál. Ez egy Van Damme leguggolás volt, mondom. Mire ő: az edzéseken mindazt végigcsináltuk, amit Van Damme. Erre a kötelező csodálkozás: ühüm. Szemmel láthatóan a frász töri ki, hogy nem kérdezek rá, hol, mikor, miért, és nem csodálom érte.

Mégse lesz botrány, mert reggel négykor a Nagybarom tudott az óraállítás elhalasztásáról.

Botrány nem lett, de…

Titokban tartották, mindenki úgy tudta, hogy éjjel visszaálltunk, és ezért a szakács is később kelt. Volna. De a barba bement hozzá, meggyújtotta a villanyt, és közölte: “time change later” Kíváló angolság! (Ez részemről volt rosszindulatú megjegyzés, mert irigylésre méltó, amilyen jó az angol szókincse!). Szóval senki nem tudott semmiről, sikerült mindenkit megkeverni. Persze Ü. L. prüszköl a legjobban.

– Uram, a saját édesanyám nem gyújtja rám a villanyt, ez meg odaáll az ágyam mellé, és a szemembe világít!

És egész délelőtt, 11-12 között ezt hallgattam…

Délután rottát húztam. Nem visznek be előbb, mint hétfő délután, tehát lehet, hogy még akkor sem!

Szeptember 25. Hétfő, Huelva előtt horgonyon. Semmit nem tudunk a bementelről. Elkészültem a munkámmal, megcsináltam az útvonalat Triesztig.

Olvasom Graves: Én Claudius című könyvét. Szeretem a római korban – általában az ókorban – játszódó könyveket. A könyv Claudius önéletrajzaként íródott. Az elején tartok, és nagyon zavarnak a modern nevek. Hadjárat a Rajna völgyében: Mannheimnél járnak, Duisburg felé tartanak, Kölnben állomásoznak. Tiberius Claudius Dursus Germanicus (leírtam emlékezetből, pedig csapnivaló a névmemóriám) született Lyonban (?). Jobban értékelném, ha a latin nevén írta volna, s zárójelben a modern nevét a városnak. Ennél szebb már csak az lett volna, hogy Duisburg (NSZK)!

Egész nap horgonyon álltunk. Délután a térképekkel foglalkoztam, és olvastam. Később hívott az ügynök, valószínűleg 22.00-kor bemegyünk. Szép, kellemes őszi idő. Napsütés, enyhén párás, 23 fok, tenger és nyugalom…

Szeptember 26. Kedd, Huelva. Engem hajnali egykor keltettek. A legénységet fél tizenkettőkor, a pilot 00.20-kor jött. Régi szép MAHART idők, amikor csak 40 perccel érkezés előtt verték fel az embert! Kettőre értünk a kikötőbe, most negyed három van, itt vagyunk.

A rakodás ugyanazokkal a trükkökkel indult, mint Marínban, csak most nem adtak garancialevelet. A rakomány olajfoltos, nagyon sokat visszaküldtünk, jó időbe került, amíg kiderítettek, hogy a bálázógép folyik. De mire erre rájöttek, addigra surveyort fogadtak, akivel együtt figyeljük a rakományt. Most a gyár jobban odafigyel, milyen rakományt ad ki, így sokkal lassabban jön, és nem tudtuk ma befejezni a berakást, jó, ha holnap délután elmegyünk!

Így estére jól elfáradtam, mert egész nap gépkocsira fel, onnan le, ugrálni, kúszni-mászni. Már fájt a lábam, amikor kimentem a városba. Nagyon kedves városka, a maga 180.000 lakosával, gazdag üzletek, sok vásárlóutca. Kolombusz emlékmű a folyón, éjszakai kivilágításban láttam, nem sokat tudtam kivenni az egészből. Kolombusz lakóház, a csapból is Kolombusz folyik, mivel kedves kollégám innen indult az újvilágba. Vettem egy képeslapot a szobráról, egyet a Santa Mariáról és egyet a Pintáról. Természetes videóztam, megittam egy sört, írtam pár képeslapot, és bejöttem.

Most nem szaporítom a szót, mert épp hogy tíz múlt, és megyek lefeküdni, mert végigalhatom az éjszakát!

Folytatása következik

Csokonai 1992, Rotterdam. A ship’s chandler behozza a friss árut, majd nekünk ajándékoz egy fél szál “különlegességet”, amit ha megkóstolunk, akkor biztosan mindig fogunk rendelni. A holland csoda a következőképpen nézett ki:

Olyan átmérőjű, mint otthon a zalai, tehát jó vaskos. Színre sötétbarna, és belül fehér foltok voltak. A fehér izé szalonnának, zsírnak bizonyult. A barna kimondottan gyönyörű ízű volt. Fahéjas-kakaós. No comment! Hónapokig nem fogyott el, pedig állandó watchman (őrség) kajának kitette a szakács!

Kell-e, mondjam, hogy Lámpás Vili a chief? Eredetileg Wilhelm Lampenre keresztelték.

Délután megtudhattuk, a barba mily okos. (Megint!). Mert történt vala: Pontosan háromkor megszólalt a navigációs lámpák vészcsengője, baj van a lámpákkal, nem égnek. Egyik sem! Hívtam a gépészt. Kapcsolunk mindent ki, be, vissza, át, keresztbe, nem működik. A vészrendszer, az oké, a normál üzem nem jó. Négyig nem találtuk a hibát. Jön föl a barba. Mondom mi a probléma. Kikapcsolták a főkapcsolót, mondja. Később jött Z., és mondja: mosta a kapcsolótáblát, és véletlenül lekapcsolta a navigációs lámpák tápját. Na, látjuk! Miért nem rögtön őt kérdeztük? Ő mindig megmondja, hogy a kapcsolót kell először megnézni.

Szeptember 5. Kedd, Lisszabon, portugál partok. Hogy lehet így fogyni kérem? Lemegyek a frizsiderbe, mi van benne? Szeletelt sajt, krémsajt, kvargli. Ma nincs camembert, ez felháborító. Szalámi kétféle is, és sonka. Ráma margarin, paradicsom, zöld-, paradicsom-, és sárgapaprika (kaliforniai). Még három szelet marhasült a vacsorából, és a doboz tej. A szalonban, a szekrényben a puffasztott rizs, és a cornflakes. És a kész tea, kávé a termoszokban, completa, bádogtehén, meg a filteres menta-, lipton-, hibiszkusztea(?) és minden amit akarsz.

Az asztalon a fűszertartó: kétféle dzsem, citromlé, mustár, édes ketchup, curry ketchup, Sambal Oelek (piros aranyhoz hasonlít, de nagyon erős, otthon ilyen finomat nem lehet kapni) Worchester és szója szósz, Knorr levesaroma (ez is ízesítő, jellemző a Lámpás Vilire, hogy kiverte a balhét, miért nincsen kitéve, de amióta az asztalon van, egyszer nem használta!), Tabasco. Lehet ízesíteni. Aki panaszkodik a kosztra, az menjen haza töpörtyűt zabálni újságpapírból. Az időjárás 9-es, 10-es időt mond estére a Biscay-re. Már egyre jobban lityegünk!

Szeptember 6. Szerda, spanyol partok, Biscay. Eddig megúsztuk. Most fordultam be, 31 fokban megyünk, semmi különös. Persze másfél napba telikm míg átérünk. Egyre hidegebb van.

Ez volt hajnali kettő körül. De délben arra mentem fel, hogy dühöng a 8-9-es idő, szerencsére hátulról jön, így egy kicsit visz is bennünket.

Jött egy távirat az ügynökségtől, ha reggel 8.00-ig nem érkezünk meg a Le Havre pilot állomásra, akkor a kirakást csak hétfőn kezdik el. Adja Isten!

Szeptember 7. Csütörtök, Biscay. Ítéletidő tombol odakint. A szél több mint 120 km/h sebességű. Nem tudjuk az irányt tartani, egyre jobban kelet felé kell fordulnunk. Hatalmas hullámok görögnek utánunk. Sokszor a parancsnoki hídról sem látni a tetejét. Úgy 12-15 méteresek lehetnek. Erre az angol is azt mondja, hogy high (magas) és nem rough (viharos). A robot jól tartja az irányt. 10 foknál többet nem csúszkálunk se jobbra, se balra. A hajó alig mozog, amit lityeg, az is egészen lassú, kényelmes.

A parancsnok a Belle Ile mögé akart elbújni, horgonyt dobni. Sajnos nem megy, mert a franciák lövészgyakorlatot tartanak a szigetnél, így megfordulunk, és ráhúzunk Ushantra. Meglátjuk, akkor mit csinál a hajó!

Hajnali fél ötkor, még nem aludtam, hallom, a barba a szomszédból hívja a srácokat. Egy hatalmas hullám hátulról alácsapott a lekötözött hajójárónak, és kiszakította a kötésből. Megcsinálták, aztán 8-kor megfordultunk. Nem tudom miért, állítólag azért, mert a Csatornában nagyon rossz az idő. Van egy kérdésem: ennél rosszabb lehet? Délben, amikor felmentem, a srácok a járót kötözték újra. Ismét leszakadt. Négyig négy mérföldet mentem, 250 fokos irányt tartottunk a hajó 158 fokban haladt! Szóval csúsztunk visszafelé! Ilyen időben még nem voltam. Amikor a Dinával a Csatornában ugyanezt csináltuk, (hátracsúsztunk óránként egy mérföldet) akkor sem volt ilyen kegyetlen vihar. Most a szél egyöntetűen fúj, kb. 150 km/h, hihetetlenül hatalmas hullámok jönnek szembe. Ez a lélekvesztő meg felkúszik, egy pillanatra megáll, aztán a mélybe zuhan, az ember gyomra meg liftezik, fel-le, fel-le. Egy jacht elsüllyedt a közelünkben két emberrel a fedélzetén! Őrület, hogy nem tudunk segíteni, mert egyhelyben darálunk, ahhoz pedig előre kellene haladni!

Szeptember 8. Péntek, Biscay, Angol-csatorna. Éjjel visszafordultunk, beálltunk 350 fokos irányba, ráhúztunk Ushantra, lityegtünk mint a nyavalya. Keresztbe kaptuk a hullámokat, dülöngéltünk, de kibírható. Délre a Csatornába értünk, nyugati a szél, és a hullámok is, teljesen normálisan tudunk menni. A vihar két tűzoltódobozt, (ócska műanyagból) teljesen összetört. Leszereltük, mert ha nincs, azt úgysem veszik észre a francia hatóságok, ha ott van, akkor belekötnek! Holnap hajnalban leszünk Le Havre-nál.

2750 tonna búzát rakunk be. Hogy ez milyen egy hülye hajó! Ha a rakomány homogén, akkor ballasztot kell felvenni. Emellé a rakomány mellé csak mintegy 120 tonna ballasztvíz fér be, az pedig kevés! Nem tudom, mit teszünk! A barba nem hitte el, de aztán utánaszámolt ő is, és valóban, nem tudjuk a rakományt felvenni!

Szeptember 9. Szombat, Csatorna, Szajna, Rouen. Reggel 6-ra értünk a pilotállomásra. Tizenegykor csináltam pár felvételt a Szajnán. Itt nagyon kanyargós, és sok kicsi apró falu település van.

Természetesen, (mint az esetek zömében, azaz mindig) nekem volt igazam, a rakománnyal kapcsolatban, nem a németnek. Nem fért be a 2750 tonna, csak 2400-at rakunk be. A barba már el is készítette a stabilitási számításokat.

14.30-ra kötöttünk ki. Négykor felhívtam Encsikét, csupa jó hírt mondott. Felköszöntöttem névnapja alkalmából, bár még korai, de benne van a nyolc napban, és különben is, egy tengerész akkor köszönt, amikor alkalma van, nem amikor itt az ideje! Bár… A technika úgy fejlődik. Ezen a hajón van telex computer (Inmarsat C), ez magától értetődik, és a parancsnok megengedi a személyes telexet, ilyen alkalmakkor!

Éjjelre, úgy mondták, megjön a „BORE”. Ez az árhullám neve, és nem egy különleges esemény. Minden nap kétszer fordul elő, a normális árapály jelenségről van szó, csak olyan hihetetlen erővel érkezik, hogy a hajókat vészhelyzetbe hozhatja. Minden kötelet erősen meg kell feszíteni, rászedni, és úgy várni a bore-t. Akkor nem nagy a valószínűsége, hogy kárt okoz a hajóban. 23.56-ra jelezte az irka, de nem jött meg éjfél előtt!

Szeptember 10. Vasárnap, Rouen. Éjfél után tíz perccel megjött a bore. Teljesen váratlanul a hajó elkezdett hátrafelé menni, mint a gyorsvonat, csak a kötelek tartották meg. Azután a megfeszültek, és előrerántották, majd a sodrás, és a hátsó kötélzet újra hátra. Ez kb. 6-7-szer ismétlődött, egyre enyhülő erővel. Végül a hajó megállt, ez kb. 10 perc alatt játszódott le. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy mintegy másfél métert emelkedjünk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen messze a torkolattól ilyen erős árapály van! Szemléltető előadás a folyók tölcsértorkolatáról! Fantasztikus mély lehet a víz, ha 4 méteres árapály ellenére 12 méteres merülésű hajók bejönnek, ez az óceánjárók legfelső kikötője a Szajnán. Feljebb, Párizsig, ami még 18 órás hajóút, csak a kisebb, hozzánk hasonló kaliberű hajók járnak.

Mindez 12 óra 25 perces időközönként ismétlődik, (egy holdnap ugyanis 24 óra 50 perc, tudvalevőleg!), tehát délben, aztán éjfél után, nap, mint nap.

Ez az én szerencsém: itt a teljes nap, nem dolgozunk. Rettentő furcsa, hogy a szombat fél és teljes vasárnap teljesen munkaszünet, mindenki pihen. Bezzeg a MAHART-nál…! Erre esik az eső. Hol szemerkél, hol rázendít. Azért este a klubba kimentem. Megittunk négy sört, fizettünk egyet a parancsnoknak is, természetesen német lévén ő nem hívott vissza… Egyre jobban utálom a németeket, Achim a kivétel. Beszéltem Encsikével telefonon, ez volt a legjobb ezen a napon, meg egyáltalán, elmondhatatlan élmény, amikor azt mondja: te vagy az Isti? Olyan régen várom a hívásod… Pedig én mindig hívom, amikor csak tehetem. Igaz, nem lesz kicsi a telefonszámla, de ez az egyetlen “szenvedély”, ami pénzigényes, de hasznos. Nem tehetek róla, az, hogy Encsike hangját hallom, az nekem is, és ő is ezt mondja, erőt ad a következő egy-két hét elviseléséhez. (Azért a telefonszámla érdekelne, mert collect call rendszerben hívom, azaz R-beszélgetést kérek). Vettem néhány apróságot, feladtam három képeslapot.

A klub gépkocsivezetőjének a mamája magyar. Megörült, amikor megtudta, magyarok vagyunk, azt mondta, ez a második alkalom, hogy magyarok járnak Rouenben, legalábbis tengerészek. Meghívott egy sörre. Nem tud magyarul, csak annyit: edzs, ketto, harom, köszönöm, kész. De magyar beszédünket felismerte, és örült nekünk.

Ü. L. üzenete Szabolcsnak: e2-e4! Erre Szabolcs: e7-e5. Holnapután meg kell mondanom, Hf3 a következő lépés!

Szeptember 11. Hétfő, Rouen Nem tudom, voltam-e ilyen fáradt már? Őrület. Szép nap volt…

Reggel a pk. személyesen küldött ki vásárolni, a fedélzetmesternek hozattak taxit, ő orvoshoz ment, én a dolgomra. A Shopping Center St. Serve-ben bevásároltam. Utána a központba, videóztam, és computer boltot kerestem. Találtam, de nem kaptam sem tintát, sem kazettát a printerhez. Vettem egy Windows programcsomagot, ami miatt megvettem, a WorldMap 4.0, kilopták belőle! Mondtam már, hogy mennyire szeretem a franciákat? Ez megint egy lapáttal rátett.

Délután a hajóra. Bulkhead (mozgatható válaszfal) állítás, és raktártakarítás. Lapátoltam, mint egy gép, és kb. fél nyolckor trópusi zápor, (de hideg!), vagy talán felhőszakadás. Bőrig ázott mindenki. Parancsnoktól a kápóig. Így este beindítottuk a raktár fűtését, és szárítását (a szárító a levegőből csapja ki a vizet).

Nem érzem a lábam. Alig tudok menni. Nem valószínű, hogy kibírom a hat hónapot.